Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 7. hétfő (124. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
3489 Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzott napirend előtti felszólalásra a választ Rétvári Bence államtitkár úr fogja megadni. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy egy közösség sikere az, amiről a képviselő úr itt be tudott számolni, és valljuk meg, hogy köszönet illeti meg a képviselő urat is, hogy mindvégig a folyamat során ott volt minden lépésénél, ő maga is szervezte, alakította ezt a folyamatot. „Egyetemet Egernek!” - ez volt az első szlogen, utána az Eszterh ázypetícióval pedig az egriek fel tudták mutatni, hogy nagyon széles körű társadalmi támogatottsága van ennek, mindenki számára fontos, hogy egy egyetem, egy főiskola, bármilyen intézmény a helyi közegbe beépüljön, ezerszálnyi gyökérrel odatapadjon. Éppen ezt sikerült ezzel a petícióval is bizonyítania, hogy a Heves megyeiek, az egriek szerették volna ezt a változást, amely meg is történt, meg is történik a jövő évben, hiszen a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, az egri Eszterházy Károly Főiskola, valamint a Szent István Egyetem Jászberényi Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kara immáron a jövő évtől kezdve Eszterházy Károly Alkalmazott Tudományok Egyeteme néven fog futni. (11.10) Ez egy egész évet átívelő folyamat volt, amíg idáig eljutottunk, amíg a tör vénymódosítást elfogadtuk, hiszen az átalakítás kezdete az idei év tavaszára datálható. Az intézményvezetőkkel, releváns társadalmi szereplőkkel való egyeztetés, a hatástanulmányok feldolgozása, ezek értékelése zajlott a tavasz és a nyár folyamán, majd a m iniszter szeptemberben hozta meg a döntését erről. Fel fog állni egy előkészítő bizottság, amely az integrációt a gyakorlatban továbbviszi. Ennek a tagjait Balog Zoltán miniszter úr már kijelölte. Úgyhogy az alakuló ülés következik ezután, és majd a maga r észletes ütemterve alapján végezheti a munkát ez az előkészítő bizottság. A törvénymódosítás maga kihirdetésre vár, azt az Országgyűlés már elfogadta. Ez azt jelenti, hogy egy másfajta, egy kiemeltebb profilú intézmény valósul meg. Amúgy is a „Fokozatváltá s a felsőoktatásban” stratégia célja, hogy pontosan differenciált profilú, különböző profilú intézmények legyenek Magyarországon. Maga az alkalmazott tudományok egyeteme egy professzionális képző intézmény, amely a helyi, megyei, környékbeli gazdaságitárs adalmi igényeknek leginkább megfelelő képzéseket biztosítja; a tudás hasznosítására fókuszál, hogy olyan képzettséget adjon, amely ott, a környezetben, az alkalmazott tudományok egyeteme környékén alkalmazható, és éppen ezért szükséges is duális képzést in dítani minden alkalmazott tudományok egyetemén, így majd itt, az Eszterházy Károly egyetemen is. Fontos megemlíteni, ha már duális képzésről beszéltünk, hogy a felsőoktatási stratégia végrehajtásának egyik sikere, hogy most már több mint 300 céggel kötötte k a felsőoktatási intézmények együttműködési megállapodást annak érdekében, hogy akik ezekre az egyetemekre duális képzési módban járnak, azok már 300 vállalatnál, 300 cégnél párhuzamosan gyakorolhatják azt, amit elméleti síkon tanulnak az egyetemen vagy m ás felsőoktatási intézményben. Szintén a stratégia működését és az intézkedések hatékonyságát bizonyítja, hogy a 2014. szeptemberi állapothoz képest, amikor az egyetemeknek, főiskoláknak az adósságállománya 20,5 milliárd forint volt, ez idén október végére 7,6 milliárd forintra csökkent - 20,5ről 7,6ra. Ez mutatja azt, hogy a kancelláriarendszer jól működött, hiszen az adósságnak ez a csökkenése egyértelműen a kancellárok segítő tevékenységének tudható be. Azóta, mióta kinevezésre kerültek a kancellárok, és láthatólag levették az egyetemek vezetéséről azt a terhet, ami az állami vagyon, közösségi vagyon kezelésével jár, az esetek elsöprő többségében harmonikusan működik együtt a kancellár és a rektor. A rektorok a maguk autonómiáján belül a tudományszervez éssel, az egyetemi életnek ezzel a részével foglalkoznak, míg a kancellárok pedig jól működtek, hiszen az állami vagyon negatív oldala, a passzívum, az adósság csökkent. Az aktívum pedig nemcsak abban növekedett, hogy az