Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 3. csütörtök (95. szám) - Heringes Anita (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mi az önök álláspontja: elhangozhat egy ilyen kijelentés?” címmel - ELNÖK: - HERINGES ANITA (MSZP):
66 2013tól, beérnek a kormánynak azok a döntései, amelyek a gazdasági növekedés erősítését, növelését, illetve a munkahelyek számának növelését célozzák. Sok makromutatót meg le het vitatni, hogy az miért ennyi, miért annyi, jó vagy nem jó az országnak, így lehet érteni, úgy lehet érteni, ezt egyébként a parlamentben is több képviselőcsoport meg is teszi. De azt, hogy a kiskereskedelmi forgalom fokozatosan nő, és Európában a legna gyobb mértékben, mintegy 67 százalékkal, azt gondolom, ez az a mutató, amit nem lehet elvitatni. Nem lehet elvitatni, mert ez azt jelenti, hogy az emberek többet költenek, többen több pénzből tudnak költeni, és ez azt jelenti, hogy az életüket nyilván a v ásárlásokkal próbálják jobbá tenni. Hogy hogyan áll össze ez a többletforrás: egyrészt a gazdasági növekedés többletjövedelmet termel, így az embereknek több a fizetésük a versenyszférában. Ugyanez a helyzet az állami szférában, amit az állam indított el é letpályamodellekkel a pedagógusok, a rendvédelmi dolgozók és a köztisztviselők esetében. Sokat segített a lakosságnak a rezsicsökkentés, amely több mint 300 milliárd forintot hagyott a zsebükben, és a devizahiteleknek a rendezése is, hiszen nem kell annyit törleszteni most már devizahitelekre, és azt fogyasztásra lehet elkölteni. De azt is figyelembe kell venni, hogy, ahogy mondtam, többen költünk, hiszen 400 ezerrel több munkahely van már a 2010es adatokhoz képest; nyilván ezek az emberek több jövedelemhe z jutnak, és jövedelemhez jutnak, nem pedig segélyhez. Ezt a tendenciát szeretné a kormány folytatni, hogy az emberek még többet tudjanak költeni, még többen, még nagyobb jövedelemből. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Heringes Anita (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mi az önök álláspontja: elhangozhat egy ilyen kijelentés?” címmel ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Heringes Anita, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Mi az önök álláspontja: elhangozhat egy ilyen kijelentés?” címmel. Öné a szó, képviselő asszony. HERINGES ANITA ( MSZP ): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A 2015. július 6ai ülésnapon Novák Előd a parlamentben a következ őket mondta: „Államtitkár úr, számunkra igenis nem mindegy, hogy a Kárpátmedencét magyarok fogják belakni, vagy a 13, a törvény által is nemzetiségként, kisebbségként nyilvántartott cigányság, németség, ukránság, románság vagy esetleg a koszovói albánok, azok, akik elárasztanak minket. Igenis ezzel szembe kell nézni, és nem mindegy, hogy magyarok fogjáke belakni a Kárpátmedencét.” - idézet vége. Magyarországon élő német nemzetiségiként én visszautasítom ezeket a kirekesztő és gyűlöletkeltő mondatokat és szavakat, amik véleményem szerint a Parlament falai között nem hangozhatnak el. Én nem tudom ezt csendben végighallgatni. Nyílt levélben fordultam önökhöz és Kövér Lászlóhoz, hívtam fel a figyelmüket a történtekre, de önök a fülük botját sem mozdították. M ég Novák Elődnek is értenie kell, hogy a Magyarországon élő kisebbségiek, nemzetiségi emberek Magyarországot tekintik az otthonuknak, a hazájuknak. Nekem magyar az anyanyelvem, de svábnak tekintem magam. Nekem Magyarország az otthonom. Azt gondolom, hogy M agyarország és a Kárpátmedence éppen azért ilyen gyönyörű, mert egymás mellett élve sok nemzetiség lakja, gyarapítja és formálja. Éppen ezért kérdezem most az államtitkár urat: ilyen szavak elhangozhatnak ma a Parlament falai között? A gyűlöletkeltés bele fér?