Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 23. hétfő (120. szám) - A növekvő mértékű korrupció visszaszorításáról és a korrumpálódott politikusok elszámoltatásáról szóló politikai vita - ELNÖK: - DR. SZŰCS LAJOS (Fidesz):
3026 adóbevallással segítjük az embereket, és jövőre már másfél millió, 2017től pedig 3 ,53,8 millió embernek nem kell benyújtani adóbevallást. Beszélhetnénk itt a brókerbotrányokról és azoknak a felszínre kerüléséről. És beszélhetnénk itt például Schiffer Péterről, akit egy időben a legjobban fizetett történészként jegyeztek Magyarországon, aki történészdiplomájának az elfedésére még törvénymódosításra is képes volt akár a Draskovicsféle MSZPs minisztérium. Beszélhetnénk arról, hogy az idén kipattant brókerbotrányok felismeréséhez az vezetett, hogy 2013tól a Pénzügyi Szervezetek Állami Fe lügyelete betagozódott a Nemzeti Bankhoz, és ha a régi rendszer szerint vizsgálták volna ezeket a pénzintézeteket, akkor például a Quaestornál vagy a BudaCashnél 2018ig kellett volna várni arra, hogy ott vizsgálatot végezzenek. És beszélhetné nk, kedves képviselőtársaim, arról is, hogy az elmúlt időszakban volt jó néhány olyan ügy, aminek az emberek felé a társadalmi elvárásokat borzoló tényei súlyos problémát jelentettek. Ilyenek voltak például a HajdúBét, a Baumag, a Globexügy. De egy dol og, hogy ezek az ügyek kiderültek, eggyel viszont az akkori kormányzat adós maradt: a kártalanítással. Mind a BudaCash, mind a Quaestor esetében a kormány és a törvényhozás, mi valamennyien megpróbáltunk a kártalanítás felé is lépni, nyilván az új helyzet ben az Alkotmánybíróság ítélete után is azt a megoldást keressük, hogy minél több ember kártalanítása lehetőséggé váljon. De beszélhetnénk arról, hogy az önök idejében, az elmúlt időszakban ennek a törvényi háttere nem volt adott, hiszen a Beva nem volt al kalmas arra, hogy ezeket az összegeket kifizesse. És beszéljünk arról is, ami itt a napirend előtt a kérdések sorában is volt már, hogy több mint 86 milliárd forintos kártalanításra kerültek az igénylők a Beva által, és ez a kör mintegy 98 százalék. És ism ételten meg kell említenünk azért egy Gépkar nevű kft.t, amelyik több mint 6 milliárd 607 ezer forintot (sic!) vett ki a magyar adófizetők pénzéből. Beszélhetnénk itt a Szabad Demokraták Szövetségének a Magyar Fejlesztési Bankkal fennálló mintegy 415 mill ió forintos hiteléről, amelyért jelen pillanatban néhány ingatlanon kívül a magyar adófizetők kell hogy helytálljanak. Beszélhetnénk Veres János volt pénzügyminiszter ügyeiről. Egy dolgot már itt hallottunk, a moszkvai kereskedelmi képviselet ügyéről, besz élhetnénk viszont a Malév viszontgaranciaszerződéséről, amelyik 32 millió eurónyi pluszpénzt jelenthetett volna az országnak, ezzel szemben ez az összeg nemhogy pluszként, hanem tartozásként jelent meg egy orosz bankkal szemben, és ezt a magyar embereknek kell kifizetniük. (18.00) 2013ban még Oszkó Péter volt pénzügyminiszter is jogszerűtlennek nevezte a viszontgaranciavállalást, a Jobbik pedig feljelentést tett, amivel kapcsolatban a Budapesti Rendőrfőkapitányság hűtlen kezelés gyanújával nyomozást ren delt el. Ekkor is Veres János volt a pénzügyminiszter. Azzal védekezett, hogy a Malév egy magánosított társaságként írta alá a viszontgaranciaszerződést, neki semmi köze nem volt az ügyhöz. Pedig tudhatjuk, hogy akkoriban a Leonov Péter, Martin Gauss és V eres János által felügyelt állami privatizációs és vagyonkezelő szervezetnek tudnia kellett ezekről az ügyekről. Beszélhetnénk Gyurcsány Ferenc és a sukorói ingatlanok, a kaszinóprojekt ügyeiről. Természetesen azt is mondhatjuk, hogy ezekben az ügyekben ne m vagyunk nyugodtak, hiszen még egyikben sem született elmarasztaló ítélet. Az idő rövidségére tekintettel csak címszavakban talán emlékeztethetem önöket a PortikLaborcügyre, ahol politikusokat gyanúsítottak meg, sőt azt mondták, hogy ezekről az emberekr ől azért szednek be információkat, hogy politikai hasznot szerezzenek belőle a másik fél részére. Beszélhetnénk az olajügyekről és arról, hogy ezeknek az ügyeknek a felderítésére komoly erőt fordított a kormány, és pontosan azért, hogy ezek ne tudjanak meg ismétlődni, nagyon sok törvényt módosított, nagyon sok törvényt alkotott. Azt hiszem, ebből is látható, hogy ez az elmúlt ötéves időszak a magyar törvényhozásban egy nagyon izgalmas és nagyon sok munkával teli időszak volt. Elfogadom, hogy nem mindenben