Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 30. hétfő (121. szám) - Az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés során a fogyasztók védelme érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
3259 üggyel és esettel találkoztam, és az volt a tapasztalatom, hogy a mai jogrendszer soksok lehetőséget ad most is a védelemre. Tehát amit mi megtámadtunk különböző ilyen szerződéseket, ott általában sikerrel jártunk, hiszen ott van a feltűnő értékaránytalanság jogintézménye, ott van az érvénytelen szerződéses kikötéseknek a tilalma, amit meg lehet támadni; a megtévesztés, ami sok esetbe n megállt, illetve a kellékszavatosság is egy olyan jogintézmény, ami segített abban, hogy ilyen szerződésből ki lehessen jönni, hiszen nemcsak a vállalkozások tisztességtelenek, hanem általában ezek a szerződéses feltételek. Viszont a tapasztalat az volt, hogy igen idős emberek, nyugdíjasok mentek bele ilyen szerződésekbe, és mintegy önkéntes jogkövetőként nem fordultak jogi segítségért, nem próbálták ezeket a szerződéseket felmondani és megszüntetni. Egyrészt mert úgy gondolták, hogy ha már egyszer beleme ntem és szavamat adtam, akkor ezt teljesíteni kell, még annak ellenére is, hogy ezek a termékek sokszor nem voltak megfelelő minőségűek, és nem azt kapták, amiért fizettek. Éppen ezért azt gondolom, hogy a Vejkey képviselőtársam által ismertetett jogszabál yra szükség van, és remélem, hogy más frakcióval együtt, de a holnapi nap folyamán meg tudjuk szavazni ezt a törvényt. Viszont a Törvényalkotási bizottságban nem szavaztuk meg a módosító javaslatokat, mégpedig azért, mert ahogy Vécsey képviselőtársam is el mondta, bár ő úgy fogalmazott, hogy kiskapukat kellett bezárni, ezért mi inkább úgy éreztük, hogy kiskapukat kellett nyitni, mert olyan élethelyzeteket is szabályozott az eredeti javaslat, amire nem kell alkalmazni majd a jogszabályt; itt hallhattuk, hogy fesztiválkártyák, bankkártyák esetében. Ott elhangzott valóban az államtitkár úrtól, hogy majd utólagos hatásvizsgálat történik. Nekünk pedig az a meggyőződésünk, hogy előzetes hatásvizsgálatra van szükség. Ha van egy egyéni képviselő vagy több képviselő á ltal benyújtott ilyen javaslat, akkor a minisztériumnak el kéne végezni az előzetes hatásvizsgálatot, nem utólag követni az eseményeket. Tehát ezért nem támogattuk a módosító javaslatokat, de önmagát a jogszabályt a végszavazás során támogatni fogjuk. Kösz önöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Most megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak. Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, az árubemutatókon olyan silány minőségű termékeket sóznak rá a gyanútlan emberekre, h ogy viccelődve átszóltam egy képviselőtársamnak az imént, miszerint magam is ott vásároltam hajnövesztő csodaszert, ennek eredményessége látszik, de természetesen ez csak egy vicc. A jobbikosok edzettek, hiszen Óbuda tekintetében Szanyó Miklós helyi képvis előnk, Dézsi Lajos ottani aktivistánk több alkalommal akadályozott meg hasonló árubemutatót úgy, hogy csak a hivatali utat követték, értesítették a hatóságokat. S egyáltalán nem véletlen az, hogy az úgynevezett szervező és menedzser urak hatalmas pánikba e stek minden ilyen bejelentést követően, adott esetben felfüggesztették a rendezvényeket, hiszen teljesen egyértelmű, hogy amit itt csinálnak, az mindenféle írott és íratlan joggal szembemegy és fenntarthatatlan. Ugyanakkor a Jobbik éppen azért, hogy ne csa k az árubemutató helyén és idejében, hanem attól egy kicsit távolabbi kitekintésben vizsgálva a kérdést se lehessen idős embereket átverni, megkárosítani, benyújtott ez olyan módosító javaslatot, amelynek lényege, hogy időben és térben terjesszük ki ezt a védelmet. Egyelőre értetlenül állunk az előtt, hogy ennek a befogadása miért csúszik, egyáltalán miért nem merült fel, hiszen logikus az igény, hogy ha egy árubemutatón vagyok, ne csak az legyen kikötve, hogy ott helyben ne tudjanak velem előnytelen szerző dést kötni, ott helyben ne tudjanak velem olyan dokumentumot aláíratni, ami a kifosztásomhoz járul hozzá - adott esetben egy bank részvételével , hanem az is, hogy utána se tudjon ugyanez a bank ugyanezen ügylet kapcsán kétes pénzügyi szolgáltatásokat ért ékesíteni például másnap, mert az már nem számít