Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 22. kedd (98. szám) - Az egyes fogyasztói kölcsönszerződésekből eredő követelések forintra átváltásával kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás - Személyi ügy: Új bizottsági tisztségviselők és tag megválasztása - Az egyes tőkepiaci és biztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
393 automatikusan része lesz. Az irányelvek nem így viselkednek. Az irányelvek a jogharmonizálás eszközei. Egy irányelvben az Európai Unió mint jogalkotó az adott jogi területről célokat, elvárásokat rögzít, és ezeknek egy nemzeti jogrendbe való beültetése, azaz implementálása a nemzeti parlamentek feladata. Itt most ezzel állunk szemben, ezért mondom azt, hogy a törvény tárgyalása és a módosított irányelvek átültetése egyben kötelezettségünk is. Módosított irányelvekről van szó, nem új jogterület szabályozásáról. Ahogy ez már többször elhangzott, ez alapvetően két területe t érint, a tőkepiacokat és a biztosítási tevékenységeket. Érdemes felsorolni, hogy mely törvények módosulnak ezáltal. Elsőnek a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a biztosításokról és biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi törvény, a Magyar Nemz eti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény, a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XIV. törvény és a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény kisebb vagy nagyobb mértékben. Az előttem szólók és miniszter úr az expozéjában is elmondta, hogy az átültetés, tehát az implementálás mellett, ami kötelező, a törvényalkotónak az is célja, hogy fogyasztóvédelmi szempontokat erősítsen. Néhány fontos dolgot kiemelek a módosuló rendelkezések közül. Azt gondolom, hogy a tőkepiacot érintő szabályozásban fontosak azok a jövőben pontosabb és teljesebb információk, amik az értékpapír kibocsátójára vonatkoznak, és ezek az információk tíz évig fellelhetőek is maradnak. Ez nyil vánvalóan a pénzügyi szolgáltatók vásárlását tervezők lehetőségeit és tájékozottságát növeli. A jelentéstételi kötelezettség szabályai is változnak. Hogy ezek az új szabályok érvényesüljenek is, ezért a Magyar Nemzeti Banknak mint felügyeleti intézménynek a szankciós eszköztára nőni fog, elsősorban magasabb bírság eszközével operálhat akkor, ha az információk és tájékoztatásadás tekintetében hiányosságokat lát. A biztosítók, ahogy miniszter úr fogalmazott, a pénzügyi piac egyre erősödő szereplői, ezért ezen a piacon is fontos, hogy fogyasztóvédelmi szempontokat erősítsünk. (10.50) Amikor pénzügyi szolgáltatásokat vásárolunk, akkor sokszor érezzük ügyfélként azt, hogy gyengébb szereplők vagyunk, mint a biztosítók, sokszor információhiányban szenvedünk, ezért ez a törvényi javaslat olyan változtatásokat eszközöl, ami az ügyfeleknek, a gyengébb szereplőknek biztosít többletlehetőségeket. Fontos az is, hogy a vezetők szakmai alkalmasságának többletfeltételeit is megállapítja a törvény. Azt gondolom, tisztelt képv iselőtársaim, hogy a beterjesztett törvénycsomag elfogadása indokolt, és mivel a pénzügyi piacon megjelenő fogyasztók érdekeit szolgálja, ezért a KDNPfrakció támogatja a törvény elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képvis elő úr. A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka Z. Kárpát Dániel képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr! Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szokásos európai uniós ajándékcsomagunkat láthatjuk ma gunk előtt, ami végül is egy olyan implementációs csomag, amelynek értelmében néhol támogatható elemekkel, de azért mégiscsak a közösségi jog bizonyos vívmányait kívánja Magyarország kormánya átvenni. Ennek érdekében a tőkepiaci törvény, a biztosítási törv ény, az MNBtörvény és a kollektív befektetési formákról szóló törvény módosítását szorgalmazza. Valóban időszerű bizonyos módosításoknak nekimenni. Ha csak - mondjuk - egyet kiemelve azt tenné elénk a jogalkotó, hogy a biztosítási titok esetében változtat ásokat foganatosítsunk, és mondjuk, a kiszervezett tevékenységet folytató cégek, például könyvvizsgáló társaságok is ugyanolyan biztosítási titokra vonatkozó kikötésekkel kell hogy szembesüljenek, akkor azt