Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 29. kedd (137. szám) - Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójáról való megemlékezésről szóló határozati javaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: - ELNÖK: - LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter:
1206 Köszönöm szépen. Először is az ügyrendi k ötelezettségemnek eleget téve: természetesen a bizottság észrevételeit a javaslattevők elfogadják, és megköszönik egyúttal azt, hogy a parlament figyelemre méltatta és támogatásra érdemesnek tartotta az előterjesztést. Mindenekelőtt azonban megragadom az a lkalmat, hogy a képviselőtársaimat Széchenyi István Naplóban írt szavaival figyelmeztessem a jelenkor kihívásaira: „Hol úgy érzem, vonzódom e nyers néphez - melyet alapjában véve szeretek ,” - írja Széchenyi - „hogy tanítsam, felemeljem, emberré neveljem, hol látni sem bírom s eltaszítom magamtól. - Tudatlanságuk elérzékenyít; szívesen segítenék rajtuk életemmel és véremmel is: sorsukat megosztanám és elviselném! De gyakorta elborzaszt és felháborít igazságtalan vakságuk, gőgjük és elbizakodottságuk! Hol f ognak majd nyugodni hamvaim, kérdezem sűrűn magamtól, hazámban vagy idegenben? Más országokban az, aki hazáját szolgálja, becsületes ember. Nálunk hős vagy szent. Ha más nemzeteknek több a kincsük, legyen minékünk több erkölcsünk és hazafiui szeretetünk.” (17.30) Igen tisztelt Képviselőtársaim! E néhány sor jegyében szeretném önöknek, politikustársaimnak, közéleti ellenfeleknek és harcostársaknak a figyelmét a nemzeti emlékezet és emlékezés fontosságára fölhívni. Németh László azt írja, hogy az emberiség tr agédiája és a történelem nagy tragédiája a felejtés. A személyes emberi tragédia és a nagy történelmi tragédia is az, hogyha egy nemzet a felejtésbe merül, vagy az emberiségre is az jellemző, hogy az emlékezés és az emlékezet kihullik az emberi gondolkodás rostáján, és megkopik az emlékezés. Ezért azt gondolom, hogy az emlékezés a kultúra része, sőt éltető ereje, és nekünk, egy Középeurópában sokat szenvedett nemzetnek különleges felelősségünk van az emlékezésben, az emlékeztetésben és abban, hogy az emlék ezés beépüljön a hétköznapi kultúrába. Ezért gondoltuk azt képviselőtársammal, hogy miután az emlékezés lelkesít, erőt ad, szembesít a jelennel és a jövővel, azt javasoljuk az Országgyűlésnek, hogy Széchenyi István születésének 225. évéhez közeledve emléke zzünk meg róla. Ebben a szellemben két dologra hívnám föl az életműből a figyelmet, amely képviselőtársaim számára meggyőződésem szerint intő jellegű. Először is, ha megengedik, akkor arról beszélnék, hogy az emberi kultúra nem véletlenü l van tele újrafelfedezéssel, és a magyar politikai osztály számára fontos feladat és felelősség lenne, pártállástól függetlenül, Széchenyi életművének újrafölfedezése, és ebben hadd figyelmeztessem önöket az etika és a nyelv fontosságára, az ethosz és a r etorika fontosságára. Az etika szavunk az ethosz szóból, az erkölcs szóból fakad, illetve összefügg az emberi minőséggel és az emberi jellemmel. A jellemes ember egyenes, nyílt, őszinte, adni lehet a szavára és a szava sokkal többet ér, mint az írás, hitel ességről beszélhetünk tehát esetében. Manapság olyan világban élünk, amikor még az írást se tartják be az emberek, nemhogy a hiteles szóra vagy a kézfogásra, vagy az adott szóra lehetne adni. Még egy dolog, ami összefügg a szellemi értékekkel, az ethosszal , ez alapvetően a tehetség, amit kap az ember, és ez vonatkozik azokra, akiket az emberek megválasztanak, és az életük fontos kérdéseit rájuk ruházzák, bizalommal tüntetnek ki. Széchenyi azok közé tartozik, aki nagyon sokat kapott a Jóistentől, a Teremtőtő l, és ezt alkotásra akarta fölhasználni. Igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy Széchenyi a XIX. század magyarságának a lelke, Kossuth a szíve, Deák Ferenc pedig az esze, ugyanis mind a hárman azt mondták, hogy a legfontosabb a teremtés, a teremtő erő, amelyet a Jóisten az emberbe plántál adottságtól függően, illetve képességtől függően, s az a legfontosabb, hogy ezt a teremtő erőt az ember mire használja, ha tanár, hogyha sportoló, edző vagy csak egyszerű szakmabéli, szakmunkás vagy éppenséggel földműve s. S itt ajánlanám figyelmükbe Berzsenyi Dánielnek egy költeményét. Köztudomású, hogy Berzsenyi Dániel Széchenyi István kedvenc költője volt, és Kölcsey Himnuszelőképében, „A magyarokhoz” című nagy nemzeti ódájában így ír: az élet és a halál van a nyelv h atalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi. S valóban, hogyha az ethosz, az erkölcs, a jellem és a hitelesség kérdését, amely Széchenyi életművében az egyik legfontosabb kérdés, összekapcsoljuk a retorika felelősségével, akkor mi magunk , törvényhozók, jogalkotók, végrehajtó
