Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 21. hétfő (136. szám) - Dr. Harangozó Tamás (MSZP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Meddig nézi tétlenül a fideszes önkormányzatoknál a törvénytelenségeket?” címmel - ELNÖK: - LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP):
1096 lehet lopni? Ugye, miniszter úr sem gondolja, hogy el lehet menni szó nélkül amellett, hogy Zombor Gábor, aki akkor polgármester volt, 2011ben 54 millió forint önkormányzati támogatásban részesítette ezt a kft.t, majd az önkormányzat elszámolás gyanánt szó nélkül elfogadta a céltól eltérő felhasználásról szóló fiktív számlákat? A legarcpirítóbb azonban, hogy Fejér Zoltán, a KSE Kf t. korábbi ügyvezetője, akivel szemben már a vádemelés is megtörtént, a kecskeméti önkormányzat egyik iskolájának továbbra is vezető beosztott munkatársa és dolgozója. Miniszter úr, mi folyik a Fidesz vezette önkormányzatoknál? Felelős miniszterként, a Fid esz felelős vezető politikusaként nem érzie úgy, hogy valamit tenni kéne ezekben az ügyekben? Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ Lázár János miniszter úr fogja megadni. Parancsoljo n, miniszter úr! LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter : Köszönöm szépen. Igen tisztelt Képviselő Úr! Nehéz helyzetbe hozott, tekintettel arra, hogy egy konkrét büntetőügyben, ami, ha a szavait jól értem, már vádemelési szakba jutott, talán má r döntés is van vagy tárgyalások is zajlottak, konkrét kérdéseket tesz fel. Én természetesen, amennyiben ez nem sérti az igazságszolgáltatás függetlenségét, állok a rendelkezésére, ha megtudom, hogy milyen ügyről van szó. Ha jól értem, akkor önök vagy ön, a szocialisták tettek egy büntetőfeljelentést Kecskemét város működésével kapcsolatban. Ha jól értem, a büntetőfeljelentést nem elutasították, hanem a büntetőfeljelentés ügyében elrendelték a nyomozást. Ha jól értem, az elrendelt nyomozásnak eredménye lett , mert a nyomozást eredményesen zárta le az ügyészség, és vádat emeltek valaki ellen, aki valószínűleg az ügyészség gyanúja alapján bűncselekményt követett el. Ha jól értem, zajlik a tárgyalás, és bízhatunk abban, hogy az igazságszolgáltatás jogot és igazs ágot egyszerre szolgáltat. Kérdezem, mi a problémája, képviselő úr. Minek kellett volna történnie? Ha jól értem, akkor az a problémája, képviselő úr, hogy az önök büntetőfeljelentése ellenére Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony még a helyén van. Igen, mert nem az ötvenes években vagyunk, vagy a negyvenes évek végén, amikor az önök elődjei följelentettek valakit, egy politikust, elvitték a rendőrök, aztán lecsukták, aztán kikapcsolták a politikai életből. Gondoljon arra, képviselő úr, hogy nem min denki bűnöző, akiket önök följelentenek. Az én meggyőződésem szerint Kecskemét megyei jogú város kiválóan vezetett város, a polgármester asszonyt magas többséggel választották meg, jó lenne, ha a helyi szocialisták és a helyi ellenzék ezt a választási ered ményt tiszteletben tartaná, és annak is nagyon örülünk, hogy Kecskemét megyei jogú város fejlődésével nagyban járul hozzá a térség és az ország gazdasági növekedéséhez. Sajnálom, ha önök a választási kudarcaikon büntetőfeljelentésekkel vagy büntetőeljáráso k befolyásolásával akarnak elégtételt venni. A kormánynak kifejezetten jó szövetségese minden kecskeméti választópolgár, akár a polgármester asszonyra, akár ellene szavazott, a polgármester asszony a képviselőtestülettel együtt pedig kiválóan végzi a munká ját. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, miniszter úr. Viszonválaszra a képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! DR. HARANGOZÓ TAMÁS ( MSZP ): Tisztelt Miniszter Úr! Hogy az ötvenes években ez hogy működött, és ahhoz képest ma milyen ü gyek vannak Magyarországon (Balla György: Azt te nagyon jól tudod! - Németh Szilárd István: A családi almáriumban biztos benne van!) , azért arról biztos, hogy nem ön tud beszámolni. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Néhány volt képviselőtársam és nagyo n sok ember a 2010es