Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 16. hétfő (116. szám) - Az Európai Unió Tanácsa által a nemzetközi védelmet kérők kötelező kvóták szerinti elosztásáról elfogadott határozattal összefüggésben indítandó bírósági eljárásról szóló előterjesztés összevont vitája - ELNÖK: - MESTERHÁZY ATTILA (MSZP):
2436 jogszabályoknak sem felel meg, és ezért a magyar kormány, élve a jogával, az Európai Unió Bíróságához fordul, akkor nem értem, hogy ebben mi a probléma. Ezt meg kell tenni. Tehát mi követelnénk, ha ezt nem tennék meg, és örülünk neki, hogy ez felmerült és ezt meg fogják tenni; hogy országgyűlési döntéssel vagy anélkül, ez ilyen szempontból teljesen irreleváns. A lényeg az - összegezve , hogy a kvótákat abból a szempontból sem szeretnénk elfogadni, hogy átmeneti rendelkezésként. Ki lehet nyitni egy kaput, lehet rá hivatkozni, és pont ebben a határozatban látjuk, hogy milyen módon térnek el az Európai Unió vezetői azoktól a jogszabályoktól, amiket nekik is be kellene tartani, ugyanígy a jövőben majd hivatkozási alap lenne ez az átmeneti rendelkez és. Úgyhogy azt kérjük a kormánytól, hogy mielőbb nyújtsa be a keresetet az Európai Unió Bíróságánál, ne késlekedjen vele, ki ne fussunk a határidőből. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Most megadom a szót Mesterházy Attila képviselő úrnak. Kép viselő úr! MESTERHÁZY ATTILA ( MSZP ): Elnézést, elnök úr, csak nem hallottam a nevem. Igazából csak annyit akartam hozzátenni, amit a jobbikos kolléga mondott, hogy persze hogy vitatjuk azt az álláspontot, amit önök mondanak. Nem értünk vele egyet. Az magát ól értetődik, hogy egy ilyen fontosságú ügyben egyébként, amiről itt vitatkozunk, az már maga egy érdekesség, hogy ennyi képviselő vesz részt a kormánypárt részéről ebben a vitában, és majdnem több ellenzéki képviselő vesz részt a vitában, mint ahány kormá nypárti van, amit én el tudnék viselni hosszú távon is, ha ők lennének kevesebben (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Álmodozol.) , de ettől függetlenül nem ez a helyzet ma. Én azt gondolom - lehet, hogy álmodozom, de tudják, maguk szokták mondani, hogy merni kell nagyot álmodni, úgyhogy ezt mi meg is tesszük , hogy erről a témáról érdemes lenne vezető fideszes politikusok véleményét is meghallgatni, hogy ők hogyan gondolkodnak erről, mert végül is a Fidesz eszerint épül fel, hogy egy ember megmondja, hogy mi t kell csinálni. Nagyon örülök, amikor aggódik a Jobbik az MSZP belpolitikájáért. Meg kell hogy nyugtassam önöket, hogy az még odébb van, hogy önöknek ezzel dolga legyen. Az is egyértelmű, hogy az MSZP egy olyan párt, ahol vannak különböző vélemények egy a dott kérdésről, és remélem, hogy ez hosszú távon is így fog maradni, mert ez talán egyfajta demokratikus működésnek az alapját is jelenti. (Dr. Staudt Gábor: Már csak szavazó kell!) Még egyszer azt mondom - hát, ne magából induljon ki, képviselő úr , magy arul, továbbra is azt mondjuk, és én ezt állítom, és ezt várom végre a Jobbiktól és Staudt Gábortól is, hogy ha hozzászól, mondják már azt, hogy önök az Európai Unióból akarják kivezetni az országot, mert erre nem válaszolt. (Moraj a Jobbik soraiból.) Erre nem válaszolt a képviselő úr. (Moraj a Jobbik soraiból. - Dr. Staudt Gábor: Most mondtam, hogy nem erről van szó!) Azt én értem, tehát értem én azt, hogy önök adott esetben mindenféle európai uniós szabályra hivatkoznak, de mégis az csak úgy van, hogy az Európai Uniónak van joga olyan döntéseket hoznia, ami minden tagállamára kötelező. Vannak olyan területek, ahol nem lehet, van, ahol semmi köze nincs a közösségi jogalkotásnak ehhez. Számtalan példát tudnánk mondani. Még egyszer azt mondom, hogy igenis len ne értelme, és erről beszéltünk. Nem arról beszéltünk, és nem arra biztattunk senkit sem, hogy ne tartsa be a szabályokat, hanem arra biztattunk mindenkit, erre biztattuk a kormányt is korábban, hogy bizony az a szabály, ami nem jó, ami ellentétes európai érdekkel, ellentétes a nemzeti érdekkel, bizony talán érdemes lenne azokat a szabályokat megváltoztatni. Mi azt gondoljuk, hogy az Unión belüli szerepe Magyarországnak nem az elfogadásról szól, de ha jól értem, önök is emellett kardoskodnak, hogy nemcsak e l kell fogadni, ami Brüsszelben történik, hanem formálni is kell ezt. Éppen ezért mi azt mondjuk, hogy a kormánynak dolga lenne ezzel, hogy formálja ezt a jogszabályt, formálja a menekültügyi kérdéseket, formálja a schengeni szabályokkal