Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 7. hétfő (124. szám) - Napirend utáni felszólalók: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
3548 A következő napirend utáni felszólalásra jelentkezett Sallai R. Benedek képviselő úr: „Egy eltűnő magyar szakma margójára” címmel. Öné a szó. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem tudom, hogy mennyire közismert az a tény, hogy Fekete István írónk a kommunizmus üldözése során nagyon sokáig nem kaphatott munkát, ezért Kunszentmártonba utazott, és egy vidéki szakiskolában halászatot kezdett oktatni. Miután nem volt éppen más feladata, Halászat címmel meg is írt tanítványainak egy szakkönyvet, ami Halászat néven elérhető, és erről a szakmáról így ír. „Hazánkban ez a szó, hogy halászat, valami ősi szabadságot, virtusos felelősséget, sz erencsére alapított időszaki elfoglaltságot jelent, nemcsak a nagyközönség, de még maguk a halászok között is. Ez a felfogás az utóbbi időben valamelyest változott, de még távol áll attól, hogy a közvélemény az ősfoglalkozások egy tudományosan kulturált ág azatának tudja, melynek felkarolása, továbbművelése, kiszélesítése nagyon komoly népérdek.” Most, amikor Szűcs Lajos kormánypárti képviselőtársunk kezdeményezésére nagyjából az utolsó döféseket is megkapta a magyar halászat, és eltűnik a magyar ősfoglalkoz ások sorából, és művelésére csakis hagyományőrzési feladatként kerülhet majd sor, érdemes megfontolni Fekete István szavait, csakúgy, mint ha felidézzük Herman Ottónak, a magyar halászatról szóló alapművét, könyvét, amelyet 1887ben adott ki, aki a magyar halászemberről így ír. (14.50) „Az igazi magyar halász szülőföldje a magyar Alföld, víz mellékére esik, akad szórványosan a Balaton körül, Duna mentén és a Drávafokig is eltart. Igazi magyar halász az, aki ősi szerszámmal, ősi módon, patriarchális összeáll ásban, tehát bokorban, kötésben vagy felekezetben űzi mesterségét. Volt és van neki ma is nemzetsége, amelyben a halászat nemes mestersége apáról fiúra öröklődött és öröklődik. Mesterségére büszke, leginkább azért, mert erős a hite. A magyar halász majdnem kivétel nélkül az, amit a jóravaló magyar ember alatt értünk. Nyugodt lelkű, becsületes, jobbadán hallgatag, de amellett nyílt, vendégszerető, kiválóan mértékletes, munkában serény és kitartó. Legtöbbször bámulatos a megfigyelő tehetsége, mely mindent fel ölel, ami a vízben és a víz körül van, és hozzá példásan rendszerető, ki soha nem pihen addig, míg szerszámait rendbe nem rakta. A magyar halászember igazi kemény emberek közül való. A marka evezőtől, kötéltől cserepes, és akár a vas, amit megmarkol, az me g van markolva. Teste rendkívül edzett. Egy csizma kivételével, melyre télen rátartós, mely ma a régi idők remekbejáró halászsaruja, ruházata kékbeli, magyar embereké, és annak sok bőr- és kátránypótlékának, amelyet más népek halászata ismer, hogy bőrét a víztől óvhassa, és a magyar halásznál se híre, se hamva nem lehet. A magyar halász természete a legjobban és a legszebben a halászbokorban van kifejlődve. Mindenben jó példával jár elöl, s meg tudja őrizni méltóságát. A magyar halászember nem babonás. Van neki egy sereg jele, amelyről áradásra, apadásra következtet. S a jelnek nagy része a természet rendes tüneményeiből kerül ki, s mit művel a csiga, a vízi bogár s több efféle. A magyar halászemberek általános jellemzése, s a képet az tetőzi be legszebben , hogy rendkívül szereti mesterségét, s mint mondtuk, büszke reája. Ő sohasem panaszkodik, hogy a halászat mestersége kemény munkával jár. A baja az, hogy a hal erősen elfogyott, s valaki, aki magyar halász, aki teljes joggal visszakívánhatja a régi jó id őket.” A magyar halászat kigyomlálása a magyar közvizekből gyakorlatilag a fideszes kormányzati törekvésekkel egy időben jelent meg, és azt gondolta a kormányzat, hogy 300350 ezer magyar horgász érdekeivel ellentétes lenne, ha a halászat megmaradna. Telje s mértékben elfogadhatatlannak érzem ezt a vélekedést, hogy egy ősi magyar foglalkozást beáldozzunk pusztán azért, mert a kormányzati törekvések nem tudnak túllátni azon, hogy mennyi szavazót lehet megszólítani. Örökre tűnnek el ezek a szavak, amelyek eszk özként jelek voltak idáig: vejsze, vész, cége, fülesvarsa, bárka, váter, varsa, pirityháló, bóné, szák, gyalom. S ezek a módszerek is eltűnnek örökre a magyar
