Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 26. kedd (145. szám) - Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszerről szóló 2007. évi LX. törvény, valamint az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásába... - SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
2170 Magyarországon sajnos már nem beszélhetünk egy nemzeti légitársaságról, amit itt ebben az es etben ki lehetne jelölni, és meghatározhatnánk, hogy ebben a vonatkozásban csak ő közlekedhet. Azt gondolom, hogy ebben súlyos hibák terhelik az előző kormányzatokat, hogy hagyták az egyetlen magyar nemzeti légitársaságot megszűnni, és így majd megint odaa djuk valamilyen külföldi multinacionális cégnek ezt a lehetőséget is, amit ezzel a nemzetközi szerződéssel megteremtünk a két ország vonatkozásában. De bízunk benne, hogy mivel ebben is lehetőség van arra, hogy majd kicserélésre kerüljenek ezek a cégek, ez ek a légitársaságok, amelyek a két ország vonatkozásában repülnek, majd valóban el fogunk jutni egyszer odáig, hogy egy valódi magyar nemzeti légitársaság lesz az, amelyik Bahrein és Magyarország között szállítja az utasokat. Köszönöm szépen, hogy meghallg attak. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Kérdezem képviselőtársaimat, kíváne valaki még hozzászólni. (Nincs jelzés.) Nincs jelentkező. Megkérdezem, hogy Szabó Zsolt államtitkár úr kíváne hozzászólni. Jelzi, hogy igen. Öné a szó, államtitkár úr. SZABÓ ZSO LT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Igazából egy kérdés merült fel Gyüre Csaba képviselőtársam részéről, de ő maga válaszolt is rá, az EU légitársaságokkal kapcsolatos szabályozása kérdésére. Nagyon szépen köszönöm a pozitív megnyilatkozásokat, és kérem, hogy a zárószavazáskor is támogassák az előttünk fekvő törvénymódosítást, illetve az előttünk fekvő, meghirdetésre kerülő megállapodást. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraib ól.) ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtá si keretrendszerről szóló 2007. évi LX. törvény, valamint az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítésmegosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény módosításáról szóló törvényjava slat általános vitája Most soron következik az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszerről szóló 2007. évi LX. törvény, valamint az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszí tésmegosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A kormányelőterjesztés T/10314. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Most elsők ént megadom a szót szintén Szabó Zsolt államtitkár úrnak. SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önök előtt lévő törvényjavaslat az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezm énye és annak kiotói jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény, valamint az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítésmegosztási határozat végrehajtásában történő