Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. február 16. kedd (128. szám) - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. SELMECZI GABRIELLA (Fidesz):
129 napra kibocsátandó új emlékbélyeg bemutatása is meg fog történni, és az első napi bélyegzés is ezen alkalommal Nagycenken fog megtörténni. A nyitókonferencia már csak azért is fontos, mert ezen a nyitókonferencián szeretnék arról is szót ejteni, hogy milyen módon fogjuk a születésnapra, szeptember 21ér e létrehozni azt az új állandó kiállítást, amelynek megvalósításáról a kormány tavaly döntött, és elfogadta azt a kormányhatározatot, amely Széchenyi kultuszáról és a nagycenki emlékhely felújításáról szól. Ehhez kellő forrást is biztosított. Azért, hogy v alóban egy korszerű, a mai elvárásokhoz igazodó kiállítást tudjunk létrehozni, Lázár miniszter úr felkért egy olyan szakértői emlékbizottságot, amely felelős a kiállítás előkészítéséért. Ennek tagjai a következő személyek: Gergely András professzor úr, aki a Veritas Történetkutató Intézet kutatócsoportját vezeti, illetve emlékbizottságunknak is ő a vezetője; tagja továbbá Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főigazgatója, Fónagy Zoltán, a Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Központ Tör ténettudományi Intézet tudományos munkatársa, Dobszay Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézetének egyetemi docense és Velkey Ferenc egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar modernkori magyar tör téneti tanszékéről. Mindannyian jeles írásokat és könyveket publikáltak Széchenyiről, érthető tehát, hogy ők fogják meghatározni a leendő új kiállítás szakmai irányvonalát. Szeptember 21ére két nagy dologgal készülünk: az egyik tehát az új állandó kiállít ás megnyitása, a másik pedig a kastélyban lévő egykori kápolna rekonstrukciója. (9.40) Mint az köztudott, ezt a kastélykápolnát a szocializmus időszakában szétrombolták, egy födémmel kettéválasztották, a berendezését elhurcolták, és asztalosműhelyt, öltöző t és zuhanyzót, illetve vécét alakítottak ki a kápolnából. Jól jelezte ez a korszak politikusainak és vezetőinek a hozzáállását mind a szakralitáshoz, mind pedig a Széchenyiörökséghez. Jelentem, hogy ezt a kápolnát is teljes egészében rekonstruálni fogjuk , rendbe fogjuk hozni a Széchenyiemlékév keretében. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalá sra jelentkezett Selmeczi Gabriella képviselő asszony, Fideszképviselőcsoport: „Otthonteremtési program” címmel. Megadom a szót, képviselő asszony. DR. SELMECZI GABRIELLA ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képvis előtársaim! Európa és Magyarország egyik kihívása a népesség csökkenése. Van, aki bevándorlókkal oldaná meg a problémát, mi, magyarok azonban határozott nemmel felelünk erre. A magyar kormány és a Fidesz régóta a családok megerősítésében és a gyermekvállal ás támogatásában látja a megoldást. A FideszKDNP számára a legfontosabb a gyermek. A gyermekvállalás nem jelenthet egyet a szegénység vállalásával. Biztató, hogy húsz éve nem született annyi gyermek átlagosan egy családban, mint most. A gyermeket nevelő c saládok jobban élnek, a családi adókedvezmény folyamatosan nő. A gyermekek nagy része ingyen kapja a tankönyvet, és ingyenesen étkezhetnek a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban. Meg kell említenünk az Erzsébetprogramot is, amely az elmúlt négy évben 300 e zer kisgyermek részére biztosította az ingyen üdültetést. Tekintélyes tudósok, kutatók elemzései alapján láthatjuk, hogy a gyermekvállalás egyik akadálya a megfelelő lakás, vagyis az otthon hiánya. A Fidesz ezért kezeli a legfontosabb teendők között az ott honteremtési programot és a családokat segítő, erősítő programokat. Soha nem látott mértékű otthonteremtési programot indítottunk január 1jével, amit most tovább bővítünk. Tisztelt Képviselőtársaim! Hát nem volt azért ez mindig így! A szocialisták alatt s zinte teljesen megszüntették az otthonteremtési támogatásokat, a családokat belehajszolták a végzetes devizahitelekbe, bércsökkentés, nyugdíjcsökkentés, vágtató villany- és gázárak, eladósodás volt a