Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 12. kedd (141. szám) - Az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára:
1650 azzal kelljen majd szembenézni, hogy még torzabb szituációk sokasága alakul ki, ez ért ne csak ebben a burokban történő gondolkodás legyen érvényes, hanem a független és tudással bíró szakértők álláspontjai és döntési helyzetei is alakulhassanak ki. Az utolsó mondatom pedig arról szól, még egyszer visszatérve, hogy nem lehet egy kormányn ak sem az az érdeke, hogy a források kihelyezését követően azzal kelljen szembenézni, hogy szabálytalansági eljárások sokaságán keresztül, büntetések sokaságán keresztül gyakorlatilag forrásokat veszítsen el Magyarország. Ha komolyan gondolják azt, hogy az a cél, hogy ez a gazdaság erősödjön, ha komolyan gondolják azt, hogy az a cél, hogy valós, kézzelfogható munkahelyek teremtődjenek ebben az országban, úgy, ahogy azt hat évvel ezelőtt ígérték, 1 millió új munkahely a gazdaságban, ha komolyan gondolják ezt , és nem statisztikailag akarják formálni a világot, nem a külföldön munkatevékenységet végző emberek statisztikai számadatait kívánják a hazai statisztikába beépíteni, nem a diákfoglalkoztatás keretei között lévő embereket kívánják a statisztikában erősít eni, nem a közfoglalkoztatás mértéktelen kiterjesztésével, bővítésével kívánják a statisztikákat abba a helyzetbe hozni, hogy a foglalkoztatási számadatok olyanok legyenek, mint amilyeneknek önök azt szeretnék látni, hanem azt szeretnék, hogy a valóságban Magyarországon a vállalkozói szférában, a vállalkozói szférához kapcsolódóan a gazdaságban szülessenek új munkahelyek, akkor, azt gondolom, hogy így ez a törvény önmagában nem alkalmas ennek a folyamatnak a megerősítésére. Ehhez azok a kiegészítések, amely eket én is, de más képviselőtársaim is az előzőekben elmondottak, megítélésem szerint szükségszerűen kellene hogy párosuljanak. Azt szeretném kérni, hogy ezeken gondolkodjon el, államtitkár úr, és gondolkodjanak el kormánypárti képviselők is, egyszerűen az ért, mert hitem szerint, meggyőződésem szerint ez ennek az országnak az érdeke. Így lehet erősebb gazdaságot működtetni, így lehet a valóságban több munkahelyet teremteni, olyat, amely adott esetben olyan bérekkel és fizetésekkel megáldott is, ami a tiszte s megélhetés alapját is képezheti Magyarországon. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. Elnök úr, köszönöm. (14.10) ELNÖK : Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket. Kérdezem, hogy vane valakinek még felszólalási igénye. (Senki sem jelentkezik.) Nem látok ilyet, így az általános vitát lezárom. Megadom a szót Csepreghy Nándor államtitkár úrnak, az előterjesztőnek. CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót, a képviselő knek pedig a magas labdákat, amelyek közül nem tudok mindent lecsapni, annyi minden került itt szóba, de néhánnyal ezt mindenképpen megtenném. Képviselő Úr! Tudja, mit jelent az, hogy forgóajtó? Ez az a kifejezés, amit önökre használnak Brüsszelben; önökre , illetve azokra a kollégáikra, akik 2006ban és 2007ben aláírtak az Európai Bizottsággal egy megállapodást, amely megállapodás 2015 végéig tartott. Majd amikor aláírták azt a megállapodást, amely a magyar vállalkozásokra, a magyar önkormányzatokra, a mag yar kórházakra és a magyar egyetemekre sokkal több kötelezettséget hárított a bürokráciában, mint amit az Európai Bizottság elvár Magyarországtól, akkor ugyanezek a szakértőik leigazoltak az államtól, kimentek a piacra, és 1500 milliárd forinttal vámolták meg az európai uniós költségeket. Magyarország Kormánya és Magyarország minden egyes adófizetője a 8600 milliárd forintos keretösszegből, amit Magyarország 2007 és 2015 között felhasználhatott, 1500 milliárd forintot fizetett ki az önök tanácsadói körének. Az a felszólalás, amit itt ma Józsa képviselő úrtól és öntől hallhattunk, nem szólt másról, mint saját piacaik megvédéséről. Nem arról szólt, hogy önök az átláthatóságért küzdenek, nem arról szólt, hogy önök a korrupcióért küzdenek, ez arról szólt, hogy a z MSZP utolsó lehetőségeként is marakodik azért, hogy a koncot megfoghassa.