Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 1. kedd (122. szám) - Egyes törvényeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átalakításával, valamint a költségvetési tervezéssel és gazdálkodással kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat összevont vitája - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
3309 adó hivatal része a holland pénzügyminisztériumnak, és nyilván a miniszternek tartozik felelősséggel és elszámolással. Az adózásért felelős főigazgatóság irányítja. A szabályozási és adóigazgatási funkció a hivatal szervezeti vezetőinek szintjén kerül közös ir ányítás alá, mint lényegében Magyarországon, a miniszter irányítása alatt lesz az adóhivatal, illetve az adószabályozási kérdések is. A szlovák adó- és vámhivatal szintén a szlovák pénzügyminisztérium irányításába tartozik. A minisztériumon belül adó- és v ámszekció foglalkozik külön az adózási jogszabályokkal. A pénzügyminiszter irányítja, mint ahogy most, a jelenlegi törvény is kimondja a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítási jogát, és nemcsak felügyeli az adóhivatalt. A belga adóhivatal a szövetségi pén zügyminisztérium szervezetébe tagozódott igazgatóság, a minisztérium részeként a minisztérium irányítása alá tartozik. A minisztérium a csoportba tartozó hat igazgatóság vonatkozásában irányítási funkciót lát el, illetve egyes személyügyi menedzsmentfunkci ók összehangolását végzi. Tehát teljesen része a minisztériumnak. A portugál adóhivatal a pénzügyminisztérium irányítása alá tartozik, az adóügyi államtitkárság részét képezi. A portugál adóhivatal lényegében teljes egészében megfelel a most tervezett magy arországinak, a szabályozási és adóigazgatási funkciók az államtitkár szintjén kerülnek közös irányítás alá. Tehát Portugáliában teljes egészében ez a felállás van, ami most kialakul Magyarországon. Szlovéniában a szlovén pénzügyi hivatal látja el az adóha tóság szerepét. A hivatal a pénzügyminisztérium része; a pénzügyminisztériumon belül önálló szervezetként működik. Magyarországon nem a pénzügyminisztérium része lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, csak az irányítás történik a minisztériumból. És talán még egy példát szeretnék elmondani, az osztrákot. Itt különféle szekciók vannak. A négyes szekció foglalkozik Ausztriában az adóügyekkel, ami szintén a pénzügyminisztérium része, és jogilag nem alkot önálló szervezetet, így a pénzügyminisztérium része. Tehát teljes egészében a pénzügyminisztériumból kerül irányításra. A másik kérdés az adótitok kérdése. Szeretném elmondani önöknek, hogy jelenleg is közvetlen adótitkokhoz juthat, mégpedig törvény általi felhatalmazás szerint, a nemzetgazdasági, kvázi a pénzügym iniszter. Egyrészt a NAVtörvény, másrészt az adózás rendjéről szóló törvény határozza meg, hogy mely esetekben juthat ma is a miniszter közvetlen adótitokhoz. Egyébként az adótitkokra komoly törvényi szabályozás és előírás van. Annak a jogtalan felhasznál ása nyilvánvalóan bűncselekménynek minősül. Én az utóbbi években nem hallottam ilyen problémát Magyarországon. Egyébként a szocialisták kormányzása alatt is pontosan ugyanígy volt, akkor is a pénzügyminiszter, akár Veres János is, juthatott és jutott is ad ótitkokhoz, mégsem volt vele gond és probléma (Dr. Bárándy Gergely: Nem korlátlanul!) , és más kormányzás alatt sem. Az adótitkokkal való játszadozás és politikai célokra való felhasználása, azt gondolom, bűncselekmény. Ezzel minden vezetőnek, állami vezető nek tisztában kell lennie. Ezért tartoznak felelősséggel, és ezért tesznek esküt, hogy ezzel tisztában legyenek. A nyomozó hatóságot politikus fogja irányítani: nyilvánvalóan az mond ilyet, akinek nem volt ideje elolvasni a törvényjavaslatot. Ez nem bűn. E rre nyilván az elfogadást követően is lesz majd lehetőség és idő. Azért szeretném belőle idézni garanciális szabályként, hogy a NAVot irányító miniszter és az állami adóhatóság vezetője bűnüldözési és nyomozó hatósági feladatainak ellátása során sem a sza kmai helyettest, tehát a helyettes államtitkárt, sem pedig a főigazgatót nem utasíthatja; és miután ilyen jogosítványa nincsen, ezért a NAV bűnüldözési célú adatkezelési rendszerébe való betekintés és felvilágosítás sem érinti őt, tehát nyomozati adatokhoz sem juthat a jelen rendszerben politikus. Én tudom, hogy ez szokatlan megoldás, de mégis így van, hogy az irányító államtitkár lényegében nem jut nyomozati adatokhoz, törvény szerint nem jut, nem juthat adatokhoz, mert egyébként a felettes szerve a helyet tes államtitkár, akit viszont szakmailag az ügyészség felügyel a