Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 15. kedd (126. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz):
3728 az illegális bevándorlóktól, és hiszünke abban, hogy erős és sikeres családok nélkül nincs erős és sikeres országunk. Ez ek után az ellenzék nem ezekről az égetően fontos kérdésekről akar beszélni, hanem, mint mindig, ahogy itt ma is, a korrupcióról. Erre én azt tudom mondani, hogy az kiabál, akinek a háza ég. Azok vádolják a kormányt, akikről még a saját barátaik is lesújtó véleményt közöltek, ugyanis a Transparency International 2008ban publikált jelentése szerint a korrupció akkor Magyarországon széles körben elterjedt, s különösen veszélyes az üzleti és az állami szféra találkozási pontjain, ahogy akkor írták. A korrupci ó latin eredetű szó, amelynek a jelentése: romlás, rontás. (8.40) Azok kiabálnak korrupciót, akik rontást és romlást hoztak Magyarországra mind gazdasági, mind erkölcsi értelemben. A baloldal tönkretette Magyarországot, és évekig nem szóltak másró l a hírek, mint a börtönbe és bíróságra vonuló MSZPs politikusokról. Tehát a korrupció fogalma pontosan kifejezi a baloldal kormányzásának a minőségét: romlás, rontás, rombolás. A 2002 és 2010 közötti időszak tele volt korrupciós ügyekkel, és ma azok vádo lnak bennünket korrupcióval, akik elherdálták az ország vagyonát. Sok mindent elárul a baloldal nyolcéves kormányzásáról, hogy a legemlékezetesebb jelképük a nokiás doboz volt. Dombok közé építettek völgyhidat, a pusztába pedig alagutakat, vagy olyan uniós projektek épültek, mint a 40 centiméteres bodrogkeresztúri kilátó vagy a drégelypalánki kutyafitneszcentrum. Ezzel szemben a jelenlegi kormány hivatalba lépése után azonnal zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben, de közben az ellenzék hemzseg a korrupciós ügyektől. Nézzünk néhányat! Juhász Ferenc közreműködése Fapál Ferenc lakásvásárlásában: hűtlen kezelés miatt bűnösnek mondta ki a törvényszék Juhász Ferencet. Feketekassza a józsefvárosi MSZPnél. Elrendelték a nyomozást a józsefvárosi MSZPs f eketekassza ügyében. Az eljárást a NAV illetékes igazgatósága folytatja le ismeretlen tettes ellen, számvitel rendjének megsértése és más bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Több száz millió forint Simon Gábor számláján. Simon Gáborról, az MSZP volt elnökhelyetteséről 2014. február elején derült ki, hogy több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozataiban. Később az is nyilvánosságra került, hogy egy bissauguineai útlevéllel Magyarországon is nyitott sz ámlát, amelyen szintén milliók vannak. A Központi Nyomozó Főügyészség csaknem 100 millió forintos költségvetési csalással és ötrendbeli hamis magánokiratfelhasználás vétségével gyanúsítja az MSZP volt elnökhelyettesét. Hiszékeny Dezsőt hivatali vesztegeté s elfogadásával vádolják. Hűtlen kezelés Sukorón: emlékeznek erre az ügyre biztosan, 2015 októberében első fokon befejeződött a Sukoróper. Tátrai Miklós, a telekcsereszerződést megkötő volt vagyonkezelővezér 4, értékesítési igazgatója 3,5 év börtönt kap ott. Gyurcsány Ferenc bizonyára nem véletlenül kiállt mindkettőjük mellett. A korrupció azonban a Jobbiktól sem áll távol, a párt ugyanis mind a mai napig nem tisztázta minden idők legsúlyosabb korrupciós botrányát, a Kovács Bélaügyet. A Jobbik képviselőj ét orosz kémkedéssel vádolják. Vona Gábornak választ kell adnia arra, hogy hogyan és miből kaphatott a Jobbik Kovács Bélától sokmilliós támogatást, ahogy arra is, hogy miért nem vizsgálta ki a mai napig képviselője ügyét, és mit ért az alatt, hogy a KáGéBé laüggyel kapcsolatban úgy fogalmazott, „Sok mindent hallottam, közte elbizonytalanító dolgokat is, amikre választ várok.” Hát mi is választ várunk, kedves jobbikos képviselők, mint ahogy választ várunk arra is, hogy a Jobbik miért nem tudott elszámolni a közpénzekkel. Ugyanis a Jobbik törvénysértő módon éveken át elmulasztotta közzétenni pénzügyi beszámolóját a Magyar Közlönyben, emiatt a párt ellen a Legfőbb Ügyészség is vizsgálatot indított. De az ellenzék korrupciós ügyeinek nincs vége. Ahol még szocial ista polgármester irányít egy települést, ott újból és újból felbukkannak a gyanús ügyek. Ilyen például Szeged. Szegeden a helyi