Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 15. kedd (126. szám) - Hollik István (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „A baloldal tele van korrupciós ügyekkel” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK: - HOLLIK ISTVÁN (KDNP):
3809 úttörőszövetség vezetőiként játszották ki - most már a bíróság által is jogellenesnek ítélt módon - ezt az igen értékes állami vagyontárgyat haveri kezekbe. Viszont a nemrég megszületett bírósági döntés végre kimondta: érvénytelen volt az az ajándékozási szerződés, amivel a baloldalhoz köthető emberek le akarták nyúlni a csillebérci gyerme ktábort. Államtitkár Úr! Bár a bíróság már több mint két hónapja meghozta ezt a döntését, az állam még mindig nem tudta birtokba venni ezt a gyermektábort. Mi ennek a késlekedésnek az oka? Meddig kell várjunk arra, hogy 25 év után Csillebérc végre visszake rüljön a jogos tulajdonosához? Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának á llamtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ebben a rendszerváltás koráig visszanyúló, és azt hiszem, a rendszerváltás korabeli spontán privatizáció és az utána ezt fedő szocialista kormányzati tevékenység kiemelt pé ldájának tekinthető ügyben, az elmúlt hetekben, most már mondható az, hogy két hónapban, rengeteg szocialista és DKs politikus neve felmerült, akár Gyurcsány Ferencé, akit ön is említett, aki a KISZ Központi Bizottság utolsó titkára volt, és az egyik utol só döntése volt, mint kiderült, a bíróság által is érvénytelen döntése a KISZnek, hogy átjátszotta ezt az ingatlant. De ott van Varju László, Nyakó István, Nagy Nóra egykori képviselő, Butor Klára egykori pártigazgató, majd Rácz Péter, akik ebben az ügybe n is és a Szocialista Pártban is nyakig benne voltak. És az elmúlt két hónap során semelyikük egyetlen nyilatkozatával sem cáfolta ezeket a vádakat. Rácz Péter ellen jogerős bírósági döntés van, amelyik büntetőügyben elmarasztalta őt. Az elmúlt két hétben se nem cáfolták ezeket a vádakat, se nem léptek semmit annak érdekében, hogy a fiatalok visszakapják a csillebérci 4,5 hektárt. Pedig van ott szabadtéri színpad, szállás, rengeteg, több mint 1500 férőhellyel, futballpálya, futópálya, medence, kosárlabdapál ya, röplabdapálya, sportcsarnok, éttermek, rendezvénytermek, iroda és raktár. Mindezeket jogtalanul, már két hónapja a bíróság jogerős döntését követően birtokolják ezek a Szocialista Párthoz köthető politikusok vagy volt politikusok. Ezzel mindennap 3,5 m illió forintot vesznek el a magyar fiataloktól, mert ezeknek a szolgáltatásoknak ennyi az értéke. Havonta 100 millió forint az, amit ezek a szocialista politikusok elvesznek a magyar fiataloktól, mert nem hajtják végre a magyar bíróság jogerős döntését. Ez ért innen is arra szólíthatjuk fel őket, hogy 25 évig egy jogsértő állapotot hoztak létre, a szocialista kormányok alatt perelhúzó magatartással meg akarták akadályozni, hogy az igazság kiderüljön és a bíróság meghozza a döntését; most, hogy már végleges d öntés született 15 évi pereskedés után, ne vegyenek el a fiataloktól napi 3,5 millió forintot, havi 100 millió forintot, hanem minél hamarabb hajtsák végre a magyar bíróság jogerős ítéletét. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK : Kö szönöm, államtitkár úr. Hollik képviselő urat illeti a szó. HOLLIK ISTVÁN ( KDNP ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Szeretném egy nemrég kiderült tényre felhívni képviselőtársaim figyelmét. A csillebérci gyermektábor egyik legértékesebb vagyoneleme a csi llebérci vadászház volt. Ezt 1997ben, természetesen szocialista módon, mélyen áron alul értékesítették. És ennek a vadászháznak az 50 százalékos tulajdonrésze, hogy, hogy nem, egy olyan kínai üzletemberhez került, akinek a hazai kézbesítési megbízottja Va rju László, jelenleg is aktív DKs képviselő úr felesége volt. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség nemrég kérdést tett fel Varju Lászlónak. Azt kérték, hogy Varju László tisztázza a viszonyát ehhez a kínai üzletemberhez. Sajnos a képviselő úr nem