Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 30. hétfő (121. szám) - Novák Előd (Jobbik) - a miniszterelnökhöz - „Hányszor két hét kell még a rendhez, avagy meddig büntetik a magunkfajták közbiztonság fenntartására irányuló tevékenységét a prostitúcióhoz hasonlóan?” címmel - ELNÖK: - NOVÁK ELŐD (Jobbik): - ELNÖK:
3156 szűnni, hogy nem követnek el bűncselekményt. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy érezhetően javuljon a közbiztonság, ezt a mai nap folyamán többször elmondtam, most nem ismételném meg, a lényeg az, hogy a magyar emberek ma nagy obb biztonságban élnek, mint öt és fél évvel ezelőtt, a magyar reformok működnek. A nyomozások során a rendőrség a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényben foglalt rendelkezéseknek megfelelően jár el, s minden esetben a teljes tényállás tisztázásá ra, ennek körében a bűncselekménnyel kapcsolatos valamennyi terhelő és enyhítő bizonyíték felkutatására törekszik. Amennyiben egy nyomozás során felmerül annak lehetősége, hogy akár a bűncselekmény helyszínén, akár a bűncselekmény elkövetéséhez használt es zközön DNSmaradványok fellelhetők, úgy ezek rögzítésére és összehasonlító vizsgálatára minden esetben intézkedés történik. (16.20) A rendőrség a közrend és a közbiztonság fenntartásával összefüggő feladatait a jövőben is az egyes rendészeti feladatokat el látó szervekkel és a polgárőrségekkel, az önkormányzatokkal együttműködve, a közös szolgálatok szervezésének előtérbe helyezésével fogja ellátni. Amennyiben bármely állampolgár a közbiztonság javításában szeretne közreműködni, úgy arra a már évtizedes hagy ománnyal és gyakorlattal rendelkező, részletesen kidolgozott és megfelelő törvényi háttérrel rendelkező polgárőregyesületekben van lehetőség, tisztelt képviselő úr. Ha önöknek, a Jobbikfrakciónak vagy személy szerint önnek is valóban fontos a közrend és a közbiztonság további erősítése, akkor arra kérem, hogy a rendőrség, a rend támadását hagyja abba, támogassa a rendet, a közbiztonságot, a Magyarország biztonságát elősegítő törvények meghozását igen szavazata leadásával, és fogadja el ezeket a törvényeke t. Bízom abban, hogy mivel minden kérdésére válaszoltam, elfogadja a válaszomat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkári választ. NOVÁK ELŐD ( Jo bbik ): Tisztelt Államtitkár Úr! Konkrétan két kérdést tettem fel. Az egyik a címben foglalt, meglehetősen általános; szubjektív megítélés kérdése, hogy erre válaszolte. A másik az, hogy a betörések mekkora részénél élnek DNSvizsgálattal, tekintettel itt egy karóralopásra. Erre egyáltalán nem válaszolt, pedig azt gondolom, illett volna, mivel ezt írásban is benyújtottam az ezt megelőző hét közepén. Azt gondolom, ha a törvény előtt valóban mindenki egyenlő, ahogy arra ön is hivatkozott, akkor nem fogadható el a kettős mérce. Például, hogy csak a legutóbbi példát mondjam, Kubatov Gábornál egy kifeszített molinó esetében 378 DNSvizsgálatot végeztek, ahogy arra Szilágyi György frakciótársam is felhívta a figyelmet. Elfogadhatatlan az is, hogy a rend támadásaké nt minősíti azt, hogy mi rendpártiként felszólalunk a magyar emberek védelmében, amikor önök a kettős mérce jegyében az egyszerű magyar emberek közbiztonságával nem foglalkoznak. A magyar rendőröknek kellene ezzel foglalkozniuk, nekik nem a határon volna a helyük. Ezért kellene, hogy végre elfogadják a különböző civil segítségnyújtásokat, ezért kérem a törvénymódosításokat, és ezért nem tudom elfogadni a jelenlegi semmitmondó válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Megké rdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 103 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 3 tartózkodá s mellett elfogadta.