Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 15. kedd (126. szám) - Németh Szilárd István (Fidesz) - a belügyminiszterhez - „A szegedi parkolási mutyi” címmel
3802 Részletesebb tájékoztatást azért nem adhatok, mert - ahogy az előbb is említettem - az érdemi döntés meghozatalára hamarosan sor fog kerülni; akkor nyilvánvalóan a nyilvánosságot is tájékoztatni fogja az ügyészség. A Hagyóüggyel kapcsolatban: ez az eljárás, ahogy a képviselő úr is említette, bírósági szakban van, és várhatóan jövő év elején érdemi döntés születik. Én úgy gondolom, hogy az ügyészség egészen biztosan nem emelt glóriát a Hagyóper vádlottjainak a fejére, ellen kezőleg: azért került sor velük szemben a vádemelésre, mert az ügyészség megítélése szerint valamennyiüket büntetőjogi felelősség terheli. Az ügyben Demszky Gábor kihallgatására pedig nyilvánvalóan azért nem került sor, mert a történeti tényállá s tisztázása során arra adat, hogy Demszky Gábort büntetőjogi felelősség terheli, nem merült fel. Ha felmerült volna, akkor nyilvánvalóan a személyétől függetlenül ugyanaz az eljárási rend került volna érvényesítésre. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a ko rmánypártok soraiban.) (15.00) ELNÖK : Köszönöm, legfőbbügyészhelyettes úr. Válaszadásra megadom a szót a frakcióvezető úrnak. DR. SCHIFFER ANDRÁS ( LMP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Legfőbbügyészhelyettes Úr! A szomorú helyz et az, hogy újfent nem válaszolt egyetlen kérdésemre sem. Az, hogy a Simonügy érdemében önök milyen döntést fognak hozni, valóban az ügyészség autonóm hatásköre. Engem egyetlen dolog érdekel mint adófizető parlamenti képviselőt, hogy hogy a… (Derültség.) , hogy lehet az, hogy az elmúlt egy év nem volt arra elegendő, hogy azt a kérdést megfejtse az ügyészség, hogy ez a 200 millió forint hogyan került Simon Gábor bankszámlájára. 2001 óta nagyon szigorú pénzmosás elleni rezsim van, nemcsak az Európai Unióban, hanem az OECD valamennyi tagállamában. Megvannak azok, én is hivatkoztam azokat az európai uniós normákat, amelyek alapján Magyarországon az adóhatóságnak az osztrák társhatóságtól eredően rendelkeznie kell ezzel az információval. Erről önök miért nem tudn ak? A másik kérdésben: hogyan lehet végigvinni úgy egy eljárást a főpolgármester tanácsadójával, illetve a főpolgármesterhelyettessel szemben, hogy közben az ő főnöküket még csak tanúként sem hallgatják ki? Ezekre a kérdésekre várnék választ. Köszönöm. (S zórványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm. Viszonválasz illeti meg a legfőbbügyészhelyettes urat. DR. BELOVICS ERVIN, a legfőbb ügyész helyettese : Köszönöm szépen. Akkor megpróbálom még egyszer megismételni, hogy talán konkrétabb legyen a válaszo m. Nyilvánvaló, hogy tisztázni fogja az ügyészség azt, hogy ez a pénz hogyan és miként került az érintett személy számlájára. Akkor, amikor a vádemelésre sor kerül, az is nyilvánvaló, hogy az ügyészség erről a közvéleményt tájékoztatni fogja. Addig nem tud om képviselő urat sem tájékoztatni. Amennyiben képviselő úr rendelkezik olyan adatokkal, amelyek Demszky Gábor büntetőjogi felelősségének megállapítását megalapozhatják, akkor pedig nagyon kérem képviselő urat, tegyen eleget törvényi kötelezettségének, teg yen feljelentést, és ebben az esetben az érintett személy büntetőjogi felelősségét is megvizsgáljuk. Köszönöm szépen. Németh Szilárd István (Fidesz) - a belügyminiszterhez - „A szegedi parkolási mutyi” címm el