Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 13. szerda (142. szám) - A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1743 csapást akkor mérték, amikor megváltoztatták a népszavazás érvényességére és eredményességére vonatkozó szabályokat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy mióta ez a rendelkezés hatályba lépett, azóta egyetlen eredményes és érvényes népszavazás nem volt Magyarországon. Éppen ezért persze fontos kérdés, de ehhez képest marginális kérdés, amiről ma tárgyalunk, ennek a változásnak vagy változtatásnak a visszaalakítása, ami elsődlegesen fontos lenne ahhoz, hogy Magyarországon ismét működjön a közvetlen hatalomgyakorlásnak ez az intézmén ye. Érdemes lenne továbbá átgondolni azt is, hogy a népi kezdeményezés intézményét visszahozzuk a jogrendszerbe. Tudom azt, hogy az elmúlt ciklusban számos kellemetlen vitát eredményezett ez önöknek, ettől függetlenül, bár Magyarország alapvetően nem a köz vetlen demokrácia elveire épül, azért a közvetlen demokráciának ezt a két intézményét érdemes volna egyrészt megtartani, másrészt pedig olyan módon megtartani, hogy azt használni, azt érvényesíteni is lehessen, mert hiába vannak szabályok arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet aláírást gyűjteni, hogyan lehet népszavazást kezdeményezni, ha praktikusan arra alig van remény, hogy egy érvényes és eredményes népszavazást lehessen tartani. Ismét itt emlékeztetnék arra, hogy abban az esetben, ha ezek a szabályok lett ek volna érvényben, hatályban az elmúlt, most már közel 30 évben - 2728 évben , akkor ez alatt az időszak alatt, azaz közel három évtized alatt összesen kettő érvényes és eredményes népszavazás történhetett volna Magyarországon. Azt gondolom, amikor errő l a témáról beszélünk, akkor elsősorban ezt érdemes az asztalra tenni, és kérni, sőt mi több, követelni a kormánypártoktól azt, hogy erre irányuló változtatási javaslatot nyújtsanak be, illetve erről szóló egyeztetést kezdeményezzenek. A másik, ami konkrét abb előzménye ennek a benyújtott javaslatnak, azt mindenki tudta. Répássy képviselő úr utalt is rá, hogy nyilvánvalóan ebben a vitában szó lesz erről. Természetesen szó lesz erről. Szó lesz arról, hogy az elmúlt időszak, és fogalmazhatok inkább úgy, hogy a közelmúlt eseményei rávilágítottak a népszavazási eljárás szinte összes problémás pontjára. Történt ez azért, mert volt egy olyan népszavazási kezdeményezés a Szocialista Párt részéről a vasárnapi boltzárról, zárvatartásról, amiről a kormány úgy gondolta, hogy mindenáron meg kell akadályozni, hiszen minden felmérés azt mutatta, hogy a társadalom 707580 százaléka - felméréstől függ, hogy mennyit mondtak, de körülbelül ezek a számok szerepeltek - ellenzi a vasárnapi boltzárat, és támogatna egy ilyen népsza vazási kezdeményezést. Éppen ezért a legkülönfélébb módszerekkel vetettek gátat, a Nemzeti Választási Bizottság és a Nemzeti Választási Iroda hathatós és tevékeny részvételével és asszisztenciájával annak, hogy a Szocialista Párt népszavazási kezdeményezés e sikeres lehessen. Márpedig, ha önök az összes jogszerű és egyébként a jogszerűség határán az én meglátásom szerint lényegesen túlmutató eszközt felhasználják, akkor az értelemszerűen rámutat arra, hogy milyen problémák vannak ma a népszavazási eljárással kapcsolatban, és hol szükséges ezeken módosítani. Természetesen a leg… - hát, hadd fogalmazzak így , a legalja ennek a folyamatnak az volt, amikor bizony a Fidesz egyik alelnökéhez köthető kopasz verőemberek akadályozták meg az MSZP képviselőjét abban, h ogy benyújthassa a népszavazási kezdeményezést. Nemcsak azért érdemes ezt itt felemlíteni, mert egyrészt egy ilyen fölött szemet hunyni nem lehet, ha erről a témáról beszélünk, és nemcsak azért, mert ez nemcsak a népszavazást, hanem alapvetően a demokratik us rendet veszélyeztette már Magyarországon, hanem azért is, mert ha ez az esemény nincsen, nincs ez az esemény, ami nemcsak hazánkban, hanem nemzetközi szinten is közfelháborodást keltett, akkor ez a javaslat ma nincs előttünk. Ezt biztosan tudom mondani. Azért tudom ezt ennyire határozottan és biztosan mondani, mert a Nemzeti Választási Iroda vezetője már hónapokkal ezelőtt - sőt, talán nem túlzok, ha években mérem ennek az idejét - elmondta azt, hogy milyen problémák vannak a választójogi rendszerrel, és milyen problémák vannak a népszavazással kapcsolatban. A Választási Iroda vezetője számos konferencián - számos olyanon is, ahol egyébként én is jelen voltam, akár hallgatóként, akár előadóként - elmondta ezeket a problémákat. A kormányzat a füle botját n em mozdította erre. Magyarán, ha nincs ez a botrány,