Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 30. hétfő (121. szám) - A gyermekéhezés felszámolásának megalapozása érdekében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása - ELNÖK: - KÓNYA PÉTER (Független): - ELNÖK: - RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz):
3196 szakértők szerint az a költség, ami elfogadható, és ebből rászorultság ala pján annak, akiknek jár, tudtunk volna adni. Úgy gondolom, még van rá idő, van rá fedezet és van rá lehetőség, hogy ezen a fajta gondolkodásmódon változtassanak. Én nem szeretem azt, amikor országrészek vagy bármi, akárcsak települések azzal kerülnek be a hírekbe, hogy kérem szépen, gyermekek éheznek, és a vasárnapi ebéd kölcsön zsíros kenyérből van. Úgy gondolom, ez megoldható dolog, hiszen ebben a 17 ezer milliárd forintos költségvetésben 19 vagy 30 milliárdot adni arra, ami a legfontosabb, úgy gondolom, nem baj. Ha ez alapján, hogy egy gyermek éhezik, meg akarják ítélni a képviselőjüket, az önkormányzatukat, a polgármesterüket, a szüleiket, az tegye, akinek ehhez van gusztusa! Ahhoz nekünk, politikusoknak szerintem semmi közünk, mert nekünk ahhoz van közü nk, hogy az a gyerek, aki teljesen mindegy, hogy kinek a hibájából éhezik, ne éhezzen. Mi ezért tudunk tenni, és ezért nyújtottuk be ezt a javaslatot. Hibáztassanak, akit akarnak, de úgy gondolom, ezt mégis érdemes támogatni. Köszönöm szépen a figyelmet. ( Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Kónya Péter képviselő úr, független! KÓNYA PÉTER ( Független ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a haza védelmére, a honvédelem ügyére azt szoktuk mondani, hogy az össznemzeti érdek, és pártpolitikai érdekek felett állóan kell ezekről a kérdésekről dönteni, akkor azt gondolom, a gyermekéhezés felszámolása egy országban szintén össznemzeti érdekké kell hogy váljon, és nem válhat pártpolitikai harcok eszközévé. Szégyenteljes, ami történt a Népjóléti bizottságban, és hogy a kormánypárti képviselők erről pártpolitikai célokat szolgáló döntést hoztak, azt gondolom, mindenki szálljon magába, és gondolja végig, hogy Európa közepén, egy fejlett európai országban a XXI. században megengedhetőe az, hogy gyermekek tízezrei éheznek ma Magyarországon. Ha ez nem közös érdekünk, hogy ezt felszámoljuk, akkor mi lenne az? Én mindenképpen támogathatónak és támogatandónak tartom az ellenzéki képviselők javaslatát. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELN ÖK : Köszönöm szépen. Révész Máriusz képviselő úr, Fidesz! RÉVÉSZ MÁRIUSZ ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Azt kell mondjam, mi nem érdemben beszélünk, hanem érdemben cselekszünk. Tisztelt Képviselőtársaim! Személyesen is elkötelezett vagyo k a gyermekéhezés felszámolása érdekében, mint ahogy elkötelezett Balog Zoltán miniszter úr vagy Czibere Károly államtitkár úr is, csak ilyen nagyon drámaira sikerült festeni a képet. Nem tudom, tudjáke, hogy az utolsó MSZPSZDSZkormány évében mennyi pén zt fordítottunk a gyermekétkeztetés támogatására. Elárulom: 28 milliárd forintot. (Dúró Dóra: Nem igaz!) Tudják, mennyi az idei költségvetésben az erre a célra szánt pénz? 61 milliárd forint. (Dúró Dóra: Nem igaz!) És tudják, mennyi lesz a következő évben? Egész pontosan 72 milliárd forint. (Dúró Dóra: Az önkormányzatok hozzátették!) Két és félszeresére növeltük (Dúró Dóra: Nem igaz! - Dr. Szakács László: Nem mondasz igazat!) egyébként a gyermekétkeztetés támogatását. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a bölcsődés, óvodás korosztály több mint 80 százaléka egyébként ingyenesen étkezik. Most van előttünk egy törvény, holnap fogunk szavazni róla, ami a nyári szünetre, illetve az összes szünetre kiterjeszti az étkezés biztosítását. De azt hadd mondjam el, kép viselőtársaim, hogy már az idei évben is sokkal többen étkeztek ingyenesen a nyári szünetben, mint eddig bármikor. Bangóné Borbély Ildikónak elmondták a bizottsági ülésen, hogy a 4,5 milliárdos keretösszeg valóban úgy van, hogy 208 ezer gyermeknek biztosít ja az ellátást, de az a tapasztalat, hogy a gyermekeknek nem veszi 100 százaléka igénybe egyébként az étkezési támogatást. (Bangóné