Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 1. kedd (122. szám) - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik):
3397 Változni kell, mert hiába az állami milliárdok, csak így lehet megváltoztatni az elő, de so kszor inkább utóítéleteket. Ha pedig a felzárkózni vágyók valakit követni akarnak, akkor az semmiképpen ne a méltán a politika szemétdombjára került SZDSZ valamelyik továbbélő mutáns képződménye által dróton rángatott, a polgárjogi küzdelem hamis zászlaját lobogtató (Az elnök csenget.) gettóharcos, hanem inkább az a többség és kisebbség között hidat építő cigányember legyen, aki a csábító ajánlatok ellenére sem hajlandó azt jajgatni, hogy milyen fasiszta, diszkriminatív is (Az elnök csenget.) a magyar társa dalom, mert higgyék el, valóban pozitívan szeretne itt csalódni mindenki! Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Lukács László György jobbikos képviselő úr: „Véresen komoly! - ezért fontos a véradás” címmel. Öt percre öné a szó, képviselő úr. (19.30) DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a véradás fontosságáról é s ezzel kapcsolatosan néhány papírra vetett gondolatról osszam meg önökkel az elkövetkezendőkben a sorokat. A Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére 1988 óta november 27e a véradók napja. A véradók napja alkalmából sokszoros véradókat köszöntenek országszer te ezen a napon, így köszöntötték azokat az embereket is az elmúlt héten, akik már a századik véradásukon is túl vannak, túl voltak. A véradók napja alkalmából a Magyar Vöröskereszt az önzetlen segítőkészségért mondott köszönetet a több éve a véradásszerve zésben tevékenykedőknek, a véradóbarát munkahelyeknek, a véradómozgalom támogatóinak, és ez alapján részesültek elismerésben. Mintegy 59en kaptak ilyen elismerést. Egy érdekes statisztikával hadd szakítsam meg mégis a felszólalás menetét! A legérdekesebb talán a legmagasabb véradásszámmal büszkélkedő személy kiléte. Ez egy csongrádi férfi, aki élete során eddig 173 alkalommal nyújtotta segítő karját véradásra. Itt érdemes megállni és néhány adatot tisztázni. Egy teljes véradás alkalmával a steril vérvételi zsákba egyszer használatos tű segítségével 4,5 deciliter vért vesznek le, így összességében megállapítható, hogy az a személy, aki 173szor nyújtotta segítő kezét, 778,5 deciliter vért adott, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor 77 liter, majdnem 78 liter vé rt adott. Ha megnézzük, hogy egy embernek a szervezete átlagosan öt liter vért tartalmaz, akkor láthatjuk, hogy ő 15 ember komplett vérét adományozta. Az ünnepségen a Magyar Vöröskereszt kiemelkedő véradásszervezői munkáért a Véradó Mozgalom Ezüst Emlékére m kitüntetést is átadta. A „Véradóbarát munkahely” díjat 19 hazai munkahely érdemelte ki azért, mert ezzel próbálják az ott dolgozókat ösztönözni, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt ebben a társadalmilag fontos feladatban. Emeljünk ki néhány véradót közülük név szerint is! JászNagykunSzolnok megyéből Barta István Lajos 106szoros véradóként lett kitüntetve. 19 évesen adott először vért, évente kéthárom alkalommal vett részt véradáson a lakóhelyén és a munkahelyén. Somogy megyéből - Ander képviselő társamnak talán kedves lehet - Zelenka István 108szoros véradó, aki még a katonasági ideje alatt adott először vért. A segítőkészsége töretlen, önzetlenségére mindig is számíthat a Vöröskereszt. A véradásban az motiválja, hogy segíthet a rászoruló emberek en. De szintén gratuláció illeti JászNagykunSzolnok megyéből Kocsis Beáta asszisztenst is, aki több éve szervezi munkahelyén, a törökszentmiklósi Claas Hungaria Kft.nél a véradást. Kiváló szervezői munkájának köszönhetően az évi két alkalommal megrendez ett véradásokon 6070 fő jelenik meg. Kiemelt figyelmet fordít a donormegbecsülésre, gondozásra. Munkájára mindig lehet számítani. De hogy egy még közelebbi példát hozzak a saját házunk tájáról: az önkéntesség éve keretében a Jobbik karcagi tagjai közül jó páran július közepén, egy közösségi médiában megjelent felhívásnak