Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 11. hétfő (140. szám) - Dr. Vejkey Imre (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Ki, mire, mennyit költ?” címmel - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE (KDNP): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1532 településnek, amely azt mondta, hogy van nála olyan gyerek, aki rászorult, jutott a központi költségvetésből, és neki nem kellett senkinél sem összeget csökkenteni vagy elutasítani. Történt ez azért, mert olyan mértékű növekedés volt a szünidei étkezés forrásaiban is, amire nem nagyon volt példa. Már 2014re is az a 3 milliárdos összeg jóval magasabb volt, legalább 20 százalékkal magasabb, mint a korábbi időszakban. Amikor kiterjesztettük a m ásik három - tavaszi, téli és őszi - szünetre is az étkeztetést, megemeltük 4,5 milliárd forintra, majd erre is egy további 800 milliós emelést tettünk rá azért, hogy a napi kvóták, a napi összegek, amelyekből gazdálkodhatnak a konyhák, az önkormányzatok, amiből ki kell hozni a gyermekeknek a napi, adott esetben többszöri étkezését, ez egy magasabb összeg legyen. Éppen ezért raktunk még rá 800 millió forintos összeget. Ezzel elmondhatjuk, hogy Magyarországon a gyermekek számára, akik 3 év fölöttiek - tehát óvodások, iskolások , éhezés nem lehet, hiszen az állam minden rászorulónak gondoskodik az étkeztetéséről. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Egyperces viszonválaszra Vejkey Imre képviselő úré a sz ó. Parancsoljon! DR. VEJKEY IMRE ( KDNP ): Tisztelt Államtitkár Úr! A kereszténydemokraták nevében köszönetünket fejezzük ki a magyar kormánynak azért, hogy az eddigi intézkedéseiknek köszönhetően 2016 szeptemberétől már 318 ezerrel több gyermek étkezhet ing yen, mivel az erre szánt pénz 28 milliárd forintról több mint 71 milliárd forintra emelkedett. A KDNP támogatni fogja, ha a kormány további olyan javaslattal áll elő, amely még több gyermek részére teszi lehetővé majd az ingyenes étkeztetést, valamint szin tén számíthatnak támogatásunkra, ha ezt a kórházi betegek és idősek számára is minél szélesebb körben elérhetővé teszik. Köszönöm megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválasz illeti m eg államtitkár urat is. Parancsoljon! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ebben a kormányzat eltökélt, és nyilván ezt a tová bbiakban is vinni, vinni fogja, az összegek megduplázását és a célzottabb rendszert is. Mindennek az alapját az teremtette meg, hogy a magyar reformok működése eredményeképpen a gazdaságnak már olyan teljesítménye van, amiből ezeket a többletforrásokat az ország erre tudta csoportosítani, de elsők között voltak azok a döntések 2010 után, amelyek megemelték a gyermekétkeztetés forrásait. Nyilván más kormányoknak is meglett volna adott esetben a lehetősége, hogy ezt megtegye, hiszen ők is megemelhették volna ezt a 29 milliárdot legalább 50 milliárdra, ha nem is 60ra vagy 71re, mint ezt a FideszKDNP tette, de nem tették egyrészről, mert lehet, hogy a szándékuk sem volt elég erős, másrészről viszont a gazdaság biztosan nem volt elég erős ahhoz, hogy kitermelj e ezeket az összegeket. Ezért fontos, hogy a jó gazdaságpolitika megteremtette az alapját a jó szociálpolitikának, és ennek a magyar gyermekek a legnagyobb haszonélvezői. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) (Gúr Nándort a jegyzői székben H egedűs Lorántné váltja fel.)