Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 1. kedd (122. szám) - Az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott törvényalkotási bizottsági jelentés és módosító javaslat vitája és zárószavazása - HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP):
3315 HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tiszte lt Országgyűlés! Gőgös Zoltán képviselőtársam e törvényjavaslat vagy módosítási javaslat kapcsán az előhaszonbérletet érintő részéről hosszasan beszélt, arról, hogy gyakorlatilag nem más ebben a részben a kormánypárt célja, mint hogy romboljon, és hogy ez t a rombolást erőltesse, és ezt ráadásul nem is nagyon sikerül neki törvényesen véghezvinnie. (11.50) De vajon miért akar rombolni? Úgy látom, a Fidesznek nagyon jól bejött az, hogy vidéken hűbérrendszert alakít ki, gyakorlatilag helyi oligarcháknak játssz a át a földet, és ezáltal a falvakra, a vidékre gyakorolt befolyást is ezeken a szereplőkön keresztül tudja magának megerősíteni. A gond az, hogy elfogytak a földterületek gyakorlatilag korábban, ami földet bérbe ki lehetett adni, azokat szépen kiadták bér be. Láthattuk, hogyan éltek vissza ezzel az egész bérleti rendszerrel, hogyan hoztak létre egy olyan bérleti rendszert, amiben gyakorlatilag a kiválasztottak kaphatták meg a földterületeket ott, ahol erre volt igény és szándék. Láthattuk, hogy a rendszer e gyébként milyen jól működik, hiszen ezek a kiválasztottak aztán szépen megfinanszírozzák a falunapokat, mindenféle üveggyöngyöket osztogatnak a településen, amiért cserébe hozzák a szavazatokat is. Azt is láthattuk egy csomó helyen, így például az én válas ztókörzetemben is, hogy az egyik ilyen helyi kiválasztott oligarcha, Ágh János hogyan hordozta autók tucatjával a szavazókat a szavazóurnákhoz, hogy biztosan meghálálja azt, hogy a környékben minden földet ő bérelhetett ki. Na de, miután elfogytak a földek , ezek után a Fidesz elkezdte törni a fejét, hogyan lehetne még több földdel kistafírungozni a helyieket, még jobban bebiztosítani ezeket a vidéki szavazatokat, és egészen odáig vetemedtek, hogy akkor szemet vetettek a nemzeti parkok földjeire. Mi mondtuk, hogy ez nem lesz jó, mert az, amit kitaláltak, abszolút alkotmányellenes: részben kétharmados szabályt nem lehet feles törvénnyel módosítani, másrészt tartalmilag sem állta meg a helyét, hiszen abban a védelemben, amit a nemzeti parkok mint természetvédel mi szervezetek az Alaptörvény szerint megkaptak, nem lehet visszalépni, és nem lehet Mészáros Lőrinceknek meg Ágh Jánosoknak átjátszani ezeket a földeket csak azért, hogy az a Fidesznek jó legyen. Hála istennek, az Alkotmánybíróság ki is mondta, hogy ebben igazunk volt. És itt válik nevetségessé az a fideszes érv, amit most Győrffy képviselőtársunk is megismételt, hogy egységes kezelést biztosíthatott volna a földeknek, hiszen pont az volt a lényeg, hogy a természetvédelmi területeket ne egységesen ugyanazo n gazdasági elv alapján hasznosítsuk, mint a többi NFAkezelésben lévő földet, hanem megkülönböztetett módon, a természetvédelem célját elsődlegesen magunk elé téve olyan jogi környezetet alakítsunk ki, amiben ez a cél biztosítható, és nem pedig a gazdasá gi hasznosítás, főleg nem Mészáros Lőrincek és Ágh Jánosok számára átjátszani a magyar földeket. A másik nagyon bájos dolog az, amit Győrffy képviselőtársunk említett, hogy ebbe a szavazásba becsempészték a szociális szövetkezeteket is, mondván, ha majd mi leszavazzuk ezt a nyilvánvalóan alkotmányellenes és céljában is elutasítandó javaslatot, akkor majd lehet arra hivatkozni, hogy mi nem akarunk a szociális szövetkezeteknek földet adni. Hagyjuk azt, hogy ez mennyire szánalmas, de annak fényében mennyire sz ánalmas, hogy azóta mi történt, hiszen az összes maradék állami földet most elárverezi a Fidesz. Na most, tisztelettel kérdezném, hogy milyen szociális gazdaságról, milyen szociális szövetkezeteknek juttatandó földekről beszélhetünk akkor, amikor egyszerűe n nem marad föld, hiszen minden földet értékesítenek. Egyszerűen ez az egész érvelés nevetséges, és arra szeretném felhívni a figyelmet - ahogy most Gőgös képviselőtársam is már említette , hogy hamarosan itt előttünk lesz egy új javaslat, amely arról szó l, hogy ezeken a földárveréseken, miután nem annyira jöttek össze ezek az árverések, helyzetbe kéne hozni az üzleti befektetőket is, ezért még további rombolást és gazdaellenes intézkedéseket hoz be ide Győrffy képviselőtársunk által a Fidesz a Ház elé, és ezekkel a javaslatokkal akarják elérni, hogy azoknak a befektetőknek, akik most nem nagyon