Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 7. szerda (103. szám) - A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
971 emberállományban, képzettségben és minden egyéb olya nban lehetett volna fejleszteni ebből a pénzeszközből, amire szükség van ahhoz, hogy a jelenleg a határainkon fennálló helyzetet sikerüljön, hogy a miniszter úr szavaival éljek, kezelni. Ezt akkor annyira nem vette tudomásul egyébként a kormányzat, hogy ez t a módosító javaslatunkat a múlt héten, szeptemberben tárgyalta a Költségvetési bizottság, a júliusban benyújtott javaslatunkat. Úgy gondolom, ez legalábbis elkésett tárgyalása volt ennek. Persze, ennek a késedelemnek az okát meg tudom fejteni, ha azt gon dolom, hogy a kormány a saját cselekvőképességét akarta bemutatni, és az ellenzék javaslatait pedig egész nyáron inkább félresöpörte, még akkor is egyébként, ha nagyjábanegészében ugyanaz kerül most ide elénk. Ezt júliusban minden további nélkül el lehete tt volna fogadni, szerintem még akkor is tudtuk volna ezt támogatni, ha akkor ezt önök ugyanígy nagyjábanegészében a nevükre veszik, és önök az előterjesztői ennek az előterjesztésnek. A kettő között azért mégis van egy nagy különbség. Mi nem egy nagykala pba szórtuk volna bele ezt az összeget, hanem célzottan azoknak juttattuk volna ezt az összeget, akiknek most helyt kell állni. Helyt kell állni a rendőröknek, helyt kell állni a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak, helyt kell állni az ő munkatársai knak. És így sajnos, minekutána ebből a rendkívüli intézkedések keretéből már több mást is sikerült finanszírozni, amire, megmondom őszintén, egyikünk se szánta volna az oda elköltött pénzösszegeket, akkor talán ki lehetett volna kerülni, hogyan mondjam, a zt a bizalmatlanságot, ami esetleg övezi ezt az intézkedést, hogy nem azok fogják megkapni ezt a pénzösszeget, akiknek mindannyian, úgy gondolom, ebben a pillanatban is szánnánk. Ezekre a pluszforrásokra, el tudom képzelni természetesen, hogy szüksége van a rendőrségnek, hiszen mi akkor is azt mondtuk, hogy nem a költséges és politikailag hihetetlenül jól bemutatható védműveket kell nagyonnagyon sok pénzből megépíteni, hanem fel kell szerelni a rendőreinket, fel kell szerelni és növelni kell az állományát a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak, létesíteni kell új irodákat a határ közelében. (17.10) Csak mellette mondom, mert Baranya megyei képviselőtársam is itt van, hogy Baranya megyéből egészen október 1jéig Szentgotthárdra vitték el a bevándorlóka t, a menekülteket, migránsokat, kinek hogy tetszik, ahogyan szólítja őket. Baranya megyéből Szentgotthárdra vitték el őket regisztrálni. Ez testvérek között is 23 órás út, és nyilvánvalóan ezt napjában többször is meg kellett tenni. Úgy gondoljuk, olcsóbb lett volna, ha már júliusban erre felkészült volna a kormány, és letelepít oda irodaegységeket, megfelelő személyzetet, munkatársakat biztosít, akik el tudták volna látni ezt a feladatot. Úgy gondoljuk, és ezért fogunk benyújtani módosító indítványt ehhez a javaslathoz, hogy ne ebbe a nagykalapba szórjuk bele továbbra is a pénzt, az adófizetők pénzét. Kerüljük el annak még a látszatát is, hogy ebből a végén még bármilyen stadion, kisvasút vagy bármi más sztereotip, most már nagyjábanegészében önökhöz kötő dő és nem a magyarok érdekeit szolgáló beruházás lesz, hanem tényleg olyan eszközöket fogunk vásárolni belőle és arra fogjuk felhasználni, ami segít bennünket abban, hogy megfelelőképpen kezeljük a határainknál kialakult helyzetet. Mi ezért nem fogjuk támo gatni ezt a javaslatot. Kérem önöket, ha nincs annak semmilyen akadálya, hogy a rendőrséget és a Bevándorlási Hivatalt segítsük a munkájában, sőt úgy gondolom, hogy ezt önök is akarják, akkor minden további nélkül szerintem támogassák a módosító javaslatun kat. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm, Szakács képviselő úr. Most megadom a szót Hargitai János képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP k épviselőcsoportja részéről :