Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 12. kedd (141. szám) - A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat összevont vitája - DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): - ELNÖK: - SZABÓ SZABOLCS (Független): - ELNÖK: - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz):
1614 DR. RÉPÁSSY RÓBERT ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miközben Gúr Nándor képviselő úr 15 percen keresztül ostorozta a kormányt és a törvényjavaslatot, közben mondott egy nagy on érdekes dolgot. Azt mondta, hogy vissza kellene vonni ezt a törvényjavaslatot. Gúr Nándor tehát azt mondja, hogy a szocialisták népszavazási kezdeményezésével azonos eredményű törvényjavaslatot vissza kellene vonni. Fel kell tenni ezt a kérdést, hogy va jon ki hazudik akkor ebben az ügyben. Folyton hazugsággal vádol Gúr Nándor másokat, miközben ezek szerint a szavai szerint nem támogatja azt a törvényjavaslatot, amire egyébként népszavazást kezdeményeztek, amivel egyenértékű népszavazást kezdeményeztek. ( 11.30) Tehát, tisztelt Ház, néhány óra múlva, vagy talán egy óra múlva eljön az igazság pillanata, hogy a Szocialista Párt vajon megszavazzae az Országgyűlésben azt a törvényjavaslatot, amely egyébként az általuk kezdeményezett népszavazással azonos helyz etet fog előidézni. Nem akarom folytatni itt a személyeskedést, amibe belekezdett Gúr Nándor, de ha már hazugnak nevezte a kormányoldalt vagy jó néhányunkat, tisztelt képviselőtársaim, Gúr Nándor, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője, az 198 0as évek végén BorsodAbaújZemplén megye utolsó első titkára volt a Kommunista Ifjúsági Szövetségben. (Moraj és derültség a Fidesz és a Jobbik soraiból.) Erről az Országgyűlés honlapján megtalálható életrajza szerint annyit állít, annyit vall be, hogy: t agja voltam az ifjúsági mozgalomnak. Hát akkor mindenki eldöntheti, hogy hol itt a hazugság, tisztelt képviselőtársaim. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK : Köszönöm. Kettő percre megadom a szót Szabó Szabolcs független képviselő úrnak. SZABÓ SZABOLCS ( Független ): Köszönöm szépen. Erre már tényleg nehéz mit mondani, bár nem engem szólított meg Répássy úr. (Derültség.) , de azért amikor a vita ilyen szintre süllyed le (Zaj. - Az elnök csenget.) , akkor nehéz. Én azon lepődtem meg, amikor egyébkén t a migránskérdésre hivatkoznak az indoklásban. Hogy a kettőt hogy sikerült összehozni? - elég nehezen. Na de államtitkár úrra akartam igazából reagálni. Nem tudom, olvastae a népszavazás konkrét kérdését, amit például az Együtt, az én pártom támogatott. „Egyetérte ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi LII. törvényt?” (Bangóné Borbély Ildikó: Így van! El kellett volna olvasni! - Dr. Vas Imre: A római számokat ism erni kéne!) Érdemes lenne elolvasni, a netjogtárban fent van, talán számítógépet ön is tud kezelni. Ha csak a keresőbe beírja, hogy jövedelem, bérpótlék, nem szerepelnek ilyen szavak benne. Ugyanis azt minden magyar állampolgár, aki egy picit a joghoz ért, tudja, hogy a jövedelmeket, bérpótlékokat a munka törvénykönyve szabályozza, a 140. § környékén kell keresni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Ez a törvény módosítója! - Boldog István: Nem olvastad a törvényt!) Miről beszélünk? Hát hazudnak! (Dr. Répássy Róbert: Ez a törvény módosítója!) Semmi köze ennek a népszavazási kezdeményezésnek a jövedelmekhez. (Révész Máriusz: Ez a törvény módosítója!) Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen. Megadom a szót TuriKovács Béla (Zaj. - Csenget.) fideszes képviselő úr nak. Nagyobb figyelmet kérek szépen! DR. TURIKOVÁCS BÉLA ( Fidesz ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért tartottam szükségesnek megszólalni, mert úgy vélem, indokolnom kell mindazt a szavazást, amelyet annak idején a törvény elfogadásakor leadtam, mind pedig most , amikor a törvény visszavonásakor le fogok adni. Az eddigi vita nagyjában egészében úgy folyt le,