Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 6. kedd (102. szám) - Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezményt módosító 15. Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár:
856 Köszönöm a szót. Elnök Úr! Ti sztelt Ház! Szeretném előrebocsátani, hogy az MSZPfrakció támogatja az előterjesztés elfogadását, azzal együtt, hogy nem értünk egyet államtitkár úrral abban, amit szellemében sugárzott az előterjesztése, és ami az emberi jogok érvényesülésének magyarorsz ági helyzetét illeti. Tehát ami itt a 15. számú jegyzőkönyvben szerepel, a 6 hónap 4 hónapra csökkentése vagy a strukturáltabb működés kialakítása a bírósági működésben, ez, azt hiszem, hogy az élet terméke, tehát ez elfogadható. Ugyanakkor amit nagyon han gsúlyozott államtitkár úr a bevezetőjében, hogy csak jelentős hátrány esetén szabad Strasbourghoz fordulni - szóval, mi a jelentős hátrány? Egy ember életének problémája, vagy mondjuk, több ember sok kis hátránya? Mondok egy példát. A tájékoztatáshoz való alapvető emberi jog sérülése Magyarországon. A Magyar Távirati Iroda működése jelenleg annyira botrányos, hogy például egy időközi választás, ami nemrégen volt a XIII. kerületben, Angyalföldön, és az MSZP jelöltje 60 százalékot ért el, erről az MTI elfelej tett közleményt kiadni. A Magyar Távirati Iroda, ami közpénzből működik, nem adott tájékoztatást. Vagy ami a nemzetközi sajtó véleményének magyarországi megjelenítését jelenti: a Die Presse közölt egy elég hosszú elemzést Orbán Viktorról, és abszolút félre fordították. Annak a kritikai elemeit nem hozták, egykét pozitívnak tekinthető elemét pedig címként jelenítették meg. Tehát amikor közpénzből a kormányzat nem biztosítja a tájékozódáshoz való alapvető emberi jogot, akkor úgy gondolom,hogy Magyarországon a z emberi jogok sérülnek. Azt hiszem, 1969ben szerezte Szörényi Levente azt az igen nagy jelentőségű dalát az emberi jogok 1949es New Yorki nyilatkozatának húszéves évfordulójára, aminek az egyik kulcssora - és ez a KDNP számára talán hasonlóan szívbe ma rkoló, mint nekem , hogy a szeretet hatalma nem a hatalom szeretete. Jó lenne, ha ez az alapvető keresztényi meggyőződés, ami a szeretet hatalmát kívánja érvényre juttatni, kicsit több kritikával lenne a hatalom megnyilvánuló szeretete tekintetében, és am ikor elfogadjuk, hogy Magyarország Alaptörvénye megkerülhetetlen, mert különben az állam működése nem lenne biztosítható, akkor azért gondolnának például azokra a rossz irányú változásokra, ami az Alaptörvény elfogadásával bekövetkezett, amivel csökkentek például a szociális jogok magyarországi garanciái. A magyar Alaptörvényben lévő megfogalmazások erre vonatkozóan messze elmaradnak a szokásos európai garanciáktól, például a szociális garanciáktól. Nem lévén jogtudós, én csak néhány politikai tapasztalatot kívántam összefoglalni jelen napirend kapcsán, hangsúlyozva az emberi jogok érvényesítésének fontosságát, nemcsak az eddig megemlített példákban, hanem például a menekültekkel való emberséges bánásmód, az ő emberi jogaiknak az érvényesítése tekintetében i s. Az emberi méltóság tisztelete, annak a rendkívüli körülmények esetén történő figyelembevétele, azt hiszem, mindenekelőtt való. Tehát nem lehet olyan rendkívüli helyzet - akármilyen határállomáson , ahol ez sérülhetne, és különösen nem a hatalom gyakorl óinak nyilatkozatai által. Elhiszem, hogy a helyszínen szolgáló rendőrök a lehető legemberségesebben akarnak eljárni, de amikor Orbán Viktor TEKje megjelenik, és a külföldi újságíróktól kezdve a hőzöngőket és mindenkit szétver válogatás nélkül, ott azért lehet, hogy egy kis továbbképzést kellene tartani az emberi jogokból is, ahogy Hoffmann Rózsa mondta, kötelezettségjelleggel. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, k íváne még valaki napirendünk keretében felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom. Megkérdezem Répássy Róbert államtitkár urat, kíváne válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Igen. Öné a szó. DR. RÉPÁSSY RÓB ERT igazságügyi minisztériumi államtitkár : Elnök Úr! Köszönöm a szót. Csak röviden szeretnék reagálni, hiszen már felszólaltam.