Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 7. hétfő (124. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
3492 kerékp árforgalmi létesítmény került korszerűsítésre, és nyolc és fél kilométeren került kijelölésre egyéb kerékpárforgalmi létesítmény. Tisztelt Képviselőtársaim! A jövőbeni fejlesztéseket illetően a 20142020 közötti költségvetési időszakban kerékpáros fejleszt ésekre lényegében a terület- és településfejlesztési, a gazdaságfejlesztési és innovációs, a versenyképes KözépMagyarország operatív program, valamint az európai területi együttműködési programok nyújtanak támogatást. Számításaink és terveink szerint a ci klus végére mintegy 10001500 kilométer korszerű kerékpárforgalmi létesítmény valósulhat meg. Biztatjuk az önkormányzatokat, hogy az e célra rendelkezésre álló pályázati lehetőségeket használják ki. Tisztelt Országgyűlés! A megépült létesítmények számottev ő útvagyont képeznek, amelyek folyamatos állagmegóvása fajlagosan jóval kisebb teher, mint esetlegesen egy lepusztult állapotú utat újjáépíteni, ezért a kerékpárutak üzemeltetésének és fenntartásának jelenlegi rendszerét a tapasztalatok alapján felülvizsgá ljuk és újragondoljuk. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP képviselőcsoportjából „Őszödi beszéd Washingtonban” címmel Schiffer András frakcióvezető úr kért szót. Parancsoljon, frakcióvezető úr, öné a szó. DR. SCHIFFER ANDRÁS ( LMP ): Köszönöm a szót, és örülök, hogy elnök úr újra ereje teljében vezeti az ülést a pulpituson. Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretnék röviden megemlékezni arról, hogy ma, d ecember 7én 125 évvel ezelőtt Budapesten az Általános Munkáspárt jogutódjaként megalakult a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke az elmúlt héten meglehetősen meredek kijelentéseket tett W ashingtonban. Szeretném javasolni, hogy esetleg Németh Zsolt kijelentéseit is bocsássák nemzeti konzultációra, nézzük meg, hogy a Fidesz hívei hogyan vélekednek a Külügyi bizottság elnökének szavairól. Én megértem, hogy Németh Zsolt idegállapotát a keleti nyitás most már egészen nyilvánvaló kudarca megviseli, illetve hogy miután áttértek az értékelvű külpolitikáról az érdekelvű külpolitikára, most már az a kérdés, hogy egyáltalán vane Magyarországnak külpolitikája. De nézzük csak, hogy Németh Zsolt milyen kijelentésekre ragadtatta magát Washingtonban! Egyrészt megígérte, hogy Magyarország a következő években megduplázza védelmi kiadásait. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy ami az oktatást érinti, 2010 óta a működésifenntartási költségekből 250 milliárd f orint hiányzik. A K+Fes uniós átlag 2 százalék, Magyarországon ugyanakkor 1,4 százalékkal szerénykedünk. De lapozzunk tovább! Németh Zsolt a következőket tanácsolta az Amerikai Egyesült Államoknak: többet kéne akciózni; hiányolta a bátorsá got az amerikaiak részéről a merész akciókhoz; a már létező instabil helyzetek felszámolásához nélkülözhetetlen az amerikai szerepvállalás. Tisztelt Országgyűlés! Lássuk a tényeket! Annak, hogy ma Európa kapuinál ilyen helyzet van, szorosan összefüggő oka, hogy bizony az Amerikai Egyesült Államokból az elmúlt tizenöt évben nem hiányzott a bátorság, és bizony pontosan eleget akcióztak ahhoz, hogy instabil legyen a helyzet Európa peremén. Tisztelt Országgyűlés! Magyarország szégyenletes módon csatlósként fela jánlkozott már 2003ban ahhoz, hogy az Egyesült Államok és NagyBritannia lábbal tiporta a nemzetközi jogot. Az, hogy ma ilyen a helyzet, az, hogy az úgynevezett filter államok Európa peremén összeomlottak,