Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 12. kedd (141. szám) - A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat összevont vitája - ELNÖK: - PÓCS JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):
1608 stadionok helyett az oktatásra é s az egészségügyre költeni, és talán meg lehetne próbálni néhány száz milliárd forinttal kevesebb költségvetési forintot kitalicskázni a költségvetésből. Ezekkel ugyanis szintén egyetért a magyar választók többsége. A kormány azonban nem azért vonta vissza ezt a javaslatot, mert meghallotta a választók szavát, azért vonta vissza, mert így nagyobb az esélye, hogy a földprivatizációról szóló népszavazáson nem fog részt venni az érvényességhez elengedő állampolgár. Márpedig az fontos ügy, hiszen éppen maguknak és családtagjaiknak lopják szét a közös vagyont, így ott semmit sem bízhatnak a véletlenre. De ne legyenek olyan nyugodtak! A földprivatizációról így is lesz népszavazás, ami meg fogja gátolni a legfontosabb közös vagyon szétlopását. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most az elsőként jelentkezett független képviselő szólhat, amennyiben jelentkezik. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! Most ké tperces felszólalásokra van lehetőség, frakciónként egy képviselő, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő számára, a fennmaradt időkeretek terhére. Megadom a szót Pócs János képviselő úrnak, két percre. PÓCS JÁNOS ( Fidesz ): Köszönöm s zépen, elnök úr. A vasárnapi nyitvatartás véleményem szerint megmutatta, hogy az előző kormányok, amíg azzal a szemlélettel kormányoztak, hogy egy falu, egy nóta, a mi kormányunk és az elmúlt egy év megmutatta a vásárlóknak, a munkavállalóknak, a bolttulaj donosoknak, hogy két út, két lehetőség áll előttünk. A vásárlók, a munkavállalók, a bolttulajdonosok szabadon el fogják dönteni a jövőben, hogy melyik utat válasszák. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy év tapasztalata alapján ma döntünk, mert az emberek érdeke i és az emberek véleménye a legfontosabb mindenekelőtt. Az emberek érdekét és az emberek véleményét képviseltéke vajon a szocialisták, amikor bevezették a vizitdíjat, amikor bevezették a gyógyszerfelírási díjat? A szocialisták vajon megmutattáke, hogy mi lyen valamit visszavonni? Pedig nem az volt a tét, hogy hol vesszük meg a cipőt, a cukrot vagy a kenyeret. Ma mi képesek vagyunk visszavonni a vasárnapi boltbezárást. Tisztelt Képviselőtársaim! Tény, a szocialisták egy dolgot tudtak visszavonni: a 13. havi fizetést és a 13. havi nyugdíjat. Ők így képviselték az emberek érdekét, és ők így hallották meg az emberek hangját. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszonynak. BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Végighallgattam itt ezt a vitát, és nem tudom, miért nem tudják elfogadni azt, hogy kezdetektől fogva az emberek gyűlölték a vasárnapi zárvatartás kezdeményezés ét, magát a bevezetését. Lukács képviselőtársam elmondta, hogy önök itt most eljátsszák, sírnakrínak, eljátsszák, hogy az emberekért vannak. Minden közvéleménykutatás, és felhívnám a figyelmet a Századvég cégcsoportra, aminek több mint 4 milliárd forintot adtak az utóbbi években, bár most már jönnek ki az adatok, hogy nevetséges kérdéseket és nevetséges tanulmányokat készített; viszont a Századvég is nagyon jól tudta a felmérésekből, hogy ezt nem fogja szeretni a magyar nép. És hiába akarják úgymond átneve lni a magyar családokat, a magyar embereket, ez nem sikerült. Tisztelt kormánypárti Képviselők! Maguknak ez fáj a legjobban, hogy nem tudták átnevelni az embereket. Vegyék már tudomásul, hogy ezek az emberek kezdetektől fogva jelezték, hog y ez nem fog menni. Nem tetszik nekik, és ha akarják, akkor sem fogják tudni elfogadni.