Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 5. hétfő (101. szám) - Németh Zsolt (Fidesz) - a külgazdasági és külügyminiszterhez - „Meghallják-e Európa vezetői a polgárok szavait?” címmel - ELNÖK: - SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: - ELNÖK: - NÉMETH ZSOLT (Fidesz):
678 egyáltalán nem támogatta a határellenőrzést, aztán majd a belügyminisztere néhány napra rá közölte, hogy mégis bevezetik. Vagy az Európai Tanác son a múlt héten az európai politikusok nem támogatták azt a magyar javaslatot, hogy a görög határt közös határvédelemmel kellene megvédeni. És hála istennek, a minap a német kancellár videoüzenetben állt e mellé a javaslat mellé. Tisztelt Miniszter Úr! Az t kérdezem, hogy lesze végre egy kiegyensúlyozott európai menekültpolitika. Látszanake ennek a körvonalai? Meghalljáke végre az európai politikusok az európai polgárok üzenetét? (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt O rszággyűlés! Megadom a szót Szijjártó Péter miniszter úrnak. Parancsoljon, miniszter úr! SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, hogy ennél időszerűbb kérdést most az európai k özös politika tekintetében feltenni talán nehéz lenne. És persze nehéz lenne olyan kérdést feltenni, amire most nehezebb lenne válaszolni, mint erre. Merthogy a helyzet úgy áll, hogy ha valamikor, akkor most lenne szüksége az Európai Uniónak közös cselekvé sre és közös politikára. Hiszen egyáltalán nem túlzás szerintem az a kijelentés, hogy amióta az Európai Unió létezik, azóta ilyen mértékű kihívással a mi közösségünk nem találkozott. Egyelőre azonban úgy látom, hogy nagyon messze vagyunk attól, hogy közös európai politikáról beszélhessünk, tekintettel arra, hogy a helyzetértékelés sem közös. Ugyanis nincsen konszenzus abban, hogy mivel is állunk szemben, és milyen mértékű a kihívás. A „mivel állunk szemben?” kérdésre szerintem képmutatás azt a választ adni, hogy ez egy menekültválság. Ez nem menekültválság, ez modern kori népvándorlás, amelyben a menedékkeresők mellett nagyon nagy súllyal vesznek részt a gazdasági bevándorlók is. Másodsorban pedig ez nem egy olyan kihívás előttünk, amely egy adott naptári na pon belül a közeljövőben véget fog érni, hanem ez egy egyelőre kimeríthetetlennek látszó tartalékokkal rendelkező modern kori népvándorlás és az általa jelentett kihívás. (16.00) Én azt gondolom, hogy az Európai Unió nak meg kellene egyeznie abban, hogy egy világos prioritáslista szerint tesszük a dolgunkat, és először a határok megvédését tekintjük feladatunknak, utána azt, hogy mindenkit az otthonához közel tudjunk segíteni. Kellene egy közös lista a biztonságos orsz ágokról, és meg kellene állapodnunk abban a metódusban, amely szerint a gazdasági bevándorlókat és a menekülteket meg tudjuk különböztetni egymástól. Ha az őszinte válaszomra kíváncsi, képviselő úr, azt tudom mondani, hogy szerintem ma ennek a politikának az alapjai még nem kerültek lerakásra, és még nagyon messze van, hogy az Európai Unió vezetői közös hangon beszéljenek, pláne közös hangon beszéljenek az európai emberekkel ebben a tekintetben. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Megköszönöm a miniszte r úr válaszát. Viszonválaszra megadom a szót Németh Zsolt képviselő úrnak, a Külügyi bizottság elnökének. Parancsoljon, képviselő úr! NÉMETH ZSOLT ( Fidesz ): Köszönöm szépen, miniszter úr. Én is azt hiszem, hogy itt hosszú út áll még előttünk, de mindenféle képpen fontosnak gondolom, hogy azt a kiegyensúlyozott megközelítést Magyarország fenntartsa, amelyik világossá teszi, hogy nem elég a belső társadalmi integrációs kérdésekről beszélni, hanem egyidejűleg szólnunk kell a külső biztonsági, védelmi kérdésekrő l is; nem elég az alapjogokról beszélni, hanem nagyon fontos, hogy a közbiztonság kérdéseiről, az emberek félelmeiről is szóljunk; és nem elég a jó szándékunkat hangoztatni, hanem fontos az is, hogy a józanság jellemezze a megközelítésünket.