Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 6. kedd (102. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
735 az a költségvetési támogatás, amely a felsőoktatást illeti. Az a soksok tízmilliárd forint, amit kivontak a felsőoktatásból a 2010es kormányzás átvétele óta, egészében még mindig nem került vissza, ott még m indig 1518 milliárdos gap van, miközben új programokat indítanak, amelyek költségigényesek, de nem megfelelő hatásfokúak. Azt állítom önöknek, hogy amíg a felsőoktatásban nem rendezik a béreket, amíg nem lesz fizetésemelés a felsőoktatásban - amelynek ker etében javasolni fogjuk a teljes jogú egyetemi tanári fizetést mint kiindulópontot, és e kiindulópont viszonyítását a többi egyetemi funkcióba, a docensnél, az adjunktusnál, a tanársegédnél, hogy ne a PhDösztöndíjas legyen a viszonyítási alap az egyetemi tanárnak , ez legalább olyan visszhangot fog kiváltani, mint a pedagógus önértékelő csoport mozaikszava. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, Hiller alelnök úr. A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr kíván válaszo lni az elhangzottakra. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy ebből a napból is a tegnapi nap apropóján pártállástól független ül mindannyiunknak el kell ismernünk azt a munkát, amit a pedagógusok végeznek az általános és a középiskolákban, vagy - mivel itt pedagógusjogokról van szó - kiterjesztően akár azokra is gondolhatunk, akik a pedagógusok képzésében együttműködnek. Ön több mindennel kapcsolatban fejtett ki kritikát, tisztelt képviselő úr, a KLIKkel kapcsolatban és a felsőoktatás rendszerével kapcsolatban is. Miért volt szükség mégis a KLIK létrehozatalára? Ön is tudja, hogy Magyarországon az elmúlt 25 évben, vagy azt mondom , hogy a 2010et megelőző húsz évben óriási társadalmi különbségek alakultak ki. Ha megnézzük, hogy mekkora különbség van két járás között, amelyek kvázi a szélső értékeket mutatják, azt látjuk, hogy az ezer lakosra jutó iskoláskorú gyerekek számában még c sak kétszeres a különbség. A járások között az egy főre eső GDP esetében azonban már ötszörös különbség van. És ha megnézzük, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek osztályon belüli arányában vagy a rendszeres szociális segélyben részesülő gyerekek arányában m ekkora különbség van Magyarország szerencsésebb és nehezebb sorsú járásai között, akkor jópárszoros, 26szoros vagy 32szeres különbségeket is találunk. (9.30) Ebben az esetben egyértelmű, hogy az a korábbi rendszer, amelyik önkormányzati fenntartásban műk ödtette a közintézményeket, köztük az iskolákat is, nem tudta ezeket a különbségeket csökkenteni. Az a korábbi 3200féleképpen széttagolt rendszer, amiben működtek a kórházak, az iskolák és nagyon sok államigazgatási feladat, 20 év alatt, két évtized alatt növelte a különbséget Magyarország szerencsésebb és nehezebb sorsú járásai, kistérségei, régiói között. Ezért volt szükség egy központi fenntartás kialakítására, ezért volt szükség többek között a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozatalára is, hogy legyen egy központ, amelyből az állam, bárhová is születik egy gyerek, mindenhol azonos szintű közszolgáltatásokat tud kínálni. Kvázi létezik egy alapcsomag, amelyik nem függ a 3200 önkormányzat aktuális fizetőképességétől, hanem minden gyereknek, ak i Magyarországon születik, azonos színvonalú közszolgáltatásokat nyújt. Ennek része a KLIK létrehozatala, a központi fenntartás és működtetés. Ennek része a pedagóguséletpálya, hiszen elsőként a pedagógusoknak vezette be a kormányzat az életpálya lehetősé gét, ami illetményemelkedéssel is járt. Bár az ellenzéki pártok nem támogatták, de ez az első évben, 2013ban 32 milliárd forint pluszforrás volt, a tavalyi évben 120 milliárd forint többletet sikerült a pedagóguséletpálya keretében kiosztanunk a pedagógu sok között, az idén pedig még 38 milliárd forint szerepel a költségvetésben. Ezek a pénzek a jól elvégzett munka jutalmaként a pedagógusokhoz kerültek, egy motivációs rendszerrel egybekötve, amelyik a legutóbbi felmérésünk alapján a pedagógusok 94,5