Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 14. hétfő (125. szám) - A hazai hulladékgazdálkodási rendszer problémáinak azonnali megoldásáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP): - ELNÖK:
3588 Tehát ezzel már el is árultam, hogy habár nem minden pontjában értünk teljesen egyet azzal, amit önök benyújtottak, de az irányt, a kezdeményezést magát hasznosnak tartjuk olyan szempontból, hogy mi is azt látjuk, hogy a hazai hulladékgazdálkodási rendszer, amelyet ez a kormány megalkotott, meglehetősen válságos helyzetben, állapotban van. Ezek a társulások sokszor a működőképességük határára sodródtak, és valódi megoldások szükségesek. Valódi megoldások alatt mi nem azt értjük, hogy ezeknek a társulásoknak a koordinálására egy országos koordináló szervet kell létrehozni, amelyik tulajdonképpen vagyonkezelést is végez majd, és ezzel természetesen egyben a mutyi lehetőségét i s, az újabb korrupció lehetőségét is magába foglalja, hanem azt értjük, hogy valóban olyan intézkedésekkel kell javítani a magyar hulladékgazdálkodási rendszert, amely kifizetődőbbé, gazdaságosabbá teszi a háztartási hulladék feldolgozását; és amelynek seg ítségével a magyar családok valóban és hosszú távon is alacsonyabb szemétszállítási díjért szabadulhatnak meg a hulladékaiktól. S elkerülhetőek az olyan látványok, amelyek ma szintén minden települést jellemeznek, hogy a települések határában illegális hul ladéklerakók létesülnek, hiszen a magas szemétszállítási és lerakási díjakat nem képesek sokan megfizetni. Tehát mindenképpen érdemes a probléma arra, hogy tovább beszéljünk róla, ezért a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciója támogatja a tárgysorozatb a vételt. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Sallai Róbert Benedek képviselő úrnak, LMPképviselőcsoport. Öné a szó, képviselő úr. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országg yűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A Lehet Más a Politika megnézte az előterjesztést, értelmezte, és arra a megállapításra jutott, hogy az előterjesztés alkalmas arra, hogy vitát lehessen róla nyitni; alkalmas arra, hogy átgondoljuk azokat a problémákat, a melyeket az előterjesztő ezzel felvetett. Ezért a tárgysorozatba vételt tudjuk támogatni. A fideszes vezérszónok gondolataira szeretnék nagyon röviden reagálni, hiszen a helyzetértékelésbe teljes mértékben belevette és elismerte azt, hogy vannak problémák. Elismerte azt, hogy a jogalkotónak vannak feladatai a problémák rendezésében, majd nem támogatta azt, hogy a tárgysorozatba vétellel megnyíljon annak a lehetősége, hogy ezekről a problémákról beszéljünk és megoldást keressünk rájuk. Nyilvánvalóan, ha a fi deszes retorikát nézzük, akkor mindössze egy dologról lehet szó, hogy a rezsicsökkentés megvalósul, viszont a rezsicsökkentés árát meg kell fizetni a közszolgáltatóknak, és az ellehetetlenített körülmények közötti szolgáltatás végzése nagyonnagyon sok kih ívást és nehézséget jelent. Hogy ezzel előbb vagy utóbb szembesülnie kell a kormányzatnak, ez tény, de most már kellő tapasztalat gyűlt össze annak érdekében, hogy ezt az érzékelést itt a parlamentben megtehessük, és közösen keressük a megoldásokat abba az irányba, hogy hogyan lehetne jobb, fenntarthatóbb és bölcsebb a hulladékgazdálkodásunk; mivel lehetne elérni azt, hogy a hulladékkeletkezés csökkentését elérjük; mivel lehetne elérni azt, hogy az anyagában történő újrahasznosítást megvalósítsuk vagy egyál talán az újrahasznosítást kikényszerítsük; és mivel lehetne elérni azt, hogy a közműszolgáltatók el tudják látni Magyarország összes településén - a környezetbiztonság veszélyeztetése nélkül - a közszolgáltatásokat, ott ne kelljen a katasztrófavédelmet és más külső erőforrásokat bevonni ezen feladat ellátásához. Ennek megvalósítása kapcsán az előterjesztés alkalmas arra, hogy a parlament plenáris vitán megvitassa ezeket a feladatokat. Ennek megfelelően a tárgysorozatba vétel megfontolását javasoljuk a kormá nyoldalnak is. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az LMP padsoraiban.) ELNÖK :