Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 21. hétfő (136. szám) - Farkas Gergely (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Egy komoly cél meghatározása után komoly visszalépések a drogpolitika területén. Feladja a harcot a kormány?” címmel - ELNÖK: - FARKAS GERGELY (Jobbik): - ELNÖK:
1082 vajon önök mit csináltak ebben a helyzetben, amikor kormányozhattak. (Cseresnyés Péter: Így van!) Ehhez képest mi jelentős mértékű hazai forrást tudunk rendel kezésre bocsátani a következő években. Bizonyára tudja, hogy 750 milliárd forintot csak hazai forrásból fogunk biztosítani útfejlesztésre. Tehát azért mondom, jó, hogyha a számokat figyeli, és azzal is tisztában van, hogy Magyarországon az útfejlesztés val óban egy kiemelt terület, és a számok is igazolják, hogy nagyon sokat tudunk ezen a területen lépni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) És remélem, mindenki látni fogja, hogy ezt mi komolyan is tesszük és gondoljuk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) Farkas Gergely (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Egy komoly cél meghatározása után komoly visszalépések a drogpolitika területén. F eladja a harcot a kormány?” címmel ELNÖK : Farkas Gergely képviselő úr, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez: „Egy komoly cél meghatározása után komoly visszalépések a drogpolitika területé n. Feladja a harcot a kormány?” címmel. Parancsoljon! FARKAS GERGELY ( Jobbik ): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarországon veszélyes méreteket ölt a kábítószerfogyasztás. A felnőtt korú népesség tizede, az iskoláskorúaknak pedig ötöde próbált már ki valamilyen kábítószert. Látható, hogy egyre nagyobb teret hódítanak a dizájnerdrogok, amelyeknek köszönhetően veszélyesen olcsó lett a kábítószerhasználat. Tény, hogy a Nemzeti Drogellenes Stratégiát már 2013ban elfogadta az Országg yűlés, azonban az abból levezetett cselekvési tervet csak tavaly december 29én tették közzé, szakpolitikai program néven. Mondhatnánk, hogy megérte közel másfél évet várni, de az elkészült anyag mindössze négyoldalas, és lényegében csak a konkrét feladato k, a felelősök, a források és a határidők hiányoznak belőle. Ráadásul az elmúlt években töredékére csökkent a prevencióra fordított forrás. Míg 2004ben 1,8 milliárd forint, 2010ben már kevesebb, mint 1 milliárd, 2014ben pedig kevesebb, mint 400 millió f orint állt a szakemberek rendelkezésére. Problémát jelent az is, hogy érthetetlen módon, nincsenek felmérések, kutatások, amelyekből megtudhatnánk, hogy a megvalósult programok hány fiatalt értek el, és milyen módszert alkalmaztak. Nemcsak a prevenciós for rások, hanem az iskolai drogprevenciós programok száma is jelentősen csökkent az öt évvel ezelőttihez képest. Ráadásul azok meghatározó hányadát a rendőrségi programok alkotják, pedig vitathatatlan, hogy képzett szociális vagy egészségügyi szakemberekre le nne szükség a prevenciós tevékenységben. Mindennek tükrében az, hogy idén január 1jétől megszűnt a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, már nem is váratlan esemény. Sajnos úgy tűnik, hogy a drogmentes Magyarország víziója elérhetetlen, sőt bizonyos területeken visszalépés történt. Az állam és a szakma szorosabb együttműködése, valamint a határozottabb drogpolitika mellett megfelelő prevencióra és kezelésre lenne szükség. Tisztelt Államtitkár Úr! Mindezek alapján kérdezem: milyen szakpolitikai megfontolások tesz ik az önök számára indokolttá a prevenciós források csökkentését és ezzel összefüggésben a hazai drogprevenció teljes ellehetetlenítését? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Rétvári Bence államtitkár úr válaszol.