Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 29. kedd (100. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
622 lenne. A kardcsörtetésnek pedig az lett az eredménye, hogy elérte, nem visznek el tőlünk 54 ezer embert más országokba. Így védte meg az országot a kormányfő. Szomorú, hogy a magyar diplomácia irányítói nevetségessé tesz ik hazánkat a világ szemében. A kormányfő háborús retorikája nemcsak átragadt a tekintélyét vesztett Külügyminisztérium vezetőire, de a diplomáciában szokatlanul agresszív és izgatott kapkodást eredményezett. Henry Kissinger pingpongdiplomáciája után Orbá n Viktor jobbkeze, Szijjártó Péter feltalálta a futsaldiplomáciát, amit ráadásul öngólra játszik. Mint tudjuk, az orbáni világ hagyományos ellenfele az Európai Unió, az Egyesült Államok, illetve a világ nagyobbik része, de emellett immár sorozatosan kapju k a gólokat a szomszédainktól és egykori szövetségeseinktől is. Az olasz miniszterelnök éppen most mondta, hogy Magyarország az igazi rizikó Európa számára. Történelmi mélypontra sikerült juttatni a magyarhorvát viszonyt is, Ausztriát úgy fenyegetjük, min tha 1848ban lennénk, pedig akkor nem az oroszokkal voltunk. Romániát naponta próbáljuk móresre tanítani egy infantilis közleményháborúban, amelynek néha már kocsmai hőzöngés jellege van. Még a demokratikus elfogultságokkal nem vádolható Erdogan török álla mfő is megrótta legjobb tanítványát a szögesdrótdiplomácia miatt. Berlint kinevetjük, hiszen nincs nagy súlya, a lengyelekkel és az ukránokkal pedig már korábban sikerült lebontani a bizalmat a putyini modell iránti rajongással. De emellett kioktatjuk Své dországot, Franciaországot és bárkit, aki szembejön. Egyedül Moszkva és a magyarok nagy barátja, Robert Fico a szövetséges. A szomszédokhoz és az Európához fűződő viszony olyan mértékben megromlott, hogy mindez kellő alapot adhat a miniszterelnök további s zögesdrótépítési terveinek, amely előbbutóbb akár teljes, hétirányú határzárat is feltételezhet. Mert egyszerűen ilyen az orbáni gondolkodás logikája és dinamikája. Sajnos nemcsak a magyarok közé emel falakat, hanem teljes mértékben hiányzik belőle az eg yüttműködés kultúrája. Kizárólag a másik lenyomásában hisz, csakhogy, tisztelt hölgyeim és uraim, a szomszédainkkal a menekültválság után is együtt kell majd élnünk. Végezetül ismét felhívnám az új fideszes képviselőtársak figyelmét arra, hogy a minisztere lnök nemcsak Putyin pincsijeit látta előre pár évre, de már 2007ben megjósolta az akkor még meg sem kezdődött kormányzásának gigantikus kivándorlási hullámát. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy tömeges elvándorlás indulhat meg Magyarországról, a legjo bb erőink hagynak itt bennünket és azok, akiknek a munkája tartaná felszínen ezt az országot. A szociális válság azt jelenti, hogy Magyarország újra Kelet felé halad. Az olyan országok felé, mint Oroszország, ahol a legtöbb Rolls Royceot adják el, de ahol a szegénytenger a legszélesebb. De ezekben a szavakban nyilván nincs semmi meglepő, hiszen önök követni tudják ezt a rekordsebességű és soha meg nem álló pörgést ideológiák, nemzeti érdekek és napi PRötletek között. Szédítő utazás ez választásról választ ásra. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony felszólalásától visszalépett. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Varju László független képvise lő napirend utáni felszólalásától visszalépett. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel képviselő úr, Jobbikképviselőcsoport: „Végtelen áradat II.” címmel. Megadom a szót ötperces időkeretben. Parancsoljon, képvis elő úr! Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a Jobbik debreceni képviselője, Kulcsár Gergely leadta az első vészjelzéseket évekkel ezelőtt azon összeütközések kapcsán, amelyek a debreceni, úgynevezett menekültszálló környékén alakultak ki, a szélesebb közvélemény nemhogy nem figyelt fel a problémára, hanem volt olyan kormánypárti képviselő, aki egyszerűen hangulatkeltésnek, riogatásnak nevezte azt, hogy a jobbikosok teljesen jogos módon szóvá teszik, hogy az érkező,