Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 30. hétfő (121. szám) - A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javasla... - ELNÖK: - MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik):
3240 időtartama maximumát pedig egés zen megdöbbentő módon 168 óráról 260 órára emelné a törvényjavaslat. Azt gondolom, hogy ezzel sem lehet egyetérteni. Kiemelem azt, hogy itt legalább a törvényességi keretek be vannak tartva, nem úgy, mint a katonák és a honvédségi dolgozók esetében. Ö sszességében ilyen formában, ha változatlanul marad a törvényjavaslat, akkor részünkről ez nem támogatható. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Most megadom a szót Mirkóczki Ádám képviselő úrnak. MIRKÓCZKI ÁDÁM ( Jobbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. Ig yekszem most már az időkeretet nem kihasználva nagyon rövidnek lenni és nem megismételni azokat, amik ellenzéki oldalról elhangoztak. Természetesen az általános vitában kifejtettük és kifejtettem álláspontunkat, ami alapvetően előremutató, hiszen valóban k orrekcióról, kisebbnagyobb problémák javításáról szól, illetve értelemszerűen a jövedelmi helyzet, ha nem is nagymértékű, de mindenképpen javulását hozza a rendvédelmi dolgozók tekintetében. Ami viszont problémás, azt itt az előttem szóló ellenzéki képvis előtársaim is kifejtették, és ez nekünk is probléma, ahogy azt már korábban is megfogalmaztuk, hasonlóan másokhoz, ellenben az MSZPvel, én mondjuk, a posta vagy az önkormányzatok tekintetében nem látok feltétlenül problémát, ha nemzetbiztonsági védelem al á kerülnek egyegy ilyen bizonyos helyzetben vagy bizonyos cselekmények után, napjainkban Európaszerte látható, hogy milyen problémák vannak, és milyen kihívásokkal kell megküzdeni. Ez részemről tiszta sor, és nem feltételezek rossz szándékot feltétlen a kormány részéről. Azonban a biankó csekkel van probléma. Egy kétharmados passzust keresztülvinni úgy a parlamenten, hogy egyébként nem tudjuk, hogy majd vajon ha lesz egy másik kormány, vagy vajon ha lesz egy másik belügyminiszter, aki úgy érzi, hogy nagyo bb hatalma van, semmint az valóban adatott, akkor ezt mire használja. Ezt önök is érzik, ha most fordítva helyezkednénk el, és nem önök lennének kormányon, hanem ellenzékben, akkor vajon hogyan állnának egy ilyen kérdéshez. Nem hiszem, hogy ezt nagyon magy arázni kell. Tételezzük fel, hogy nincs semmilyen hátsó szándék. Akkor miért nem lehet taxatíve felsorolni, hogy milyen intézményekre vagy milyen szervezetekre gondolunk? Nem olyan bonyolult annak a köre vagy annak meghatározása, hogy nemzetbiztonsági kock ázatok hol és hogyan fordulhatnak elő, ha például terrorizmus veszélye áll fenn, vagy olyan kihívásokkal küzdünk, mint ami napjaink KözépKeletEurópáját sújtja, legyen az energiaszektor vagy más, ezeket nagyon szépen fel lehet sorolni. Vagy éppen lehet ol yan megkötést hozni, hogy ha és amennyiben ilyen helyzet előáll, akkor ugyanúgy a parlament elé hozzuk, és nem lutrit kell elfogadtatni az ellenzék egészével vagy legalábbis egy kétharmados többséggel. (21.50) Azt gondolom, hogy nem késő még ezen változtat ni. Így, ebben a formában az a kétharmados rész, még egyszer mondom, ami a nemzetbiztonsági törvény biankó részét illeti, az nem támogatandó, amíg nem lesz korrektül körülírva, hogy itt valójában mire gondolunk. De szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy másokkal ellentétben nekünk sem az önkormányzatok, sem a posta tekintetében ilyen problémánk nincs, de nem tudom, hogy a megfogalmazón vagy a jogalkotón kívül más tudjae, hogy esetleg mi minden fordulhat még elő, és itt lehet a belpolitikai csatározásoktó l kezdve sok mindenre gondolni, és az elmúlt öt év után azért azt gondolom, önök sem kérdőjelezik meg, hogy okkal aggodalmaskodik egyébként pártállástól függetlenül bármelyik ellenzéki képviselő, amikor egy ilyen felhatalmazás támogatására kérik önök az el lenzéket. Úgyhogy én arra kérném önöket vagy adott esetben most államtitkár urat, hogy akkor beszéljük át tételesen vagy taxatíve, hogy itt mikre lehet gondolni, és ha már ezt meg tudjuk beszélni, akkor azt gondolom, hogy a következő lépés az, hogy egy ily en kétharmados tervezetbe ezt nyugodtan le lehet írni, és akkor mindenki megnyugszik, és hogyha nincs hátsó szándék vagy nincs egyéb ködös