Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 7. hétfő (124. szám) - Dr. Pósán László (Fidesz) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Kinek kevés a 27%-os béremelés?” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK: - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
3540 ELNÖK : Köszönöm, Pósán képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtit kár úrnak. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Szerintem mindnyájan örülhetünk annak, hogy a köznevelésben dolgozók, az egészségügyi dolgozók, a rend védelmi dolgozók és a kormányhivatalokban az alsóbb szintű ügyintézésben dolgozók után immár a felsőoktatásban is béremelésről beszélhetünk. Ez bizonyítja azt, hogy a magyar reformok működnek, és olyan gazdasági többlet keletkezik most már Magyarországon, amely költségvetési bevételt generál, amiből például a felsőoktatási dolgozók is részesülhetnek. Valóban, ahogy ön is mondta, meglepő, hogy azok, akik a bércsökkentésekkel szemben nem tiltakoztak, akiknek a közalkalmazotti 13. havi bér elvételekor nem volt hangjuk, azok most egy 27 százalékos béremelés esetén azt keveslik. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon szűk kisebbség, és általában a felsőoktatásban dolgozók természetesen örülnek ennek, mint ahogy mindenki, minden béremelésnek örül. A jövő évben 15 százalék , aztán a következő évben 5 százalék és megint 5 százalék lesz, amivel többet vihetnek haza a felsőoktatásban dolgozók. Megérdemlik ezt nemcsak a munkájuk, többletmunkájuk miatt, hanem azért is, mert ma már az egyetemeknek az anyagi helyzete sokkal stabila bb. A kancellárok megérkezése az egyetemekre sokkal nagyobb pénzügyi biztonságot teremtett. Az egyetemek adóssága, a kinnlevősége 20,5 milliárd forintról - ami másfélkét évvel ezelőtt volt a kancellárok megérkezésekor - a töredékére apadt, most már kevese bb, mint 8 milliárd forint, tehát 20,5 helyett 8 milliárdnál is kevesebb az, ami adósság, és mindeközben a tartalék készpénzállomány pedig többszörösére, háromszorosára nőtt az egyetemeken és főiskolákon. Ez teremtette meg annak a másik lábát, hogy ezt a b éremelést meg lehet valósítani, hiszen egy átalakult szerkezetben, egy jobb vagyongazdálkodással rendelkező szervezetben sokkal könnyebb és biztonságosabb egy hosszú távú béremelési programot elindítani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkere t leteltét.) , amit ez a kormányzat meg is tett. Azért is volt ez fontos, hiszen a pedagóguséletpályának már láthatóan a tanársegédek, adjunktusok esetében elszívó hatása volt, és sokan mentek vissza gimnáziumi tanárnak ahelyett, hogy tanársegédként vagy a djunktusként tevékenykedtek volna a felsőoktatásban. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Pósán László képviselő úrnak lehetősége van egyperces viszonválaszra. DR. PÓSÁN LÁSZLÓ ( Fidesz ): Köszönöm szépen, álla mtitkár úr. Azt gondolom, nagyon sok mindenben egyetértünk, én inkább csak továbbvinném ezt a gondolatmenetet. Akkor, amikor a béremelések kérdésével kapcsolatban okkal, ok nélkül, joggal vagy éppen jogtalanul, de bizonyos kételyek vagy kérdések vetődnek f el, érdemes még egy fontos szempontra felhívni a figyelmet, nevezetesen arra, hogy a felsőoktatásban garantált illetményről van szó, ami nem azt jelenti, hogy ettől felfelé ne lehetne eltérni. Márpedig jó néhány intézményben igenis volt rá példa meg ma is van arra példa, hogy ettől eltérően felfelé, magasabb béreket, magasabb juttatásokat lehetett találni. (14.20) Azt gondolom, az egyetemi autonómia, amit egyébként az Alaptörvény is rögzít, igenis lehetővé teszi azt - és szeretném hinni, hogy a jövőben élne k is majd vele a felsőoktatási intézmények dolgozói és oktatói , hogy az intézményeken belül megszülessenek azok az egyértelmű és transzparens szabályok, amelyek kimondják, hogy az intézményeknek a saját bevételeikből származó forrásokat - amelyek szintén nem elhanyagolható tételt jelentenek - milyen elvek, kritériumok és szabályok mentén lehet felhasználni pluszjuttatásokra. Köszönöm szépen.