Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 23. hétfő (120. szám) - A növekvő mértékű korrupció visszaszorításáról és a korrumpálódott politikusok elszámoltatásáról szóló politikai vita - ELNÖK: - SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
3046 van az előnyhöz juttató, beszélhetünk például politikai, közigazgatási, rendőri, katonai vagy gazdasági ko rrupcióról. A magyar büntető törvénykönyv, mint ma már idézni próbáltam, gyakorlatilag a közélet tisztasága elleni bűncselekményekben határozza meg ennek a témakörét. Ezért Kovács Béla lehet a világ leggonoszabb embere, de semmi köze nincs ahhoz, amiről it t ma beszélünk. Semmi! A büntető törvénykönyv különös részének az első fejezete állam elleni bűncselekményekről szól. (Dr. Rétvári Bence: Vegyétek át az LMPbe!) Semmi köze nincs hozzá. Bánki Erik képviselőtársam hosszan elmondta, hogy az adóelkerülés érde kében miket tett a kormány. Semmi köze nincs a korrupcióhoz. Egy teljesen külön rész a gazdasági bűncselekmények, szintén a különös részhez tartozik. Vannak vagyon elleni és gazdaság elleni bűncselekmények és pénzügyi bűncselekmények. Nincs köze a korrupci óhoz. A közélet tisztaságáról kellene hogy beszéljünk, és ez már nagyon érdekes, mert ugye, Selmeczi Gabriella képviselő asszony konkrétan erre tért rá. Elsőként is a képviselő asszonytól tisztelettel elnézést szeretnék kérni, amiért a szavába vágtam, nem akartam tiszteletlen lenni, bocsánatot kérek, másodrészben pedig hadd mondjam el, hogy mi az, ami maga a korrupció. Nagyonnagyon furcsa, ugyanis azért, hogy megerősítsem az ön által mondottakat, hadd mondjam el, hogy a Világgazdaság című lapnak 2010es ci kke: „Az évtized top 30 magyar botránya”, korrupciós ügye miket sorol fel, 2010ben. Gyakorlatilag vörösiszapkatasztrófa, pirotechnikai cégek halálos áldozatai 2004, ártéri károk 2010, Kulcsárügy, BKV 2008, Baumagügy, és végigmegyek ezen, és érdekes mód on 2010ben 30ból 27 MSZPs. Ez nagyon érdekes, ugye? Ugyanakkor, ha megnézzük azt, hogy egy következő kormány idején mik fognak felmerülni, mondom azt, amiket most hoz a Google. METügy, a METügy az maga a kormányzati korrupció. Igen, így van, az energe tikai kereskedés, mikor gyakorlatilag a gázt úgy vettük meg, hogy közbeiktattunk egy céget, hogy drágábban lehessen adni, és valaki milliárdos haszonra tegyen szert. Bizonybizony, a földpályázatok ügyében a Google úgy kezeli, mint egy olyan ügyet, amiben sok visszaélés volt, de érdekes módon a közbeszerzési reklámkivitelezések szintúgy ezzel történnek. Rogán Antal szomszédjának az az ügye, mikor a közbeszerzést jogszerűtlenül kikerülték, ugyanilyen ügy, és a propagandaminiszter úr nincs jelen. Játszótérügy az EMVAtámogatásokkal kapcsolatos visszaélésben. Területalapú támogatások visszaélése, 2013ban robbant ki, jogosulatlan igénylések, Paks tanulmányai, milliárdos költségek. És szintén, mikor Selmeczi Gabriella képviselő asszony azt mondja, négymillió for intot ne bagatellizáljunk el, egyáltalán nem tesszük, persze, hogy nem. Ez nagyon sok pénz. De mikor itt a Századvégnél milliárdos megbízásokról beszélünk, hát egy kalap alatt viszik el ugyanazt a pénzt, amit korábban esetleg pár millióként más kivitt. (19 .30) A Századvégügy és a Századvégfinanszírozás tipikusan ilyen ügy. Érdekes módon a Google felhozza a Fideszkormányzatnak a diploma- és nyelvvizsgabotrányait is, mint akik jogosulatlanul kértek. És utána pedig ott van a kitiltási botrány, a NAVügy, az étolajügy, a Quaestor, a közmédia ügye. A közmédiát azért tartom érdekesnek említeni, mert amikor Gulyás Gergő alelnök úr elmondta azt, hogy egyenlő esélyekkel indul az LMP: szó nincs róla. Az is maga a korrupció, hogy fenntartanak egy párttévét köztévé n éven, és amikor 40 milliárdos hiányt csinál, akkor közpénzből betömik a lyukat, ahelyett, hogy eljárás alá vonnák a vezetőjét, aki a hiányt csinálta. Ez maga a korrupció! Ezért önök jogosulatlan előnyhöz jutnak, mert maga a kormányzat ebben a médiában előn yt szerez magának. Mindez azért érdekes, és azért mondtam ezt arra, hogy ha 2010ben nézzük meg, akkor egy halom MSZPs ügyet találunk, 2015ben már az élen meg a fideszes ügyek vannak az összes ilyen listában. Tehát az maga a korrupció, hogy miből indul e ljárás. Mikor Fideszkormány van, akkor kivizsgálják az MSZPs ügyeket. Önök szerint majd 2018ban, amikor önök buknak valami miatt, és valaki itt az ellenzéki sorokból vagy tőlünk függetlenül átveszi a kormányzást, nem lesznek majd