Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 3. csütörtök (95. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - KEPLI LAJOS (Jobbik):
86 Mondhatnánk azt, hogy persze, messziről, nehéz helyzetből ideérkező menekültek számára ki kell nyitn i a kapukat, segíteni kell, és a Jobbik egyetlen kaput nyitna ki: a valódi üldöztetés elől érkezők számára nagyon rövid átmeneti segítséget étel, ital és talán nagyon rövid szállás formájában biztosítana. De amíg azt látjuk, hogy az érkezők 83 százaléka 18 fölötti, de 40 év alatti férfiember, sok esetben harcképzett, harcképes férfiember, és amíg azt látjuk, hogy ezek az emberek százezrével, akadálytalanul érkeznek ide, már egykét évvel ezelőtt, tisztelet a kivételnek, de késeltek és magyar embereket fenye gettek Debrecenben, aztán felfegyverkezve kitörtek az ottani szállóról, aztán most inváziószerűen szállják meg azt a Magyarországot, amelynek a korábban általunk ismert arculatát átrajzolják, akkor kijelenthetjük, hogy ez a teljes mértékben tudatos, tervez ett és szervezett, végső soron lakosságcserének tervezett valami megállítandó, azonnal meg kell állítani, és meg kell nevezni a felelőseit is. Ha pedig szóba kerül, hogy mennyibe kerül számunkra, hány milliárd forintba vagy majd tízmilliárdokba, hogy migrá nsokat látunk el Magyarországon, akik nem is ide akarnak jönni, indokolatlanul tartózkodnak itt, akkor látnunk kell, hogy ezt a számlát nem lenne szabad, hogy a magyar adófizetők fizessék, ezt a számlát a problémák egy részét kirobbantó Amerikai Egyesült Á llamoknak kellene fizetnie, a másik részét pedig az Európai Unió azon centrális térségének, amely a probléma kezelésében, eltöketlenkedésében eljutott oda, eljuttatta Európát oda, hogy önvédelmi reflexei lényegében megszűntek, közös európai megoldás erre a kérdésre nem körvonalazódik. Éppen ezért a Jobbik egyetlen megoldásként a határok hermetikus lezárását látja, azt, hogy aki illegálisan érkezik, annak továbbra se legyen keresnivalója Magyarországon, mint ahogy eddig sem kellett volna hogy legyen. Köszönö m a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : A következő napirend utáni felszólalásra Kepli Lajos képviselő úr jelentkezett: „Nem keresünk új hazát - azonnali tettekre van szükség a vízgazdálkodásban!” címmel. Öné a szó, képviselő úr. KEPLI LAJOS ( Jobbi k ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt megfogyatkozott számú Képviselőtársaim! Egészen konkrétan: tisztelt jobbikos Képviselőtársaim! Itt most a migránskérdés kapcsán távolabbi összefüggésekben szó esik arról is, hogy mi okozza a migrációt, és természetes en, ha távolabb tekintünk, a távolabbi jövőbe, azt láthatjuk, hogy ez még csak a kezdet, hiszen a következő évtizedekben olyan folyamatok zajlanak le a világban, amelyek a jelenleginél jóval nagyobb méretű és mértékű migrációs hullámot generálhatnak. Termé szetesen két fő okot említhetünk meg, az egyik a természeti erőforrások feletti rendelkezés és az e fölött vívott geopolitikai játszmák következménye, a másik pedig az éghajlatváltozásnak nevezett tünetegyüttes, ahogyan talán ezt nevezhetjük, melynek során teljes területek vagy teljes országok válnak lakhatatlanná majd a következő évtizedek során, akár ivóvízhiány, akár mezőgazdasági feltételek hiánya okán, akár egyszerűen csak azért, mert az időjárás olyan szélsőségessé válik, hogy képtelenség lesz normáli s lakhatási feltételeket biztosítani. Sajnos ennek a jeleit már ma is látjuk, és nem kell hozzá távoli földrészekre utazni, ezt Magyarországon is tapasztalhatjuk. Magyarországon már az elmúlt évtizedekben fokozatosan játszódik le az a folyamat, melynek sor án a DunaTisza köze és a homokhátság egyre inkább kiszárad, tűnik el a víz belőle, úgy is mondhatjuk, hogy elsivatagosodik, mint ahogy a szakemberek is használják rá ezt a kifejezést. Ez ellen bizony az elmúlt évtizedekben az egymást követő kormányok egyi ke sem tudott érdemben semmit tenni, születtek különböző tervek kormányról kormányra, amelyekből végül nem lett semmi, és ma már azt látjuk, hogy előbbutóbb, hogyha nem teszünk valamit, azt állíthatjuk, hogy évtizedeken belül majd nekünk is új hazát kell keresnünk, hiszen Magyarország is, a Kárpátmedence is kiszárad és lakhatatlanná válik. Egészen szélsőséges esetben ez a helyzet is előfordulhat, hiszen ennek jelei már ma is megmutatkoznak.