Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 30. hétfő (121. szám) - Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. TÓTH BERTALAN, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3253 Nos, ebben a vitában szóba került az, hogy hiába csökkentek a nemzetk özi piacokon az energiahordozók árai, Magyarországon mégsem érvényesül ennek a haszna a fogyasztóknál. Tehát nem kerül sor további energiaárcsökkenésre. Bár Fónagy államtitkár úr kifejtette, hogy a kőolajár mennyiben befolyásolja a hazai gázárakat, arról már nem szólt, hogy az európai tőzsdei árak is jelentősen csökkentek az elmúlt években, és arról sem szólt, hogy az Oroszország felől érkező gáz ára is 40 százalékkal alacsonyabb, és arról sem beszélt, hogy egy államtitkártársa, bár egy másik minisztériumb an ülő államtitkártársa, Németh Lászlóné elismerte, hogy bizonyos pénzösszeg valamely állami vállalatnál halmozódik, de ez a pénzösszeg mégsem jut el a magyar fogyasztókhoz, tehát nem kerül sor további árcsökkentésre. Sajnos azt is megtudhattuk, hogy a mag yar kormányzat nem támogatja a lakossági energetikai célú beruházásokat vissza nem térítendő támogatással. Tehát az a 88 milliárd forint, amely elvileg az operatív programban erre rendelkezésre áll, ez mégsem jut el a magyar háztartásokhoz, tehát nem kerül sor sem a családi házak, sem a társasházak, sem pedig panelépületek felújítására vissza nem térítendő támogatás címén, hanem egy 100 milliárd forintos hitelprogramot indított el; amit mi egyáltalán nem tudunk elfogadni és támogatni, hiszen itt megint a hi telprogrammal is azok a háztartások járnak majd jól, akik majd vissza tudják fizetni ezt a hitelt. Tehát megint csak a jobb módú, jobb körülmények között élő háztartásoknak, családoknak segítenek, akik hitelt tudnak felvenni, és azt majd vissza tudják fize tni, de a legrászorultabbak, ahol a legnagyobb problémát okozza az energiaköltségek megfizetése, ők nem részesülhetnek ilyen támogatásban. Nem fogadta el államtitkár úr azt az érvelésünket sem, hogy a legolcsóbb energia az el nem fogyasztott energia, és ez ért kellene és kell támogatni a lakosság épületenergetikai beruházásait, felújításait, szigetelést, nyílászárócserét és a gépészet felújítását. És ahogy említette képviselőtársam, a paksi beruházás is szóba került. Itt egy igen érdekes fogalommagyarázatot hallhattunk államtitkár úrtól, ez a nemzeti szuverenitással és a kiszolgáltatottsággal kapcsolatos. Állítása szerint azzal, hogy a paksi új atomerőművi blokkok megépítésre kerülnek, ezzel csökken Magyarország kiszolgáltatottsága, és nő energiafüggetlensége , de elfeledkezett arról a 3000 milliárd forintos hitelösszegről, amelynek ez az ára lesz, amit Oroszországtól vesz fel Magyarország. És itt is egy kettős értelmezéssel találkozhatunk. Tehát míg, mondjuk, a külföldi eladósodottságot a szuverenitás elleni t ámadásnak értékelte akár Matolcsy György vagy a miniszterelnök, addig az orosz 3000 milliárd forintos hitel nem okoz önöknek ilyen szuverenitásproblémát. Arról is hallhattunk, hogy pont emiatt, hogy ez a beruházás ilyen mértékű támogatást kap a kormányzat részéről, így továbbra sem áll át a magyar energiaellátás a decentralizált rendszerre, hanem marad a centrális energiaellátás és energiaszolgáltatás. És arra sem kaptunk választ a bizottsági ülésen, hogy miért jó, hogy a kormányzat elköltött és el kíván kö lteni összességében 2400 milliárd forintot multinacionális cégek megvásárlására vagy multinacionális cégek által tulajdonolt eszközök megvásárlására, hiszen tudjuk jól, hogy az energiapiac egy rendkívül szabályozott piac, van egy energiahivatal, törvények, rendeletek, sőt már az energiahivatal is adhat ki rendeletet, tehát egy szabályozott piacról van szó. Teljesen felesleges cégvásárlásokba vágott bele, és kíván belevágni a kormányzat. Nem tudunk másra gondolni, mint hogy a Fideszkormány most fizeti ki a rezsicsökkentést a mi pénzünkből, adófizetők pénzéből a multinacionális pénzeknek, hiszen ugye, elköltött az E.ONgáztározók vásárlására, a MOLrészvényvásárlásra soksok százmillió forintot, a Főgáz megvásárlására, és most láthattunk egy kormányzati előte rjesztést, amely arról szól, hogy még ezermilliárdért kíván infrastruktúrát tulajdonló cégeket megvásárolni a kormány hitelből. Tehát 2400 milliárd forintot kíván erre elkölteni. Most ha csinálnánk egy gyors számítást, hogy hány családi házat, társasházat vagy panellakást lehetne ebből felújítani, ez közelítené nagyjából az egymilliót, amit ebből meg lehetne oldani, és ennyivel lehetne csökkenteni a lakosság energiakiadásait, 3040 százalékkal. De ebből a beszélgetésből az derült ki, hogy a magyar kormányna k az az érdeke, hogy minél több energiát fogyasszanak a magyar háztartások, hiszen most már állami tulajdonba kerülnek a közműcégek, így