Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 5. hétfő (101. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető megválasztásáról /Kósa Lajos (Fidesz)/ - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK:
635 És ha végignézünk, tisztelt elnök úr, tisztelt képviselőtársaim, a világban zajló folyamatokon, akkor bizony azt láthatjuk, hogy az elvándorlás jelenségének erősödése várható, hiszen az elmúlt öt esztendőben 15 jelentős háború vagy fegyveres konfliktus robbant ki, illetőleg újult meg vagy erősödött föl. A klímaváltozás elleni küzdelem is egyelőre korlátozott sikerekkel jár együtt. A vízhiány növekedése, a vízbázisok feletti küzdelem mindmind azt erősítik, hogy az elkövetkezendő időszakban az elvándorlás jelensége és ebből fakadóan az elvándorlási nyomás többek között E urópán is erősödni fog. Tisztelt Képviselőtársaim! Abban is nagyjából egyetértés van, hogy az Európára háruló bevándorlási nyomásnak két fő oka van. Az egyik az, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel szembeni nemzetközi fellépés áttörő sikere tovább ra is várat magára - és itt egy kifejezetten visszafogott kifejezést használtam , másrészt pedig, hogy a közelkeleti és az északafrikai térség jelentős részei váltak instabillá, utólag rossznak bizonyult nemzetközi politikai döntések következtében. Tisz telt Képviselőtársaim! Abban tehát egyetértés van, hogy az elvándorlás, a migráció kérdésköre globális probléma, globális kihívás. Márpedig, ha globális problémával, illetve globális kihívással állunk szemben, akkor evidens, hogy globális válasznak kellene következnie, mégpedig globális részvétellel. Ez Európának különösen is érdeke, hiszen azt hiszem, hogy nem nehéz belátnunk, hogy ha az Európára háruló bevándorlási nyomás hosszú távon sem fog csökkenni, akkor az az euró pai kontinens instabillá válásához is vezethet. Márpedig a bevándorlási nyomás, az Európára háruló bevándorlási nyomás utánpótlása, tartalékai kimeríthetetlenek, elég, ha csak akár Irakban, Szíriában, a szubszaharai térségben, Líbiában, Afganisztánban vagy Pakisztánban élő belső menekültek vagy az onnan elvándorlásukat tervező emberek számát számításba vesszük, ebből a szempontból a különböző nemzetközi statisztikák már 3035 millió emberről is beszélnek. Tisztelt Képviselőtársaim! A globális megoldási java slatunk a következőképpen néz ki. A magyar küldöttség egy öt pontból álló megoldási javaslatot tett az ENSZ Közgyűlésén. Ennek első pontjaként javasoljuk, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi szerepvállalást és nemzetközi erőfeszítés eket erősítsük. Az ISIS visszaszorítása eddig nem sikerült, az ISIS újabb területeket szerzett, ezért egyértelmű, hogy a nemzetközi erőfeszítéseket növelnünk kell. Márpedig ha az ISIS terepfoglalásait, területfoglalásait nem tudjuk visszaszorítani, akkor a z elvándorlás jelensége erősödni fog Európa szomszédságában. Másodsorban, illetve második pontként stabilizálni kell a helyzetet a KözelKeleten. Itt nyilván a megoldás kulcsa Szíria. Szíriában békés megoldást kell elérni. A német kancellár felvetésével eg yetértünk, a lehető legszélesebb politikai egyeztetések szükségesek a tárgyalásokon keresztüli megoldásokhoz, és le kell számolnunk egy illúzióval is. Ennek jegyében, azt gondolom, végre be kell látnunk, hogy a transzatlanti közösség és Oroszország közötti megállapodás, valamint koordinált akciók nélkül nem lesz megoldás a szíriai válság tekintetében. Harmadrészt javasoltuk világkvóták bevezetését, hiszen az mégsem tartható, hogy olyan nemzetközi politikai döntések miatt van nyomás most Európán, amelyben ne m csak Európa vett részt - tehát az a helyes, ha nem csak Európa viseli a terheket. Negyedrészt javasoltuk az ENSZ békefenntartó műveleteinek megerősítését, ötödikként pedig a fenntartható fejlődési célok érvényesítését és teljes implementálását (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , hiszen ezek a célok világosan kimondják, hogy szabályozott, rendezett és biztonságos migrációra van szükség. Köszönöm a türelmet és a figyelmet, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Kö szönöm a miniszter úr felszólalását. A házszabály értelmében most a frakcióknak 22 percben nyílik lehetőségük a reakcióra. Elsőként megadom a szót Tóth Bertalan MSZPs képviselő úrnak.