Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 23. hétfő (120. szám) - Dr. Galambos Dénes (Fidesz) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Mit tesz a magyar kormány azért, hogy hazánk Közép-Európa vezető országa legyen az elektromos közlekedés fejlesztése és elterjesztése terén?” címmel - ELNÖK: - DR. GALAMBOS DÉNES (Fidesz): - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: - ELNÖK:
2970 milliárd forint áll r endelkezésre, ebből mintegy 150 darab villámtöltő berendezés kiépítését tervezzük, elsősorban az autópályák mentén, illetve a megyei jogú városokban, hogy minél könnyebben bejárható legyen az egész ország ilyen autókkal. Ezzel párhuzamosan a jogszabályok k ialakítása is történik a környezetkímélő járművek ösztönző használatát illetően, így például már jogszabály teszi lehetővé, hogy az egyszerűsített engedélyezési eljárás keretében a hatályos szabályokhoz képest sokkal olcsóbb és gyorsabb legyen a töltőpont létesítése. A kormány a Jedlik Ányosterv keretében telepített töltőkkel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárásokat is kiemelt üggyé nyilvánította. Emellett adózással is próbáljuk ösztönözni ilyen gépkocsik elterjedését, hiszen nem kell gépjárműbeszerz ési illetéket, gépjárműadót fizetni ezen járművek után, de más kedvezmények is ösztönzik a járműveknek az elterjedését. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Viszonválasz illeti meg Galambos képviselő urat. DR. GALAMBO S DÉNES ( Fidesz ): Köszönöm, államtitkár úr, a válaszát, és köszönöm, hogy a kormány és a minisztérium elkötelezett támogatója az elektromos autózás magyarországi elterjedésének és térnyerésének. Engedjék meg, hogy gratuláljak a múlt pénteki, a minisztérium által szervezett „Új úton az elektromobilitás az Európai Unióban” című konferenciához, amelyen a köztársasági elnökünk is beszédet mondott, és a keletközépeurópai országok a lehető legmagasabb kormányzati és diplomáciai szinten képviseltették magukat, cs akúgy, mint az elektromos autózásban érintett gyártók, akik kivétel nélkül a felső vezetőiket delegálták. Emellett szeretném kiemelni azt is, hogy nemcsak környezetvédelmi szempontok miatt kell ösztönözni az elektromos közlekedés térnyerését Magyarországon , hanem mert hazánk gazdasági érdeke is, hogy minél több magyarországi kutatóműhely, kis- és közepes vállalkozás vegyen részt az elektromos járművek fejlesztésében; a Dunaújvárosi Főiskola is ezen akció mögött áll. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok so raiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Viszonválasz megilleti az államtitkár urat is. TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Szeretném folytatni, hogy a kormány milyen ösztönzőket vezetett már be és tervez bevezetni. 2015 sz eptembere óta a környezetkímélő járművek esetében zöld alapszínű rendszám igénylésére van lehetőség. A kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogy ezek az autók használhassák a buszsávot, és egy esetleges szmogriadó során is közlekedhessenek, ne kelljen a garázsban tartani őket. 2015 november 20án valóban egy nagy nemzetközi konferencia volt Magyarországon, ahol a környező országok is elismerték Magyarország eddigi eredményeit, és ígéretet tettek a csatlakozásra, illetve hogy követik Magyarország útját. (14.00) Ezen túl egy családi nap is elősegítette az elektromos autók megismerését, illetve elterjedését. Úgy gondolom, hogy a magyar reformok működnek az elektromos autók bevezetése terén is. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államti tkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Gőgös Zoltán, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz: „Számíthatnake önre a pápaiak, miniszterelnök úr?” címmel. A miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt