Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 6. kedd (102. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK:
737 Na mo st, Magyarországon a statisztikák arról szólnak, hogy a dolgozók fele, több mint kétmillió ember keres a létminimum alatt. Ez nem a tisztes munkáról és a tisztes bérekről szól, ez arról szól, hogy amikor Orbán Viktor azzal árult minket külföldön, hogy mily en olcsók vagyunk ahhoz képest, hogy milyen jól képzettek vagyunk, gyakorlatilag elárulta ezeket a munkavállalókat. Mélységesen felháborodva látom azt, hogy önök továbbmennek abba az irányba, ami biztos vesztes pályát garantál Magyarországnak. Szeretném az önök figyelmét felhívni arra is, hogy nekünk jogunk van arra ebben az országban, hogy törvényesen foglalkoztassanak minket, jogszerűen, úgy, hogy a körülmények biztonságosak legyenek és az egészségünket védjék a munkahelyünkön is. Nézzék meg a friss stati sztikákat, botrányos, amit a munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzések mutatnak. Azt látjuk, hogy 73, illetve 83 százalékos a jogsértő munkáltatók aránya azok között, akiket egyáltalán még van kapacitás ellenőrizni. Ugyanis fel szeretném hívni arra is a figye lmet, hogy az önök kormánya volt az, amelyik szisztematikusan leépítette a munkaügy és a munkavédelem ellenőrző intézményrendszerét; most már az NGMben egy főosztály, korábban egy független hatóság volt. Mindezek alapján bizton állíthatom önö knek, hogy itt nincs oka senkinek sem ünnepelni. Viszont azt kérem önöktől, hogy álljanak neki végre dolgozni, de nem úgy, ahogy eddig tették, hanem úgy, ahogy a magyar emberek érdeke kívánja. Erről van ugyanis szó. Ebben az országban dúl a dolgozói szegén ység. A magyar emberek nagy része nem tud megélni a munkájából, és nem tudja a családját tisztességgel eltartani, a gyermekeit kiiskoláztatni. Ott a közmunkásvisszafoglalkoztatottság jelensége. Nem én írtam le, a Belügyminisztérium volt az, aki leírta nek em, hogy ez egy létező jelenség. Visszafoglalkoztatási arányról értekezik a belügyminisztériumi anyag. Mikor szüntetik meg ezt a visszafoglalkoztatást, tisztelt Országgyűlés? A harmadik pedig a szociális háló tönkretétele. Egy olyan országban élünk, ahol h a valaki elveszíti a munkáját, nincs, ami megfogja, és biztosítsa számára azt a lehetőséget, hogy a következő munkahelyéig valamilyen módon el tudja tartani magát és a családját. Hát nem csoda, hogy tömegek vándorolnak el ebből az országból, nem csoda, és nagy fájdalommal mondom, hogy a legjobb szülőképes korú magyar nőknek most már 810 százaléka külföldön él. Kérdezem én a tisztelt kormánytól, amelynek oly fontos elvileg a családok támogatása: azok a gyerekek, akik ott megszületnek, vajon Magyarországra v issza fognak tudni jönni, ha a szüleik sem tudtak visszajönni? Mi lesz ezekkel a családokkal, mi lesz ezekkel az anyákkal, és mi lesz ezekkel a gyermekekkel? Komplett hiányszakmák alakultak ki ebben az országban. Eddig hiányoztak a mérnökök, az informatiku sok, és orvoshiány volt. Most már hiányzik a szakács, a cukrász, a bolti eladó, a pénztáros, a hentes, és még sorolhatnám. Már ott tartunk, hogy a cégek azért emelnek béreket, mert nem tudják elvégezni itthon azt a munkát, amit szeretnének, mert nem találn ak rá dolgozó embert Magyarországon. Itt tartunk, tisztelt kollégáim, és ezért a FideszKDNP kormányát vastagon terheli a felelősség. A Lehet Más a Politika most már évek óta mondja önöknek, sajnos a jövő minket igazol, de emiatt nem vagyunk olyan boldogok , mert azt látjuk, hogy Magyarországon a kiszolgáltatottság az egekben van, de a bérek nullák. Ez a nagy helyzet, és ez az igazi kormánykritika. Ezen kell tudni önöknek változtatni. Itt a tisztes munka napja. Szálljanak egy kicsit magukba, legyenek olyan k edvesek, és gondolják végig, hogy mit adtak a magyar embereknek! Nem a kiváltságosoknak, nem az új oligarcháknak, nem a feltőkésített barátaiknak, hanem azokról a magyar emberekről beszélek, akik ezt az országot a hátukon hordják. Adjanak nekik tisztes bér eket és tisztes munkát! (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Kiváló! - Szórványos taps ugyanott.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő asszony. Az elhangzottakra a kormány nevében Tállai András államtitkár úr fog válaszolni.