Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 12. kedd (141. szám) - Az ülésnap megnyitása - Megemlékezés a Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1588 volt, hogy ez címkézetlen lesz, bármire felhasználható, majd az idők folyamán már megcímkézték, hogy csak bizonyos feladatokra használható fel, majd pedig csak pluszfeladatok elvégzése után jár ez a 130 ezer, még egyszer mondom, bruttó összeg, ami nettóba n körülbelül 80 ezer forint. Egy háziorvosi praxist ez nem segít ki a bajból. Azt is említették, nem elég, hogy ezt a hozzájárulást nem kapták meg, de őket még a degresszív ellátás is sújtja. Azt tudjuk, hogy nagyon sok olyan betöltetlen praxis van, ahonna n a betegek átmennek azokba a praxisokba, amelyeket betölt a háziorvos, és a felduzzasztott praxisban egy bizonyos szám után már egyre kevesebb finanszírozást kap a háziorvos, és ez teljes mértékig ellehetetleníti a helyzetét. Szóba került a várólista kérd ése is. Volt egy tüdőgyógyász is a konzultáción, aki elmondta, tumoros megbetegedések esetén valóban működik az a kéthetes periódus, hogy ha képalkotó diagnosztikára küldik, akkor két héten belül megcsinálják. Itt az a nagyon nagy gond, hogy a szakrendelés ekre való bejutás nagyon nehéz. (9.30) Vegyünk egy egyszerű példát! A bőrgyógyászat hiányszakma. A melanoma malignum, ugye, a rosszindulatú bőrdaganat hazánkban most már igen elterjedt, körülbelül hasonló szinten jár, mint a tüdő- és vastagbélmegbetegedés ek száma. Sajnos, mire eljut a szakrendelésig, hiszen olyan hosszú a várólista, hogy lehetetlenség bejutni, még statimos beutalóval is, mire műtétre kerülne a sor, addigra a beteg sajnos olyan stádiumba kerül, hogy inoperábilis lesz. A várólista tekintetéb en államtitkár úr is itt az előzőekben feltett kérdésre elmondta, hogy csökkentek a várólisták. Valóban, a manuális sebészeti szakmákban igen, de a járóbetegszakrendelésen ez sajnos nem tapasztalható. Említettem a betöltetlen praxisok miatt keletkezett hi ányt, illetve felvetették azt a problémát, hogy már több éve jelezték, hogy egy praxisalapot kellene a kormánynak létrehoznia azokra a praxisokra, amelyeket a nyugdíjba készülő orvos nem tud értékesíteni. Hiszen azt tudjuk, hogy a mai fiatal orvos, aki ház iorvosnak áll, hitelbe nem nagyon menne bele, hiába adja az állam úgy, hogy majd az OEPfinanszírozásból ez megtérül neki. Viszont, ha az állam egy csökkentett áron átvenné ezeket a praxisokat, és még csökkentettebb áron odaadná a háziorvosnak, ez egy műkö dő variáció lenne. Ők úgy látják, hogy ez a praxisalap bent van a fiókban és ott porosodik. A duális finanszírozás kérdését is említették, abban sem változott, illetve az iparűzési adót. Ugye, az alapellátási törvény lehetőséget ad az önkormányzatoknak, ho gy eltekintsenek az iparűzési adótól. Hát, ez Budapest tekintetében sem működött. Azt tudjuk, hogy ez egy nagyon nagy tétel, és áthárították a felelősséget a polgármesterekre, hogy megadtuk a lehetőséget, tessék élni vele. Persze, hogy a polgármester nem m ond le a saját bevételéről, hiszen védi a városa működőképességét. Ha megadják az iparűzésiadómentességet, akkor véleményem szerint egy pluszfinanszírozással az önkormányzatokat kell segíteni, hogy a kiesett finanszírozás ne okozzon gondot. Hiányolták, am it már mi is nagyon sokszor mondtunk, az egészségügyi minisztériumot, hiszen az EMMI egy olyan kisgömböc révén működik, ami nagyon sok területet, akár az oktatási, egészségügyi, szociális szférát felöleli. Az egészségügy maga egy akkora terület, hogy azt í gy fenntartani, ebben a formában nem lehet. Ezért kérték is már több fórumon, akár szakmai fórumokon az egészségügyi minisztérium felállítását. Nagyon sok olyan probléma van, ami még felmerült, azt majd a következő napirendi pontban elmondom. Köszönöm. (Sz órványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzottakra a kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök ú r. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Úgy érzem, nagyon hasznos a Jobbiknak ez az egészségügyi konzultációja, hiszen olyan kérdésekkel találkozik, amelyek