Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 5. hétfő (101. szám) - A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentés vitája
706 Mi lesz azokkal a keményen dolgozó kisemberekkel, akik a Guccifrakció tagjaival ellentétben nem Provenceban rekreálódnak? Úgy vesszük észre egyébként, hogy nem jutott el a légkondis kormányzati Audikban ülőkig (L. Simon László: Sko da, nem Audi!) a Vasutas Szakszervezetek tavaly decemberi „Ne hagyd, hogy megrövidítsék az életed!” jelmondattal összehívott demonstrációjának az üzenete, ahogy sajnos a két héttel ezelőtti, déldunántúli buszos fellépés is süket fülekre talált. Ezt nagyon sajnáljuk, kérjük azt, hogy kormánypárti képviselőtársaink gondolják meg magukat. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Több jelentkező nincsen, ezért megkérdezem az előterjesztőt, Sneider Tamás alelnök ura t, hogy kíváne válaszolni az elhangzottakra. Jelzi, hogy igen. Öné a szó. SNEIDER TAMÁS ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hát először is örülök, hogy ennyi hozzászólás volt, és minden frakció gyakorlatilag hozzászólt a témához. Szerintem ezzel is egy icipicit előbbre tudunk lépni. Egykét reakcióm lenne. Az első, hogy szerintem jól ismert a magyar férfiak halálozási rátája, Európában talán nincs is olyan ország, ahol hamarabb halnának a férfiak, mint Magyarországon. Lehet, hogy valamelyik a 47 áll amból esetleg meg tud néha előzni minket, de gyakorlatilag nem. Ez azt jelenti, hogy igazából a férfiak számára nincsen lehetőség nyugdíjba vonulásra, mert hamarabb meghalnak, mint hogy nyugdíjba mehetnének. Ha megnézzük, hogy mennyien mentek nyugdíjba a t avalyi év során, azt látjuk, hogy 13 ezer férfi és 35 ezer nő. Ez volt a tavalyi mérleg. Nos, Kovács Sándor képviselőtársam a bizottsági ülésen is hangoztatta, hogy itt egészségkárosodásról van szó, és hogy ezért adnánk ezt a kompenzációt. Itt nem az egész ségkárosodás a lényeg, hanem fizikai állapotváltozás. Fizikailag lehetetlen azokat a tevékenységeket elvégezni, amiket én mondtam. Lehet attól még egészséges az ember, de az izomzata nem működik úgy, mint húszévesen, a 65 éves embernek. Ezt szerintem sokan saját maguk is tapasztalhatják, minden férfiember tapasztalhatja magán. Tehát ez a lényeg, kérem szépen, hogy nem tudják teljesíteni azokat a követelményeket - legyen az egy autóbusz vezetése vagy egy fizikai munka , amire szükség lenne. És a szakmajegyz ék. Kérem szépen, ez közröhej tárgya. A szakmajegyzéket, ha jól tudom, már az 1970es évek óta nem újította meg egyetlenegy kormányzat sem. Sem a szocialista kormányzatok, sem más típusú kormányzatok. Az 1970es évek óta, ez szégyen, hogy egyáltalán kiejti a képviselő úr a száján azt, hogy majd a szakmajegyzéket alakítsuk át. Hát nem volt 4050 év alatt idő arra, hogy egy szakmajegyzéket átalakítsanak? És ugyanezt mondta el az államtitkár úr is, hogy tárgyalnaktárgyalnak, legutóbb is már két éve tárgyalnak erről a szakmajegyzékről, és nem történt semmi. Ez kérem, közröhej tárgya, úgyhogy kérem, ezért is támogassák, hogy végre legyen előrelépés ebben az ügyben. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A dönté sre a holnapi ülésnapon kerül sor. A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentés vitája Most pedig soron következik a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentés vitája . A Lázár János, L.