Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 2. hétfő (147. szám) - A 2007-2013 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról című politikai vita - ELNÖK: - BANA TIBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2395 ciklusban, például Mohácson a Busóud var beruházása, Villánynak végre elkészült az elkerülő útja, Pécsváradon, Mágocson és Bólyban intézmények korszerűsödtek, Bólyban az ipari parkban jelentős beruházások történtek, s ami legalább ilyen fontos, hogy nagyon sok kistelepülésen, szinte az összes kistelepülésen jó programok valósultak meg. De összességében minden tevékenységünk eredményeként mégis felemás a szánk íze, mert nem értük el azokat a társadalompolitikai célokat, amiket ilyen jelentős összegekkel el kellett volna tudnunk érni. Ilyen fejl esztési lehetőségek Magyarországon talán csak a kiegyezés utáni időszakban voltak, akkor valószínűleg eredményesebben használták fel ezeket a forrásokat. Rajtunk áll, hogy ebben az európai pénzügyi ciklusban, amelyben most már benne vagyunk, még sikeresebb en teljesítsünk. Erre reményt ad az, hogy most már az Orbánkormány határozta meg a társadalompolitikai célokat, a források jó része gazdaságfejlesztésre fog fordítódni, és azt gondolom, hogy a kormányzati bürokrácia, tehát a kormányzat mint igazgatási sze rvezet a források lehívásában ugyanolyan sikeres lesz, mint amilyen sikeres volt az Orbánkormány az előző időszakban. Persze kellenek azok is, akik pályáznak, a gazdasági szereplők, az önkormányzatok vagy állami intézmények, de én azt gondolom, hogy ők ed dig is jól teljesítettek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat, és megadom a szót Bana Tibor képviselő úrnak, Jobbik. BANA TIBOR, a Jobbik képviselőcsoportja rész éről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik pozitívumként értékeli, hogy a kormány tartotta magát az ígéretéhez, hiszen Lázár János tavaly év végén az Európai ügyek bizottságának ülésén mondta el azt, hogy sor kerül majd egy olyan vitanapra itt az Országgyűlésben, ahol az uniós források felhasználásáról cserélhetünk egymással eszmét. Így a mai napon a 20072013as uniós költségvetési ciklus eredményeiről és annak következményeiről tudunk egymással szót váltani. Amikor egy ilyen idős zak mérlegét meg kívánjuk vonni, akkor mindig érdemes megnézni, hogy honnan is indultunk, mik voltak azok a célkitűzések, amiket az illetékes kormányok megfogalmaztak, és azt is meg kell vizsgálnunk, hogy a folyamat végére hova jutottunk, mert csak így tud unk egy érdemi értékelést tenni. Mik is voltak tehát azok a hangoztatott célok, amiket annak idején a szocialistaszabad demokrata kormányok megfogalmaztak? Elsősorban a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás bővítése. Két konkrét vállalást is tettek. Az egyik arra vonatkozott, hogy 2006hoz képest a vállalkozások által megtermelt hozzáadott érték 2015re 10 százalékkal lesz magasabb, a másik ilyen vállalás pedig az volt, hogy a közszférán kívül foglalkoztatottak száma 4 százalékkal fog növekedni, szintén 2006hoz képest 2015re. Ehhez képest mi történt? Kijelenthetjük, hogy az akkori kormányzat egy olyan elosztási intézményrendszert hozott létre, amely közvetlen politikai befolyás alatt állt. Emlékeztetnék, és gondolom, sokan emlékszünk Lamperth Mónika min iszter asszony 2006 őszén kiszivárgott beszédére, melyben azzal nyugtatta párttársait, hogy ne aggódjanak a támogatások elosztásával kapcsolatban, hiszen az elvtársaknak komoly szerepük lesz a regionális fejlesztési tanácsokban, ahol a regionális fejleszté si forrásokról döntés születik majd. A szocialistaszabad demokrata kormányok idején tehát politikai alapon történt a döntéshozatal. Ez megnyilvánult a nagyberuházások vonatkozásában, és abból a szempontból is, hogy megvoltak azok a hűséges önkormányzatok, amelyek a lehető legjobban tudtak részesülni ezekből a fejlesztési forrásokból. (A jegyzői székben Mirkóczki Ádámot Hegedűs Lorántné váltja fel.)