Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 25. hétfő (144. szám) - Horváth István (Fidesz) - a földművelésügyi miniszterhez - „Az ellenzék ígéreteivel, vagy a Kormány intézkedései mentén járunk jobban?” címmel - ELNÖK: - HORVÁTH ISTVÁN (Fidesz):
1934 általánosforgalmiadócsökkentés valósult meg. A Földművelésügyi Minisztérium csakúgy, mint korábban a köztes termékek esetében font osnak tartja az intézkedés hatásainak széles körű vizsgálatát. Ennek érdekében monitoringrendszert működtet, amelyben az összes rendelkezésre álló adatot és információt összegyűjti és értékeli. A minél alaposabb monitoringmunka elsődleges célja, hogy a kor mány elvárt, statisztikailag kimutatható eredmények bemutatásával mérje fel az áfakulcscsökkentés gazdasági hatásait, beleértve nemcsak a fogyasztói árak alakulását, hanem a feketegazdaság visszaszorításában elért eredményeket. A végső fogyasztókat elsőkén t elérő áfacsökkentés az első negyedév tapasztalatai és rendelkezésre álló hivatalos adatai alapján beváltotta a jogalkotói és az ágazat által támasztott elvárásokat. A sertéshús fogyasztói ára a teljes ártranszmissziót jelentő mértékkel közel megegyezően csökkent, amellyel párhuzamosan a sertés tőkehús iránti kereslet érezhetően emelkedett. Az eddigi tapasztalatok ugyanakkor nem mutatnak keresletcsökkenésre utaló jeleket a baromfihúsok piacán. A fogyasztói árak csökkenése az eddig eltelt és vizsgált idősza kban tartós volt. Fontos tapasztalat, hogy a kiskereskedelmi láncok betartották az intézkedés életbelépése előtt tett vállalásaikat mind az árcsökkenés, mind a kommunikáció terén. A Földművelésügyi Minisztérium szakmai álláspontja továbbra is az, hogy a ha zai mezőgazdaság és élelmiszeripar helyzetének, regionális versenyképességének javítása szempontjából a leghatékonyabb megoldást az alapvető élelmiszerek széles körére kiterjedő általánosforgalmiadócsökkentés jelentheti. Az elmúlt évek tapasztalatai ugyana kkor megmutatták, hogy az általánosforgalmiadócsökkentés csak lépésről lépésre, a költségvetés teherbíró képességéhez igazodva valósítható meg, legalábbis felelősen. Az ma már kijelenthető, hogy a magas áfakulcs csökkentése elősegítette az érintett ágazato k fehéredését, munkahelyek megóvását a vidéki területeken, valamint a munkaintenzív ágazatokban, emellett hozzájárul a lakosság megélhetési terheinek a csökkentéséhez. A kormány döntése értelmében az áfacsökkentés következő ütemében 2017. január 1jétől - természetesen a parlamenti jóváhagyás után - a baromfihús, a tojás és a tej általánosforgalmiadókulcsa csökken 5 százalékra. A csökkentés révén várhatóan az emberek többet fognak vásárolni, hiszen csökkenni fog a fogyasztói ár, emelkedni fog a fogyasztá s, és visszaszorul a feketegazdaság. Számításaink szerint ez az intézkedés összesen mintegy 59 milliárd forint megtakarítást jelent a háztartások számára, míg egy családnál évi 3540 ezer forint megtakarítást jelent. Tehát az áfacsökkenté ssel egyaránt jól járnak a gazdák és a családok is. Köszönöm a figyelmet, és kérem válaszom elfogadását. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Kérdezem Horváth István képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. Öné a szó, kép viselő úr. HORVÁTH ISTVÁN ( Fidesz ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Örömmel hallgattam válaszát, és nagy tisztelettel el is fogadom az interpellációra adott választ. Szeretném megköszönni a Földművelésügyi Minisztériumnak azt a fajta szakmai előkészítést, illetve a kormánynak a támogatást, hogy ezeket az áfacsökkentéseket eszközölni tudtuk. Ahogy már az államtitkár úr is említette, az áfacsökkentésnek két része van. Kell hozzá egy politikai bátorság, és kell hozzá egy gazdasági erő. Az elmúlt időszakban a Földművelésügyi Minisztérium többször kezdeményezte nemcsak a sertés, hanem a többi ágazatban is az 5 százalékra való áfacsökkentést, tehát a politikai bátorság mindig is megvolt a szakpolitika részéről. Nyilván kellett az elmú lt időszak gazdasági teljesítménye, hogy az a gazdasági erő is meglegyen, hogy az a fokozatosság az áfabevezetésnél is életszerű legyen, és a gazdaság teherbíró képességét is megőrizze.