Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 26. kedd (145. szám) - A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről című politikai vita - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
2093 magának kellett feljelentést tenni számviteli fegyelem megsértésének vétségében , de addigra a Jávorszky Ödön Kórház már milliárdos adósságokat halmozott föl, sőt majdnem sikerült a későbbi pályázati lehetőségtől is elzárni az intézményt. Ezt a helyzetet egyébként 2010 után a FideszKDNPkormánynak kellett rendbe tennie. Tehát ha a vá ci kórház példáján keresztül tekintünk az egészségügyre, ez van az egyik serpenyőben 20022010 között. A másikban ezzel szemben az van, hogy 2010 után a kórház két nagyobb pályázaton is sikerrel indult, egy KMOP, illetve egy KEOPforrásnak köszönhetően ös szesen 3 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhatott meg 2015 végéig Vácon. Ennek köszönhetően az intézmény Pest megye egyik legmodernebb kórházává vált. Tehát még egyszer röviden: csőd- és büntetőjogi cselekedetek az egyik és 3 milliárd forintos fejleszté s a másik oldalon. Ha az országos tendenciákat nézzük, sajnos hasonlókat tapasztalunk. Ahogy Balog Zoltán miniszter úr is rámutatott, a baloldali kormányok 650 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, 600 patikát tettek tönkre, míg a FideszKDNP 500 milliárd forintot tett bele az egészségügybe. Ha a baloldal komolyan gondolja vagy a kormányzása alatt komolyan gondolta volna az egészségügy helyzetének javítását, akkor nem tették volna ezt az ágazatot az MSZPSZDSZ koalíciós hatalmi marakodásának martal ékává. Sajnos megtették, tudva, hogy a liberálisok mit is képviselnek egészségpolitikában: a nemzeti kockázatközösség felmondását, az egészségügy rendszerének a felforgatását, röviden, tisztán és érthetően: bizniszt és üzletet. Egy olyan pártra bízták az e gészségügyet, amely megszűnése után csak adósságot hagyott maga után, még a pártpénzzel sem tudtak elszámolni, nemhogy a rájuk bízott közpénzekkel. Mondjuk, ebből a szempontból nagy szerencse, hogy az SZDSZ ma már csak a politikatörténeti szemle hasábjain és lábjegyzeteiben szerepel. És mivel képviselőtársaim beszéltek az elmúlt években elért eredményekről, ezért engedjék meg, hogy ezek közül egyet én is kiemeljek. Örülünk, hogy több mint felével nőtt 2010hez képest a végzős orvostanhallgatók száma, akik nagy számban kezdenek hazánkban tapasztalatot gyűjteni. Az pedig külön öröm, hogy a rezidensösztöndíjprogramnak köszönhetően alapbérük kiegészítésével átlagosan majdnem 300 ezer forintot vihetnek haza ma már. Ezzel sikerült végre egy jövőképet és valódi, kézzelfogható ösztönzést adni azon fiatalok számára, akik ezt a szép szakmát választják. Ennek köszönhetően 2010hez képest duplájára nőtt a pályakezdő rezidensek száma, így az elmúlt évben 917 szakorvosjelölt képzése indult meg. Valóban, ahogy miniszter ú r is utalt arra a beszédében, hogy gondot okozott az eddigiekig a fiatal rezidensek számára, hogy ha kikerülnek ebből a rezidensösztöndíjprogramból, akkor a keresetük, mivel az ösztöndíjat már nem kapják, jelentősen csökkenni fog. Úgyhogy én nagyon örülök , hogy a miniszter úr itt az expozéjában is rámutatott arra, hogy a megoldást meg fogják találni erre a problémára, és az ösztöndíj összegét ezeknél a szakorvosoknál valamilyen módon pótolni fogják. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti sorokbó l.) ELNÖK : Most Szilágyi György képviselő úrnak adom meg a szót, a Jobbik részéről. SZILÁGYI GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak egy mondatban szeretnék Hollik István felszólalására reagálni. Azt mondta, hogy az előző korm ányzatnak az egészségügy csak biznisz volt és üzlet, ha jól értettem. Igaza van egyébként, képviselő úr. A probléma csak az, hogy 2010től az egész társadalomra vetítve semmit nem változott a helyzet, önöknek az egész ország sajnos csak biznisz és üzlet. T isztelt Képviselőtársaim! Három valódi hivatás létezik a világon, akik az embereket szolgálják: az egyik a pap, aki a lelkünket ápolja, a másik a tanár, aki a gyermekeinken keresztül a jövőnket gondozza, a harmadik pedig az orvos, aki a testünket gyógyítja , az életünket megmenti. Ezen hivatások művelőivel mindannyian találkozunk nap mint nap, ezen három hivatás művelői életünk és