Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 25. hétfő (144. szám) - Az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára:
1992 keretrendszerről szól. De azért egy dologra mégis ki kell térnem. Megtisztelő az ellenzéki képviselőktől, hogy azt gondolják, hogy az a közel egymillió ember, aki az állami szférában dolgozik, mind Fideszszavazó. Még nem az, de törekszünk rá, hogy az legyen. (Derültség. - Taps a Fidesz soraiból. - Dr. Józsa István: Ajaj!) Mert politikai elfogultsággal vádolni egymil lió embert, én azt gondolom, hogy több mint felelőtlenség. Sallai képviselő úrral egyetértek abban a kérdésben, hogy a 2020 utáni kérdések tekintetében ma az a legnagyobb dilemma, hogy leszneke ilyen típusú források 2020 után vagy sem. Az egy testtartásbe li különbség köztünk és a baloldali pártok között, hogy ki hogy tekint ezekre a forrásokra. A baloldali pártok alapvetően azt a logikát képviselik, amely alapján az Unió 2004 utáni tagjai alapvetően hálával tartoznak ezért az Európai Uniónak, és szépen be kell fogják a szájukat akkor, amikor ezekről a forrásokról beszélünk, ahelyett, hogy úgy beszélnének ezekről a forrásokról, mint jogos jussukról, amit többek között azért kapnak meg, mert lebontották azokat a vámokat, amelyek a saját szolgáltatóikat és ter melő tevékenységet folytató cégeiket védték, vagy adott esetben az egyik uniós alapjog, a tőke szabad áramlásából fakadóan kivihettek több milliárd forintnyi forrást az országból az európai nagyvállalatok. Mi azt gondoljuk, hogy ez a pénz jár a magyar gazd asági szereplőknek, és ezért nem hálával tartozunk, ez a mi pénzünk, erről a magyar emberek dönthetnek, hogy hogyan használjuk fel. A 2020ig hátralévő négy és fél évről úgy is beszélhetünk, mint négy és fél szűk esztendőről, ami meghatározza azt, hogy 202 0 után mi lesz Magyarországon. Ebben a tekintetben azonban gyökeres változásra van szükség a 20072013as fejlesztési rendszerhez képest. A 20072013as fejlesztési rendszernek több baja volt, erről jövő héten fogunk beszélgetni, de talán az egyik legnagyo bb problémája az, hogy nem volt egy társadalmi konszenzus arról, hogy mire kellene felhasználni a pénzeket, és hogy hogyan használjuk fel a pénzeket. Józsa képviselő úr felvetett több kérdést, amit szerintem érdemes megvitatni. Egyrészt felvetette azt a ké rdést, hogy az értékelési keretrendszernek több modellje működik az Európai Unióban, van a teljesen kiszervezett értékelési rendszer, meg vannak olyan államok, amelyek inhouse módon oldják meg ezeket a típusú értékeléseket. Nem gondolom azt, hogy minden p rojekt esetében, de a projektek többsége esetében igenis releváns az, hogy milyen kapacitásokkal rendelkezik egy pályázó, tehát milyen pénzügyi volument tud felmutatni, milyen szakértelmet tud felmutatni. Ettől kezdve az, hogy valaki anonim módon értékelje n egy pályázatot, anélkül, hogy a pályázó pénzügyi kapacitásával, a referenciakapacitásával tisztában lenne, ez szerintem szakmaiatlan elképzelés, nem lehet megoldani, nem lehet megoldani akkor, hogyha valóban azt a szempontot akarjuk figyelembe venni, hog y a termelő ágazatot úgy támogassuk, hogy valóban releváns támogatási eszközöket adjunk a kezébe. Honnan tudná ezt egy értékelő megmondani akkor, hogyha nem látja annak a cégnek a fő számait, amely pályázatot nyújt be hozzá, anélkül, hogy ismerné ezeket az adatokat? A másik kérdés, amit ön felvet, az a felelősség kérdése, hogy ki viseli a politikai, ki viseli a gazdasági felelősséget a meghozott pályázati értékelésekért. A 2010 előtti időszakban ez egy abszolút kiszervezett tevékenysé g volt. 2007ben aláírtak egy megállapodást az Európai Bizottsággal, amely hét évre meghatározta a magyar fejlesztéspolitika működését. Majd azok a szakemberek, amelyek az önök kormányaiban dolgoztak 20062007 magasságában, és Brüsszelben aláírták ezeket a megállapodásokat, kimentek a piacra, és a piacról vámolták meg azt a rendszert, amely Magyarország fejlesztését kellett volna szolgálja. 1500 milliárd forintnyi úgynevezett soft költség áramlott ki a piaci szereplők irányába, azon szereplők irányába, akik nek a 8090 százaléka az önök gazdasági holdudvarában található. Én megértem azt, hogy az MSZPnek ennek a hátországnak az eltűnése komoly politikai kockázatot okoz, de az ország szempontjából egy olyan rendszerre van szükség, amely garantálhatja, hogy a l egszigorúbb szabályok mentén, azok mentén a megállapodások mentén, amely a pénzek 60 százalékát a gazdasági szereplőkhöz köti, amely két szempont egyikének
