Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 19. csütörtök (119. szám) - Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - HERINGES ANITA (MSZP):
2871 szolgáltató jogosult. Nagyon fon tos, hogy a rezidensek tekintetében ahol a törvény a munkáltatót említi, mindig érteni kell alatta az elsődleges képzőhelyet is. Itt szeretném megemlíteni a szakorvosi képzés eredményeit, ami a képzésbe belépett létszámok tekintetében jól látható. (18.00) A 2015ös évben november közepéig a szakorvosi képzésbe a legfrissebb adatok alapján 848 fő lépett be. Ez azt jelenti, hogy idén már most többen léptek be a képzésbe, mint bármelyik ezt megelőző évben. 2010ben a szakorvosi képzésbe 420 fő lépett be. Ettől kezdve egy folyamatos emelkedés következett be, ami természetesen annak az elvégzett munkának az első lépéseit és eredményeit takarja, amit az egészségügyi ágazat intézkedéssorozata jelentett. Nagyon fontos az, hogy ezek az intézkedések a képzések, az ösz töndíjak és a béremelések formájában is mind egységesen megjelentek. 2012ben és 2013ban az egészségügyi dolgozók, közel százezren, kétlépcsős bérfejlesztésben részesültek. Az első ütemben közel 90 ezer szakember részesült béremelésben - ezzel az ágazati keresetek átlagosan 17,6 százalékkal emelkedtek , 2013. év második ütemében pedig 8,2 százalékkal növekedtek. 2013tól az egészségügyi ágazati bérfejlesztéshez évente 53,5 milliárd forint támogatási összeg áll rendelkezésre a költségvetésben. A rezidensek itthon tartása érdekében tett egyik legjelentősebb intézkedés a rezidenstámogatási program elindítása volt, amit 2011től indítottunk. Négy ösztöndíjtípust tartalmaz ez a program, amely nettó 100 ezer, illetve 200 ezer forint többletjövedelmet biztosít a programban részt vevőknek. 2500 fiatal orvos jelentkezett erre a programra, 3 milliárd forintot sikerült ösztöndíjpályázatra fordítani. A rezidensösztöndíjprogramból kilépett fiatal szakorvosok 2016. január 1jétől az illetményükön felül, a szakvizsga meg szerzését követő legfeljebb öt évig további bruttó 151 ezer forint támogatásban részesülnek; a 2016. évi költségvetésben a fedezete biztosított, 2,5 milliárd. A jelenlegi törvényjavaslatban pedig az egészségügyi dolgozók mozgó bérének a kiengedése történik , azaz a 20122013. évi béremelés mozgóbérelemeinek, ügyeleti díj, készenléti díj, túlmunkadíj, műszakpótlék alapbérhez történő igazítása. Nagyon fontos, hogy 2015. július 1jétől kormányrendelet útján vezettük be, most pedig, 2016. január 1jén törvényi s zabályozásként jelenik meg. Közel 80 ezer dolgozó érintett ebben a lépésben. Az érintett szakdolgozók jövedelme átlagosan bruttó 515 ezer, az orvosoké 2025 ezer forinttal lehet magasabb, 2015ben 5,3 milliárd, 2016ban 12,8 milliárd forint költségvetési fedezettel. A kormány a döntéseivel bérjellegű kifizetésekre, rezidensekre és béremelésekre 2015ig 185 milliárd forintot költött, 2016ban - 2016tal együtt - pedig 250 milliárdot. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Összességében én azt gondo lom, hogy ez a törvényjavaslat számos ponton előremutató javaslatokat, intézkedéseket tartalmaz, olyan rendelkezéseket, amelyek vagy népegészségügyi szempontúak, vagy stratégiai jelentőségűek. Én azt gondolom, hogy ezek mind a rendszer javulását és működők épességének javulását segítik. A Fideszfrakció támogatja azokat a nagyon komoly intézkedéseket, amelyeket az egészségügyi kormányzat 2010 óta végez a magyar betegek és az egészségügyben dolgozók érdekében. Ezért a T/7404. számú törvényjavaslatot a Fidesz frakciója támogatja, és erre kérném képviselőtársaimat is. Nagyon köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Az egy percet természetesen figyelembe veszem a következő felszólalónál is. Tisztelt O rszággyűlés! Felszólalásra következik Heringes Anita képviselő asszony, MSZPképviselőcsoport. Parancsoljon! HERINGES ANITA ( MSZP ):