Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 27. szerda (146. szám) - A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
2263 valóban nem sarkalatos , képviselő úr, de az e tárgyú kormányrendelet megalkotására adott felhatalmazás viszont már igen. Önmagában kivételes, ha kormányrendeleti szabály jelenik meg az önkormányzatokat illetően, mert a helyi önkormányzatok az Alaptörvény szerint csak a törvény felhatalmazása alapján alkothatnak rendeletet. Így azt gondoljuk, hogy a felhatalmazó rendelkezéseknek igenis sarkalatosnak kell lenniük. Nem elfogadható az az értelmezés, amit önök gondolnak, miszerint ezt egyszerű többséggel is meg lehet valósítani. Ezt egy jogi csűréscsavarásnak gondoljuk. Nyilván politikai okok miatt van erre szükség, az említett stratégiai elemzés, kiadvány miatt, amely vélhetően nem kapná meg a kétharmados támogatást a parlamentben. Rubovszky képviselő úrnak, hogy miért nem volt ott az MSZP ezen az egyeztetésen: azért nem volt ott, képviselő úr, az MSZP ezen az egyeztetésen, mert mint mondtam, bármely esetben, amikor a parlamentben az önkormányzati törvényről kell hogy vitázzunk, minden egyes lépéssel azt tapasztaljuk, azt látjuk, hog y az önkormányzatok joga folyamatosan csökken, és mi ehhez nem kívánunk asszisztálni. Ez az egyik mondandóm. A másik, hogy szintén a polgármesterek fizetései kapcsán már két egyeztetést is tartott a Fideszfrakció. Én ott voltam, ott volt az államtitkár úr is. Volt annak valamilyen értelme? Itt, a parlamentben elmondták, majd mennyire fogják támogatni, hogy a polgármesterek fizetését a központi költségvetés biztosítsa. Vitányi képviselőtársam javaslatot is tett erre vonatkozóan. Másnap elmentünk egyeztetésr e Balla képviselő úrhoz, és ott nagyon összeborulva megállapodtunk abban, hogy akkor ezt tudjuk támogatni. Aztán jön a Törvényalkotási bizottság módosító javaslata, hogy persze, lehet fizetésemelés a polgármestereknek, de mindenki oldja meg helyben, ahogy tudja. Mert egyébként olyan sok pénze van ám a településeknek, hogy ezt meg tudják valósítani. Amíg így tetszenek gondolkodni a mindenféle egyeztetésekről, addig, azt gondolom, ott az MSZPnek nincs helye. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK : Nagyon szépen köszönöm. Staudt Gábor képviselő úr a következő, a Jobbik képviselője. DR. STAUDT GÁBOR ( Jobbik ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Gyüre Csaba vezérszónoki felszólalásában elmondott nagyon sok fontos pontot, és a javaslatta l kapcsolatosan a viták kereszttüzében újra előjött, hogy a kormány milyen módon tud, akar ellenőrizni, milyen felhatalmazottsággal bír az önkormányzatok ellenőrzésére. Én azonban egy új szempontot szeretnék idehozni, tisztelt Ház. Fél szemmel Répássy Róbe rt államtitkár úrra is néznék, hiszen azt mondta a vezérszónoki felszólalásában, hogy ezek az adatok, amelyek ebbe a központi adattárba bekerülnek, javarészt vagy teljesen közadatok, az önkormányzatoknak a pénzügyi olyan közadatai, amelyeket egyébként is m egismerhetővé kellene tenni írásban, ha kérik akár a helyi választópolgárok, akár az állam. Ez volt a hivatkozási alap. Ha ez így van, márpedig szerintem javarészt így van, tehát nem ezzel a kijelentéssel szeretnék vitatkozni, akkor ez lehetőséget ad arra a régi vágyra, amire már korábban is beterjesztettünk egy javaslatot, és most módosító javaslatként ehhez a törvényhez is behozzuk, hogy az állam összegyűjti ezeket az adatokat. Mert hiába mond az ellenzék akármit is, ez a törvény valószínűleg át fog menni , és ezek az adatok be lesznek gyűjtve központilag. Ha már ezeket az adatokat begyűjtik központilag, és ezek javarészt közadatok, akkor tegyük ezt nyilvánosan hozzáférhetővé minden állampolgár számára, akár az interneten. Tegyük, mert ha mindenki megismerh eti, és egyébként is az infotörvény hatálya alá esnének mint közadatok, akkor így ebben a rendszerben mindenki elérheti. Nem lehet azt mondani, hogy ez egy extra pluszköltség lenne, hiszen be kell szkennelni, fel kell tölteni, ez az adatbázis létrejön és r endelkezésre áll. Egy dolgot kell adott esetben megtenni a kormányzatnak, és erre egy módosító javaslatot be fogunk terjeszteni, hogy egy külön internetes felületet létrehoznak, és erre a felületre szépen feltöltik ezeket