Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. február 15. hétfő (127. szám) - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
114 belosztályoknak is bizonyos része. Nincs jó hírünk a szikszóiak számára, 53 á ggyal üzemel jelenleg az ápolási osztályuk, ettől nagy valószínűséggel meg kell hogy váljanak, de ha érinti a krónikus belgyógyászati ágyakat, akkor 150 ágyról fogunk beszélni, így alig marad talán 80 ágy ebben a kórházban, ha úgy tetszik. Ha ezt megvalósí tja a kormány, és teljes egészében leválasztja a kórházról, nyugodtan elkezdhetik azt a táblát leszerelni róla, hogy az kórház, mert a továbbiakban már semmiben, legfeljebb nyomaiban és az abaújiak emlékeiben fog emlékeztetni arra, hogy ez kórház. És mi ma rad - joggal kérdezhetjük a szikszóiak, a délabaújiak érdekében - a városban, a településen, ami az egészségügyüket szolgálja? Úgy tűnik, nagyon kevés minden, inkább a lakosság kényelmetlensége, az állandó utazások, az állandó gyötrelem, illetve töredelem bejutni a miskolci intézményekbe; egy szétvert kórház marad, ami egyébként az abaújiak pénzén épült, és úgy tűnik, most a kormány és a Fidesz által egy megszüntetésre, felszámolásra ítélt kórház. A Jobbik Magyarországért Mozgalom többször kijelentette és ezután is kijelentjük: nem fogjuk hagyni a szikszói kórház teljes rombolását, meg fogjuk védeni a kórházat. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : A következő napirend utáni felszólalásra jelentkezett Sallai R. Benedek képviselő úr: „A magyar halászat sorsa” címmel. Öné a szó, képviselő úr. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt jelen lévő Képviselőtársaim! Talán nem indokolatlan megemlítenem azt, hogy miközben átjönnek itt a kék szalonon, a kis sza lonon rendszeresen ide, a parlamenti plenáris ülésre, talán megnézik időnként a szobrokat és ott azokat a hagyományos magyar foglalkozásokat, melyek között ott van többféle szoborművel a halászat. Talán a legtöbbjük a képviselők közül már volt a Vadász ter emben, ahol a Balatoni halászat című festmény szinte meghatározza a hangulatát az egész helyiségnek, megfelelő eleganciát adva ennek a szép teremnek. Nem véletlen van ez, hiszen az ősfoglalkozások között jócskán a magyarságot megelőzően jelen volt már a Ká rpátmedencében a halászat nyoma, és régészeti leletek bizonyítják azt, hogy gyakorlatilag a magyarság történelmével együtt alakult, fejlődött a mindenkori halászat Magyarországon. Még a 19. században is a pákászkodás és a halászat mint a gyűjtögető életfo rmának egy utolsó megmaradt kincse maradt itt meg a Kárpátmedencében. Az elmúlt fél évben, miközben ilyen jellegű jogszabályok voltak, több alkalommal emeltem fel a szavam annak érdekében, hogy megpróbáljam elgondolkodásra késztetni képviselőtársaimat, ho gy vajon jó lesze ez, hogy január 1jétől a természetes vízi halászat megszűnik Magyarországon, vajon jó lesze az, hogy a sporthorgászok veszik át az uralmat az összes természetes víz fölött, és megszüntetjük ezt a magyar ősfoglalkozást, megszüntetjük en nek a hagyományait. Nyilvánvalóan ennek szakmai, halfaunára gyakorolt hatásai, ökológiai szempontból történő vizsgálata során mondtam rendszeresen véleményt, és most eljutottunk oda, hogy most már arról is véleményt kell mondani, hogy vajon mi lesz azzal a 240 családdal, aki ebből élt Magyarországon. Nemrég meghívást kaptam Szentes és Csongrád közé, hogy részt vegyek magyar halászok egy tiltakozó összejövetelén, amivel egy félpályás útlezárással próbálták meg felhívni a figyelmet arra, hogy milyen igazságta lanság érte őket. Családokkal, halászokkal találkoztam ott. Halászemberrel, akinek már a nagyapja is halász volt, és az unokájával halászott egészen a múlt év végéig magyar vizeken. Többé nem teheti. Halásszal, aki befektetett soksok pénzt abba, hogy csón akja legyen, csónakmotorja legyen, vegyen hálókat, legyenek berendezései ahhoz, hogy tudja végezni a szakmáját, és mindez egy nap alatt lett értéktelen. Közel 80 milliós teljes életmű omlik össze úgy, hogy egyik napról a másikra használhatatlan lesz, hisze n vízre sem teheti, és nem mehet ki többet, hogy használja azokat az eszközöket, amelyekbe egész életében befektetett, amiből élni fog.
