Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 23. hétfő (120. szám) - Kiss László (MSZP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „Meddig kell még elviselniük a közlekedési káoszt a III. kerületieknek?” címmel - ELNÖK: - KISS LÁSZLÓ (MSZP):
2945 Mi nem kórházi széfekkel kívántunk foglalkozni, és nem a HospInvestnek privatizáltuk az egészségügyet, hanem azt mondtuk, hogy létrehozunk először, amint ön is mondta, egy országos egységes intézményi várólistanyilvántartást, hogy az átlátható legyen, hogy a sorrendiséget be lehessen tartani, hogy a kapacitások, a szükségletek térben és időben jól legyenek tervezhetőek. Ez létre is jött, és utána, e zután tudtuk elindítani a különböző várólistacsökkentő programokat. 2012ben, amikor létrejött ez az országos átlátható rendszer, 70 ezer, azaz hetvenezer beteg szerepelt rajta. 2013ban rögtön egy közel 800 millió forintos támogatást biztosítottunk a kór házaknak, amiből 1300 főnek a várólistáról való előresorolását, előrekerülését tudták biztosítani. Itt fel kell hívniuk a betegeket, és új időpontot kell nekik előrehozva ajánlani. 2014ben újabb 1 milliárd forint következett, ez ismételten 1300 műtéten se gített. Az idei évben pedig 1 plusz 5 milliárd forint szerepelt a költségvetésben, és ebből 12 ezer többletműtétet tudunk elvégezni. Így a 70 ezres szám előbb 44 ezerre csökkent, idén ősz elejére 37 ezerre, majd most 35 ezerre csökkent a várólistán várakoz ók száma. A Kórházszövetség honlapján pedig kiki megtalálhatja, hogy ha a saját kórházában nem tudják ellátni, akkor melyik kórházakban van még szabad kapacitás. Az állam mindegyik fedezetét, finanszírozását biztosítja, a műtőkapacitás az egyetlen, ami hat árt szab ennek. A legtöbb műtétként szürkehályogműtétet, csípőprotézisműtétet, térdprotézisműtétet, nyitottszívműtétet, ortopédiai nagyműtétet és gerincstabilizáló műtétet végeztek el. Az a célunk, hogy a kisműtétekre (Az elnök a csengő megkocogtat ásával jelzi az időkeret lejártát.) maximum kéthárom hónapot, a nagyobbakra pedig legfeljebb fél évet kelljen várni. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) Kiss László (MSZP) - a nemzeti f ejlesztési miniszterhez - „Meddig kell még elviselniük a közlekedési káoszt a III. kerületieknek?” címmel ELNÖK : Megköszönöm az államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Kiss László, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési m iniszterhez: „Meddig kell még elviselniük a közlekedési káoszt a III. kerületieknek?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. KISS LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kérdésem a Pomázi úti felüljáró nem megépítésével kapcsolatban felmerült anomáliák miatt vált szükségessé, hiszen a tervezett módosítások, amelyek egy része megvalósult, más része nem valósult meg, mondjuk úgy, hogy nem a legszélesebb közmegegyezés irányába hatnak. Úgy látja a kerületi önkormányzat és az ott élők is, hogy nem nyújtanak megfelelő alternatívát azoknak, akik a város felé vennék az irányt; illetve azt a döntést, miszerint azelőtt történik a Bécsi úti vasúti átjáró lezárása, mielőtt elkészült volna az Aranyvölgy utca és a III. kerületi önkormá nyzat által korábban megkötött megállapodások életbelépése, mondjuk úgy, hogy aggályosnak tartjuk. A Pomázi úti felüljárónak meg kellett volna épülnie a III. kerületben, miközben önök megvalósítják a forgalmi átalakításokat. Ez nem történt meg, káoszba tor kollik itt az útfelújítás. Az előzetes tervek szerint a 10es út, az Aranyvölgy utca, valamint a Pomázi úti felüljáró készült volna el egy időben. Ez nem történt meg. Annak ellenére nem történt meg, hogy az önkormányzat már korán hozzájárult a tervek elkés zítéséhez, illetve a vasútfejlesztés megkezdéséhez. Az információnk szerint ezeket önök is egy időben akarták volna megvalósítani, ám ennek némileg ellentmond az, hogy a felüljáró felújítása, illetve megépítése érdemben csak nyáron kezdődött el. Naponta ar ra közlekedem, tanúja voltam annak, hogy ott mi zajlott, illetve nem zajlott a nyár folyamán.